Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán, azt kérve az emberektől, támogassák küzdelmünket azzal, hogy elmondják a véleményüket a nemzeti konzultációban. Közölte azt is, ő már kitöltötte a szankciókról szóló nemzeti konzultációs kérdőívet.
“Most már az interneten is ki lehet tölteni a szankciókról szóló konzultációs kérdőívet. Én már meg is tettem” – mondta a kormányfő csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában. Úgy folytatta: a brüsszeli tárgyalásokon azt látja, hogy további szankciókat akarnak elfogadtatni. “Ez tévút, mert a szankciók nem oldottak meg semmit, viszont óriási gazdasági károkat okoznak” – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök hozzátette: “a háborúnak nem lett vége, az energiaárak viszont az egekbe emelkedtek, nőnek az élelmiszerárak, és rekordokat dönt az infláció”.
Jelezte, hogy azért indították el a nemzeti konzultációt, hogy sikeresen megvédhessék Magyarország érdekeit.
“Nem újabb szankciókra van szükség, hanem béketárgyalásokra. Nem engedhetjük, hogy a szankciók maguk alá temessék Magyarország, sőt egész Európa gazdaságát” – emelte ki a kormányfő.
Orbán Viktor a bejegyzésben azt kérte: “támogassa ön is a küzdelmünket azzal, hogy elmondja a véleményét, és részt vesz a nemzeti konzultációban! Magyarország nem hagyja magát. Számítok önre” – tette hozzá.
2022. november 17.
MTI
Kiemelt fotó: Orbán Viktor hivatalos közösségi oldala