Lovászné Juhász Rita és férje Lovász Zsolt a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehették át a közelmúltban a magyar népművészet, különösen a palóc kultúra tradícióit népszerűsítő, több évtizedes hagyományőrző tevékenységük elismeréseként.
Alig múlt kilenc óra, de Rita és Zsolt már ott vannak a mátrafüredi Palócbaba gyűjteménynél, Rita a bejárat előtti muskátlikat teszi rendbe, Zsolt pedig benn nézi meg, rendben van-e minden a termekkel. Alig egy óránk van nyitásig, így hatvan percbe kellene belesűrítenünk egy élet munkáját, amiért most elismerést kaptak a köztársasági elnöktől. A rangos kitüntetésről még tavasszal hozott hírt az „elektronikus” posta, ám a járványügyi helyzet miatt csak az augusztus 20-ai ünnepségek keretében vehették át a díjat. A díjat, ami azért is különleges, mert a legritkább esetben kapja meg együtt egy házaspár, akiknek életük és munkájuk három és fél évtizede összeforrt.
Évtizedek óta ismerjük egymást, folyamatosan láttam, hogy fejlődik a gyűjtemény, gazdagodnak új babákkal a tárlók. Jómagam is azon szerencsések közé tartozom, akik még ismerhettem Rita nagymamáját, Mészáros Magdolnát, aki lerakta ennek a csodás gyűjteménynek az alapjait. Nem is kezdhetnénk mással beszélgetésünket, mint Magdi nénivel, aki nyolc évvel ezelőtti halálig naponta részese volt a gyűjteménynek.
– Nagymamámnak köszönhetem mindezt, tízéves korom óta segítettem őt abban, hogy elkísértem gyűjtőútjaira – kezdi Rita. Palócföldön sokat jártunk, régi textileket, hímzéseket kerestünk, a palóc falvak régi lakástextíliáinak, használati eszközeinek gyűjtése ma is látható a kiállításon. Nagymamám nélkül ma nem lenne ez a hely, ami most. Igyekszünk továbbvinni az ő szellemében mindazt, amit képviselt, amit két kezével összegyűjtött. Hiszem, hogy fentről továbbra is figyeli, mit teszünk, hogyan visszük tovább örökségét, és azt gondolom, onnan fentről, ma nagyon büszke ránk. Ő már fél évszázaddal ezelőtt elkezdte ez a gyűjtőmunkát, és ez egy olyan életforma, ami elkíséri az embert.
Rita, ön a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán végzett, ahol minden textiltechnikát – szövés, batikolás, varrás – elsajátított, ám a végzés után kiderült, a nagymama akkorra már több száz darabos gyűjteménye teljes embert kíván.
– Igen ez valóban így volt, ezért 1983-ban létrehoztuk az állandó kiállítást. A Néprajzi Múzeum védetté nyilvánította az anyagot és megkaptuk az országban másodikként a Minisztériumi Működési Engedélyt. A védettség azóta megszűnt. A gyűjtő szenvedélyem nem múlt el, sok időt töltöttem palóc falvakban, megismerve régi kézműves hagyományokat. A gyűjtés során mindig az öltözeti darabok ragadták meg a figyelmem, gazdag viseleti anyag került így hozzánk. Ez azért nagyon lényeges, mert ezek adták későbbi ruhaterveimhez az alapot, ötletet. A hatalmas anyag megkövetelte az összegyűjtött anyagokon lévő minták dokumentálását, archiválását.
Közben – 1985-ben – férjhez is ment, adódik a kérdés, Zsolt vajon tudta, az ő élete is gyökeresen megváltozik?
– Számomra ez természetes volt, már a házasságkötésünk is emlékezetes marad. Akkor még otthon volt a gyűjtemény, oda érkeztek a látogatók – emlékezik Zsolt. Az esküvőnk előtt még egy orosz csoport jött hozzánk, onnan indultunk a szertartásra. Az esküvőnk után pedig legnagyobb meglepetésünkre ott állt a csoport, és ajándékkal kedveskedett – neveti el magát Rita a több évtizedes emléken.
Alig egy évvel később született meg kislányuk Lilla – ma már ő is boldog családanya – , ezt követően kezdte el Rita feldolgozni a régi bébi- és gyerekruhákat, mivel ezzel kevesen foglalkoztak előtte. Az első zsűrizett darabjai között keresztelő garnitúra is szerepelt. Ám közben teltek az évek, a gyűjtemény bővült és elkészültek a babák is, így újabb mérföldkőhöz érkeztek.
– Így van, hiszen kapcsolatunk kezdetétől fogva jártam én is Ritával a palóc falvakat és vásároltuk meg a különleges darabokat. Igyekeztem én is képezni magam, és 1996-ban költöztünk jelenlegi helyünkre, a volt mátrafüredi iskola épületébe, amit Gyöngyös Város Önkormányzata biztosít számunkra. Ekkor alapítottuk meg a Palóc Néprajzi Magángyűjteményért Alapítványt, melynek először titkára, két éve pedig már a kuratóriumi elnöke vagyok. A gyakorlatban az évek során mind több időt töltöttem a kiállításon, főleg, amikor Mami betegeskedett, majd úgy alakult, hogy ma már én is fogadom a látogatókat, mivel az Alapítvány végzi a szakmai tárlatvezetést, mesélek nekik a palóc babákról, a folyamatosan bővülő magyar történelmi viseleti babákról.
– Ez az életünk, amit nagyon szeretünk csinálni, Zsolt nélkül ez nem menne. Az évtizedek során számos ruhát terveztem és készítettem, többek között a II. Rákóczi Ferenc Általános és Művészeti Iskola számára, a történelmi magyar társastáncokhoz terveztem és varrtam táncjelmezeket a középkortól a rokokóig. Számtalan hagyományőrző egyesület számára terveztem ruhát, talán érdemes kiemelni a Hatvany Lajos múzeum számára készített Grassalkovich főúri díszruha másolatát. Közben sok kiállításon vettem részt itthon és külföldön Csehországtól Németországon át Franciaországig. Nagyon büszke vagyok arra, hogy 2015-ben a milánói világkiállításon Magyarországot képviseltem csipkeverés, babaöltöztetés szakágban.
Felsorolni is nehéz lenne Rita elismeréseit többek között megkapta a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést, a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói díjat, vagy a Gyöngyös Város Kultúrájáért elismerést, Gyöngyös Város Díszpolgára címet. A Népi Iparművész címmel rendelkező Rita az érdeklődőknek mesterség bemutatókat tart a gyűjteményben, csipkeverést és szövésbemutatót.
– Ezekre is van érdeklődés, ezeknek nagyon örülünk, hiszen azt mutatja, van rá igény. Az is előfordul, hogy nyaranta lejövök, dolgozom, és a látogatók örömmel nézik, ahogy készülnek a munkáim. Számomra ma már a babák jelentik a legnagyobb örömforrást, erre szeretnék fókuszálni. Hihetetlen kincsesbánya, egy emberöltő is kevés, hogy feldolgozzam múltunk kincseit, és láthatóvá tegyem az utánunk jövő generációknak.
Rita babáinak egyedi értékét az adja, hogy nem csupán a viseletet készíti, hanem magukat a babákat is, melyhez segítséget jelenthet, hogy tanító mestere hagyatékából sikerült eszközöket vásárolni, ami segíti ezt a munkát.
– Sokan talán nem is tudják, mennyire időigényes és külön mesterség a babatestek elkészítése, hiszen nagyon aprólékos munka. Ezt követi a ruhák megvarrása, amit minden egyes alkalommal komoly kutatómunka előz meg. Így is legalább egy hónap egy baba elkészülte. Ami ma látható a kiállításon, az a 32 népviseletbe öltöztetett baba azt a sokszínűséget mutatja, amit szeretnénk átadni a fiatal generációnak, hiszen magyarságunk gyökerei rejlenek ebben.
Közben elrepült az egy óra, megérkeznek az első látogatók, és Zsolt hangját már csak távolból hallom, ahogy elkezd mesélni. Napjában akár többször is, hiszen évente több mint kétezer látogató tér be hozzájuk. Távozóban az jut eszembe, mindazok, akik betérnek ide, vajon valóban tudják, milyen kincsekkel találkoznak? Több generáció kitartó munkájának eredménye, hiszen a babák mellett a régi tárgyak is egy olyan korról mesélnek, melyet e kiállítás hiányában nem ismerhetnénk meg. Azt meg már valóban csak zárójelben jegyzi meg a krónikás, hogy azok, akik a névleges belépőjegyet is sokallják, tudják, hogy a házaspár, aki ezt létrehozta, közös életük minden napját erre áldozta?
Reméljük, hogy az idei évben, a belföldi turizmus fókuszba helyezésével minél többen keresik fel a Mátra egyik csodáját!
2020. 08. 31.
Szerző és fotó: Kékes Online, Kápolnai Nagy Ágnes
