Szent Dömötör napja október 26. A szent vértanú Domoszló templomának a védőszentje, a búcsút hagyományosan minden évben a hozzá legközelebbi vasárnapon tartják. Az idei, október 24-ei búcsúról, tradíciókról Paulenka Richárd polgármesterrel beszélgettünk.
Hogyan kapcsolódik a település életéhez Szent Dömötör?
A templomunk védőszentje Szent Demeter vértanú, az ő tiszteletére tartjuk meg a búcsút minden évben a neve napjához közel eső vasárnapon. A templomunk 1339-ben épült, 1739-ben építették újjá barokk stílusban. Szent Demeter vagy Dömötör nemes család szülötteként, mint római katonatiszt került Thesszalonikába, ahol a keresztényüldözések során halt vértanúhalált. Kivégzése előtt gyűrűjével és palástjával számos beteget meggyógyított.
Mit kínál az idei búcsú?
Mint minden évben, most is a szokásos kínálattal készülünk. 11 órakor lesz a búcsúi szentmise körmenettel, de már egész nap vár mindenkit a forgatag. A kirakodóvásár és a vidámpark évek óta nagy népszerűségnek örvend. Az árusok játékot, ruhát, kézműves termékeket kínálnak, de a helyi termelők is kijönnek portékáikkal.
Gyerekkorunkban az év egyik várva várt pillanata volt a kistelepülések éves búcsúja a céllövöldével, körhintával, törökmézzel, vattacukorral. Ennek a varázsa ma is megvan?
A vidámpark népszerűsége azt mondhatom, hogy töretlen, de úgy gondolom, a vásári hangulat, találkozás ismerősökkel, rég nem látott rokonokkal, barátokkal, ha csak öt percre is, de mindenkinek nagy élmény. Mi minden évben megtartjuk a búcsút, ilyenkor többen eljönnek, hazalátogatnak, jó alkalom egy-egy családi összejövetelre.
2021. október 24.
Kékes Online, K. B.
Fotó: www.domoszlo.hu