A múltat Vincze Vilmosné, Mari néni elmondása alapján idézzük vissza.
„Az én fiatalkoromban a fonóház volt az egyetlen szórakozási lehetőség a faluban télen” – mondja Vincze Vilmosné, Mari néni. A nagyobb lányok és fiúk találkoztak esténként mindig valaki házánál, de volt olyan időszak is, hogy béreltek egy megüresedett házat és abban volt az összejövetel. A bérleti díjat otthonról vitt tojással, szalonnával, zsírral fizették meg a tulajdonosnak.
Ekkor a lányok a saját termesztésű kenderből fonalat fontak, vitték magukkal az ehhez szükséges kellékeket: guzsalyt, orsót, kenderszöszt. A guzsaly kézi fonóeszköz, amelynek széles talpon álló, rendszerint leemelhető, vékony rúdjára tekerik rá a fonásra szánt kendert. Az orsó a guzsalyon fonóknál azon nyéllel ellátott kis pereszlen, melyet a fonó ujjai között forgat, s úgy tekergeti rá a fonalat. A kenderszösz a meggerebenezett kendernek finomabb, gyönge szálai. Az elkészült fonálból a szülők, idősebb asszonyok vásznat, szőnyeget, törölközőt, falvédőt szőttek.
A fiúk kártyáztak, énekeltek, vicceket meséltek, kukoricát pattogtattak a fonóknak és szemezgettek a lányokkal, udvaroltak, várták, hogy ki mikor indul haza, hogy elkísérhessék. Ha volt a jelenlévők között, aki tudott harmonikázni, még tánc is volt!
„Munka közben mindig humoros történetek hangzottak el, sokat nevettünk. vagy népi játékokat játszottunk: békásat, (néhányan négykézláb ereszkedtek, a többiek azokon ugráltak), kicsapósat (3-4-en összekapaszkodva úgy pörögtünk, hogy aki a sor végén volt már a levegőbe emelkedett a lendülettől), vagy utolsó két pár előre fuss-t. Előfordult, hogy holdfényes időben csúszkáltunk, sinkóztunk a befagyott patak jegén, de volt, hogy még szánkózni is kimentünk a közeli dombokra.” – meséli Mari néni.
„Én elsősorban a társaság és a szórakozás miatt kedveltem ezeket az estéket. Előfordult, hogy egész télen egy orsónyi fonalat sem fontam, amiért persze anyai megrovás járt, de nem volt lelkiismeret-furdalásom, hiszen jól éreztem magam, és abban a különös helyzetben voltam, hogy már 10 évesen befogadtak a nagyobbak. A fonóházon kívül jártunk házakhoz is hímezni, varrni azoknak, akik nem tudták, vagy nem szerették ezt a munkát csinálni. Ilyenkor megvendégeltek minket a háziak: töpörtyűvel, vagy frissen sült hurkával-kolbásszal és hordós káposztával.”
„Ezekben az időkben megtartottuk a vasárnapot ünnepnek, pihenőnapnak. Nem végeztünk fizikai munkát az állatok etetésén kívül. Elmaradhatatlan volt délelőtt a szentmisén való részvétel. Ebéd után a fiatalok sétáltak a faluban, az idősebbek összeültek a kapuban, beszélgettek, akinek már volt rádiója, kitette az ablakba, és hallgathattuk.” – zárja történetét Mari néni.
2021. 07. 03.
Forrás: Váraszó településkönyve
Kiemelt kép: Kékes Online – A váraszói tájházban is fellelhetők a fonáshoz kötődő régi tárgyak
