Több mint 300 évvel ezelőtt a gyöngyösi lakosok felfigyeltek a Sár-hegy tövében a természet alkotta több méter magas sziklafalakra. Innen indult a Farkasmályi pincesor története. Ennek történetébe lapozunk bele!
A Mérges-patak hídján átkelve három, emeletes, fatornácos présház idézi az egykor szebb napokat látott Farkasmályi pincesor történetét. Innen jobbra már csak a pincék száma látszik, omlásveszély tábla figyelmeztet bennünket arra, hogy bizony, lenne errefelé is tennivaló. Balra azonban érdemes elsétálni, mert a présházak után a Máriácska kegyhelyet találjuk, majd utunk végén a pincesort lezáró Balla présházat semmiképpen ne hagyjuk ki.
Mielőtt azonban a legendás Antusz bácsi házáig és az általa ültetett fákig jutnánk, ismerkedjünk meg múltjával. Talán a legérdekesebb a Farkasmály név eredete. Vélhetően a „mály” szó, ami hegyoldalt jelent, és az itt meglévő farkasok összetételéből született. Feljegyzések tanúsítják a „mály”kifejezés egyébként felbukkan a Sár-hegy szőlőterületének más részén is, Pétermély, Ökörmály, Nyúlmály.
A kezdetek
A 18. század közepén a gyöngyösi lakosok figyeltek fel a Sár-hegy lábánál a természet alkotta öt méter magas sziklafalakra, innen származik a pincék vájásának gondolata. A sajátos mikroklíma – ami ma a Sár-hegyet is különlegessé teszi – egyedi helyet biztosított a pincéknek. Ebben a történetben is meghatározó a város életében fontos szerepet játszó Orczy Lőrinc, aki francia hadifoglyokat hozatott Farkasmályba, hogy pincéket vájasson velük. A hadifoglyok kiválasztásakor figyelmet fordított rá, hogy pincevájásban vagy borászatban szerezett tapasztalatokkal rendelkezzenek. A francia katonák rossz elbánásban nem részesülhettek, közülük sokan Gyöngyöstarjánban és környékén telepedtek le. A meredek sziklafal, amibe a pincéket vájták, lehetőséget adott, hogy nem csak egyenesen, de pár fokos emelkedővel haladjanak a munkálatok során. Ennek eredménye, hogy a pincék kifelé lejtenek, így a mustgáz és a folyadékok könnyen kiutat találnak a pincékből. Az akkoriban igen veszélyes láthatatlan, színtelen, szagtalan gáz, ami a must forrásakor keletkezett nagy számban szedte áldozatait. Az itteni pincék megfelelő szellőztetés mellett biztonságosak voltak és emellett könnyen takaríthatóak. Emellett fontos szerepet játszott a pincék szellőzésében. Elég csak a pinceajtót kinyitni és felül betör a meleg levegő, aluli pedig nyomja ki a hideget, így cirkulálva frissíti a benti teret. A pincék végében a szellőzőnyílás kiépítésére nem volt lehetőség, mert a végében néhol 30-40 méteres a talajszinttől való távolság.
Városok Farkasmályban
A legkorábbi pincéket – hatot – Középvárosnak, a következő csoportot, az 1834-re elkészült hét pincét Magyarvárosnak és a legfiatalabbakat Németvárosnak nevezték a helyiek. Utóbbi nevét a tulajdonosok német családneve után kapták. A három „város” egyes pincéihez a század második felében emeletes présházakat építettek. Néhánynak eredetileg is volt emeletes, vagy földszintes, a terephez alkalmazkodó borháza. Az egyszerű barokkos és klasszicista présházakból, kertilak szerű romantikus és eklektikus épületekből változatos, festői együttes alakult ki. Műemléki tekintetben a legjelentősebb a 16. számú pince, amely 1786-ban készült, báró Orczy Lőrinc megrendelésére. Sajnos ezen, mint több más pincén is ott az eladó felirat.
A mellette lévő pincén emléktábla hirdeti, hogy ezek a legkorábbi pincék voltak, és műemléki védettség alatt állnak.
A pincék állandó természetes hőmérséklete és a 90 százalékos páratartalma lehetőséget biztosított a minőségi bortárolására. Összesen 26 pince készült el, amelynek a többsége pincefolyosón keresztül összeköttetésben állt a szomszédjával. Itt térjünk Antusz bácsihoz, azaz Balla Antalhoz, aki a présházát 1834-ben építette, és ültetett négy platánfát a ház elé. Ez az utolsó pince Farkasmályban. A platánfák közül három még mindig látható, korábban még az év fája versenyen is lehetett rá szavazni. Antusz bácsi – így hívták a helyiek – a város adószedője volt, ám foglalkozása ellenére nagyszerű vendéglátó hírében állt. Minden szabadidejét a pincesoron töltötte és aktív hivatali ideje után a pincesorra költözött.
Úgy is hívták, hogy a farkasmályi remete. 91 éves kort élt meg. Az, hogy hamar ismert lett a pincesor, bizonyítja, hogy1849-ben az osztrák „katonaság egy része jó szaglással birván, kiment a farkasmályi pinczékhez…” , feltörték azokat és a borokban igen nagy kárt tettek. A szomorú közjáték ellenére a gyöngyösiek kedvelt helye volt Farkasmály, szüreti mulatságok állandó helye. 1855-ben Spetykó Gáspár híres gyöngyösi költő is megénekelt egy ilyet Pincedal címen. Az 1890-es években a diákmajálisoknak is kedvelt színhelye volt Farkasmály, erre az időszakra teljesen kiépült a pincesor. Kanyarodjunk kicsit vissza az időben, mert Kitaibel Pál természettudós 1803 május 12-én járt a Farkasmályi kőbányánál. Naplójában ezen a napon a következőket jegyezte fel a szőlőkről. „A vörös és fekete szőlők tőkéit fejre metszik vissza, csak két szemet hagynak a vesszőn. A fehéret viszont 3-5 szemre metszik és amikor a fürt már látható, május elején, a terméketlen hajtásokat levágják és az előző évi üres vesszőket lemetszik. A gyöngyösi lakosságnak a szőlőmüvelés az elsőrendű foglalkozása, ezért kiterjedt szőlőket lehet itt látni. A Gyöngyös mögötti Sári Hegy délnyugati, déli és délkeleti oldala teljesen szőlővel van borítva. A tőkéket sorba ültetik. Általában nem karózzák, de ha hosszabbra metszik, akkor a szőlő karót kap. Rövidre metszetteknél összekötözik a vesszőket. Kötözéshez hársfa háncsot használnak. … A bor erősen alkoholtartalmú, alapize van. A vörös bor jobb, mégis a fehéret keresik inkább”. Érdemes megjegyeznünk, a gyöngyösi szőlőmetszési módra vonatkozóan az első feljegyzés!
Magasság és mélység
A Farkasmályi pincesor az 1930-as években élte a fénykorát, ekkor volt a legnagyobb az élet. Felmerült az ötlet, hogy a pincesor végében egy szálloda épüljön, hiszen a falazata adott volt, a pincékből kibányászott kőzetet kockákra faragták és téglaként használták. Mint oly sok más álmot és tervet, ezt is félbeszakította a második világháború. A gyöngyösiek számára menedékül szolgált Farkasmály, a források szerint 1944 novemberében 7-800 lakosnak adott oltalmat, melynek emlékét a pincesor közepén állított Máriácska szobor hirdeti. A világháborút követően a pincéket államosítottak. A pincesor első részén lévő pincéket ekkor nyitották egybe, így nyerte el Közép- és Kelet-Európa legnagyobb térfogattal rendelkező pincéje címet. A felső részt a világháború utáni károkból nem állították helyre és csak a pince lyukak hirdették egykori civilizáció nyomát. A szocializmus idején több mint egymillió liter bort tároltak, főként szovjet exportra termeltek. A rendszerváltás teljesen megváltoztatta a borkészítési szokásokat és a pincesor kihasználtságát is. Már nem volt szükség ekkora mennyiségek megtermelésére és tárolására. 1990-es években nagyon lassan indult meg az átalakulás, nem segítette az újraépülést, hogy több esetben távoli helyekről érkeztek vállalkozók, akik pár év után el is tűntek. Szerencsére a felső rész gondozott pincéi, előttük a szőlészet emlékeivel, padokkal kellemes élményt nyújtanak, egy kellemes tavaszi sétát mindenképpen érdemes itt tenni, hiszen hatalmas fák tövében húzódó pincék hangulata egyedi. Utána gyalogoljunk fel a Sár-hegyre, ahol hamarosan vadvirágok sokasága pompázik majd.
2021. március 6.
Kápolnai Nagy Ágnes
