Hegedűs-Tuba Viola grafikusművész kiállítása nyílt meg a napokban a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtárban. A megnyitón mi is ott jártunk, mutatjuk a részleteket.
A könyvtár idei első kiállítás megnyitóján némi túlzással egy gombostűt sem lehetett leejteni, nagyon sokan voltak kíváncsiak Hegedűs-Tuba Viola kiállítására. Mint kiderült, többen érkeztek Pálosvörösmartról, ahol két éve találtak új otthonra férjével együtt. A kiállítást férje, Tuba István fotográfus nyitotta meg, aki bevezetőjében megemlítette, amikor az olaszországi Amalfiban egy lépcsőn ülve rajzolt felesége, kijött a házból az ott lakó, és meghatottan nézte, hogy az ő házát rajzolja Viola. Tuba István hozzáfűzte, ezek a rajzok önmagukért beszélnek, nem kell elmagyarázni, mit lásson rajta a néző. Személyes élményként felidézte, egyszer egy kiállítás megnyitón fel kellett volna tenniük egy festményt, amely A gekko napozik címet viselte, de többedmagával sem sikerült megállapítani, vajon melyik lehet a gekko feje? Mindenesetre a kiállításra érkező művész elégedett volt, így valószínűleg eltalálták a gekko helyes testtartását… A kiállított grafikák nagy részét utazásaik inspirálták, Amalfi, Positanó, Nápoly környéke, de két különleges nagyméretű grafika is helyet kapott. A megnyitón néhány gondolat erejéig megszólalt a művésznő is, aki meghatottan köszönte meg az érdeklődőknek a látogatást. Elmondta, Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett, mint építész, belsőépítész, majd a Képzőművészeti Egyetemen szerzett művész-tanár szakot. Hivatásának tekintette mindig a tanítást, és régi vágya, hogy saját magániskolája legyen, immár valóság Pálosvörösmarton. A könyvtár hagyományaihoz híven a programon a DWD azaz Nagy Tibor Wyrág és Szabó Dénes megzenésített verseket adtak elő, a könyvtár nevében Petrovics Éva köszöntötte a megjelenteket.
Külön érdekesség volt, hogy az egyes grafikákhoz társuló gondolatokat folyamatosan lehetett olvasni kivetítőn, így arról, a művésznőt a grafikai eljárásokból a legjobban a pasztellek vonzzák, de szénceruzát, tollakat és ecsetfilceket is használ. Ezek a technikák egyszerűnek tűnnek, de a monokromitás miatt számára sokkal nagyobb kihívást jelentenek, mint a színes akvarell festés. A vidék szeretete jól érzékelhető a műveken, legyen az a palkonyai pincesor, egy göcseji parasztház, vagy a bózsvai templom, ahogyan Hegedűs-Tuba Viola megfogalmazta „az itt élő embereknek még a génjeikben volt, hogy óvják, vigyázzák környezetüket, hisz az ad nekik meleget vagy ételt.”
Az itáliai grafikák bevezetője szemléletesen írja le a művésznő viszonyát az országhoz, az életérzéshez: „Volt egy elhíresült magyar film, aminek az volt a címe, Valahol Európában”, akár adhatnám ennek a sorozatnak is ezt a címet, de felesleges, hisz Önök elő pillantásra látják, ez bizony Olaszország. Én jobb szeretem Itáliának nevezni, mert részemre ez a művészetek hazája a mai napig is, legyen az divat, autó, bútor, vagy bármely olyan tárgy, ahol fontos a design. A most megjelent képekben ez nem tükröződik vissza, de hogy Itáliáról átfogó képet kapjunk, ahhoz nincs elég nagy kiállító terem. Egy pár napot töltöttem ősszel Nápoly és környékén, és először megpróbáltam azonosulni a helyszínnel, majd hol étteremben, hol széken, hol buszmegállóban az út közepén, hogy egy lépcsőn ülve rajzoltam. Több kép is készült úgy hogy ott kezdtem el, és ott is fejeztem be, de egy részük idő hiányában elkezdődött a helyszínen és befejeződött a műteremben. Ott szembesültem vele, hogy a káoszban csak a zseni ismeri ki magát, ezek az ott élő emberek, a maguk módján zsenik. Egy irányított káosz, ahol néha a konyha illat, néha a csatorna bűze, időnként egy elrobogó kétütemű moped füstje árasztja el az utcákat, majd nyugodtan kávézgató embereket látni, és ugyanakkor megszólalnak a rohanó mopedek dudái vagy az autók siettetésére felszólító kürtjei. Egyre vigyáznak, ha esznek, ha isznak, ha beszélgetnek, azt mindig méltósággal és türelemmel csinálják. Ilyen körülmények között születtek a képeim, melynek egy részét Önök elé tárom, és biztos vagyok benne, hogy lesz olyan látogató, aki nem csupán a várost, de még az utcát is felismeri.”
Hálás szerepben van ilyenkor a tudósító, hiszen a még kissé szürke februárban a grafikák mögött megpezsdül az élet, az ember érzi a sós tenger illatát, szájában az olajbogyó ízét, élvezi a semmi máshoz nem fogható kék eget, és magába szívja ennek a csoda országnak ezer kincsét. Positano, Amalfi, Sorrento – meseszép helyei Itáliának, a képek alapján az is beleszeret, aki még soha nem járt ott.
A kiállítás március 9-éig látogatható a könyvtár nyitva tartási idejében.
2022. február 16.
Kápolnai Nagy Ágnes
