Ha liberális hegemónia van, akkor nem lehet szuverén Magyarország – mondta Orbán Viktor kormányfő a Századvég szuverenitási konferenciáján. Mindez nem azt jelenti, hogy fel kell számolni, ami az ellenfélé. Mi azt szeretnénk, hogy pluralizmus legyen Magyarországon, és legyen mindenkinek hely a nap alatt – tette hozzá a kormányfő. Szólt arról is, hogy a nyugati közgondolkodás nem képes kilépni a liberális keretekből, mert mind a jobb, mind a baloldal ugyanazt írja a legfontosabb kérdésekről, a magyar politikai élet sokkal pezsgőbb és színesebb, itt még lényegi viták vannak.
Lehet, hogy a Századvég mint intézet harminc éve született, de a fogantatása a nyolcvanas évek derekára tehető. Akkor kezdődtek a nagy dolgok – emlékeztetett Orbán Viktor a Századvég Szuverenitás konferenciáján. Mint a kormányfő elmondta, vannak fiatalok, akik a névválasztást kevésbe tartják szerencsésnek, hiszen 2023-ban ez a név már nem állja meg a helyét. Talán ezt elfogadhatjuk tőlük, új idők jönnek, amelyek új embereket követelnek. Akkor elég amatőrök voltunk, különösen kommunikációs kérdésekben. A tapasztalatlanság azonban nem hiba volt, hanem hozzáadott érték – jelentette ki. Mint kifejtette, azért kezdték el mindezt, mert mint ahogy Václav Havel megfogalmazta, „hazugságban nem lehet élni”.
A mi nemzedékünk úgy gondolta, hogy köszönjük szépen, mi ezt nem akarjuk folytatni. Nem színleltünk.
Estefelé már azt is kimondtuk, hogy utáljuk a kommunistákat. A kérdés csak az volt, hogy ez az életérzésünk talál-e valamilyen megfelelő kifejezési formát az egyetemi életben szokásos baráti kocsmázáson, világmegváltó éjszakai beszélgetéseken és a lányok elismerésének begyűjtésén túl- fogalmazott.
Köszönet
A Századvég megalakításában köszönetet mondott az idősebb generációnak. Fellegi Tamás, Kéri László, Varga Csaba, Csapody Miklós – belőlük és az életérzésből lett a Bibó István Szakkollégium, „ami elsőre jó volt, de kevés volt”. Azt akartuk, hogy a szovjetek húzzanak el, a kommunisták bukjanak el, így jött létre a Századvég: a szabad élet szabad beszéddel, a szabad beszéd szabad írással kezdődik, ez volt a filozófia – idézte fel. Hozzátette: két dolog különböztette meg őket, ők voltak a legtapasztalatlanabbak és a legradikálisabbak. Nem akartunk hosszú átmenetet, konszolidált reformokat.
Amikor Kis János kiadta azt a szamizdatot, miszerint Kádárnak mennie kell, Kövér László azt mondta, a rendszernek kell mennie – emlékeztetett. Felhozta a folyóiratukat is, melynek a neve eredetileg Váltóláz lett volna, az volt az első ötlet. – Szerencsére nem ez lett, noha a kor hangulatához jobban illett akkor. 1985 táján sokan abban gondolkodtunk, hogy az oroszok majd kivonulnak, a kommunisták eltűnnek, lassan vége a századnak, így jött a Századvég elnevezés – magyarázta Orbán Viktor.
Orbán Viktor: Igazunk lett
Hozzáfűzte: nem voltunk jósok, de láttuk, hogy a szocialista világ gazdasági erőtartalékai elfogytak, a Szovjetunió peremállamai felébrednek. Ma már tudjuk, hogy a helyzetértékelésben igazunk lett, megéri radikálisnak lenni, akkor is, ha nem tudod elérni ezeket a célokat, mert legalább van miből engedni – jelentette ki a kormányfő.
Mint mondta, az elején amatőrök voltak, a Századvég első kiadásban voltak hibák, de a második már jól jelent meg. Hozzátette: Stumpf István volt a felelős kiadójuk, neki kellett „elvinnie a balhét”, és Fellegi Tamás is segített nekik. A miniszterelnök hozzátette: azért mondja mindezt, hogy rámutasson egy különbségre a mostani politikusi nemzedék és a régi között.
Manapság divat az, hogy politikusok az üzlet és a politika között mozognak. Ez Nyugaton is divat, a magyar szocik meg mást se csinálnak. Mi, akik a szerkesztőbizottságban benne voltunk, mi mások vagyunk. Ha már egyszer belevágtunk a politikába, akkor nincs ugribugri. Mi nem szeretjük ezt – jelentette ki a miniszterelnök.
“Meg kellett szervezni magunkat”
A kormányfő kitért Soros György szerepére is. Egy időben egy malomban őröltek vele, hiszen ő sem akarta, hogy a kommunisták uralják Magyarországot. Hogy a szovjetek helyett ő akarja uralni Közép-Európát, még nem volt világos akkor, de mára az lett – fűzte hozzá. A kormányfő szerint akkor még tucatnyian voltak a csapatba, de a Századvég története a szív és a hazaszeretet története volt, és szeretném ha az is maradna.
A Századvég annak a radikális elindítása volt, hogy itt radikális változások lesznek, és segíteni kell a változtatást akarókat. Orbán Viktor szerint a Molotov-Ribbentrop-paktum közlése egy nagyon fontos része volt a lap történetének. Ha akkor nem így álltunk volna a dolgokhoz, akkor nem lenne szuverén Magyarország. 1993-ban még mindig fiatalok voltunk, de nem voltunk már annyira amatőrök mint 10 évvel korábban – tette hozzá.
Ez egy intellektuálisan nehéz helyzet volt, és ráadásul a liberálisok engedték fel a kordont a szocialisták előtt – idézte fel. Az egyik oldalon összenőtt, ami összetartozott, míg nekünk meg kellett szervezni magunkat.
Orbán Viktor: Ha liberális hegemónia van, akkor nem lehet szuverén Magyarország
2002-ben egy fontos tudással gyarapodtunk, mivel a választások elvesztése arra mutatott rá, hogy a nemzeti szuverenitást el lehet veszíteni. Az, hogy Magyarország szuverén maradjon, az csupán a magyarok érdeke – tette hozzá. A bennünket körülvevő világ számára nem fontos, hogy szuverén maradjon Magyarország – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Mindig lesznek olyan erők (sötét erők), akik folyamatosan ostromolják a szuverén Magyarországot. Ha liberális hegemónia van, akkor nem lehet szuverén Magyarország – mondta a kormányfő. Mindez nem azt jelenti, hogy fel kell számolni, ami az ellenfélé. Mi azt szeretnénk, hogy pluralizmus legyen Magyarországon, és legyen mindenkinek hely a nap alatt – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor szerint azért tudnak nyerni 2010 óta folyamatosan, mert pluralizmus van. A nyugati közgondolkodás nem képes kilépni a liberális keretekből, mert mind a jobb, mind a baloldal ugyanazt írja a legfontosabb kérdésekről – mondta a kormányfő. A magyar politikai élet sokkal pezsgőbb és színesebb, itt még lényegi viták vannak – tette hozzá. A klasszikus demokratikus felfogáshoz a mi politikai felfogásunk közelebb áll, mint a nyugati – fogalmazott a miniszterelnök. Akik liberális hegemóniát akarnak, azok kommunisták – tette hozzá.
Ma Magyarorzág az európai emberek hangja – mondta a kormányfő.
Ideje, hogy Nyugaton is megtanulják, hogy hazugságban nem lehet élni – mondta Orbán Viktor. Itt az idő, hogy az európai emberek visszavegyék az európai intézményeket – tette hozzá. A mostani évtized a szuverenitás megtartásáról szól, és ebben a Századvégnek nagy szerepe lesz – hangsúlyozta a kormányfő. Mi megszereztük a szuverenitást, és a fiatalok feladata a szuverenitás megtartása.
Forrás: origo.hu
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán