A felvidéki Ipolyszécsényke ad otthont a Palóc világtalálkozónak, melyen térségünkből is többen részt vesznek ebben az esztendőben: Szanyi Tamás, a gyöngyössolymosi Pincés malom tulajdonosa, és egy régi visszatérő, Kovács Sándor, a szintén gyöngyössolymosi Emlék és Alkotóház létrehozója. Velük beszélgettünk az eseményről, a palóc hagyományok fontosságáról.
A gyöngyössolymosi Pincés malom felújításáról mi is több alkalommal beszámoltunk, figyeljük a felújítás és tervek haladását. Mostani találkozónkon arról kérdeztük Szanyi Tamás tulajdonost, hogyan kerültek a Palóc világtalálkozó előadói közé, és miért tartják ezt fontosnak?
– A palócság gazdag múltja, kultúrája kevéssé állt az érdeklődés középpontjában. Míg a matyó vagy a kalocsai hímzésről, hagyományaikról sokat tudunk, a palócság méltatlanul háttérbe szorult. Ehhez hozzájárulhatott Trianon is, hiszen ezzel szétszakították őket, az északi rész a mai Szlovákiához került, míg a déli rész maradt Észak-Magyarországon. Először talán Hollókő volt az, ami fókuszba emelte a palócokat, a Világörökség részét képező falu struktúrájával, majd az erre épülő programok adtak lendületet a palócok iránti érdeklődésnek. Szerencsére ma már a Mátrában is több településen őrzik hagyományainkat, elég ha csak Lovászné Juhász Ritára gondolunk, akinek gyűjteménye és palóc babái hűen mutatják be az itt élők népviseletét gyerekkortól a felnőtt évekig. Személy szerint örömmel vettem, hogy a gyöngyössolymosi Emlék és Alkotóház tulajdonosa, Kovács Sándor és felesége, Kati meghívtak az eseményre, ők a kezdetek óta részesei ennek.
A Palóc világtalálkozó mindig is egy kötetlen esemény volt, ahol számos érdekes előadást lehetett hallani, Önök mit visznek a képzeletbeli tarisznyájukban?
Természetesen a Pincés Malomról fogok beszélni, arról, hogy az elmúlt két évben milyen előrelépés történt a felújításban, illetve milyen terveim vannak. A ma Pincés malomnak nevezett vízimalmot először 1561-es forrás említi Úr malma néven, ami még egy 1720-ból származó összeírásban is szerepel, ám a század végén már Felső malomként szólnak róla, vélhetően azért, mivel a falu felső végén helyezkedett el. Később Lukács, illetve Benci malomnak is nevezték, vélhetően egykori tulajdonosaikra utalva. A ma is látható malomépület a 18. századi hazai malmok sorába illeszkedik. A felülcsapós vízkerekes malomszerkezet szintén 18-19. századból való, ezt a megmaradt részek igazolják. Az utcafronton látható malomház későbbi építésű, homlokzatán az 1887-es évszám látható. A malom működése 1960-as évek előtt szűnhetett meg, 1964-ben kapott műemléki védettséget. A találkozótól azt is várom, hogy megismerkedem olyan csoportokkal, személyekkel, akik a későbbiekben részesei lehetnek az ide tervezett kulturális eseményeknek. Érdeklődéssel és kíváncsian várom az augusztus 6-ai programot, a fő attrakció a lakodalmas menet felvonulása lesz. Mi magunk egy modernizált, újragondolt népviseletben érkezünk, egy évvel ezelőtt az esküvőnkön is azt viseltük – Berta Mónika keze munkáját dicséri – ám a korhoz igazodva, modernebb változatban, megtartva ugyanakkor motívumvilágot. Erre nagyon szép példákat lehet látni Dél-Tirolban, vagy éppen Bajorországban, ahol természetes, hogy ünnepnapokon népviseletbe öltöznek az emberek. Ott is látható, hogy a viseleteik megőrzik az évszázadok hagyományait, mindezeket azonban ma is hordható formákba öltik. Meggyőződésem, hogy Morus Tamás szavai ma is igazak: „A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”
Természetesen megkérdeztük Kovács Sándort is, vele már többször is beszélgettünk az Emlék és Alkotóház kapcsán régi tárgyakról, szokásokról. A kezdetek óta részesei a Palóc világtalálkozónak, mi az, amiért ismételten jó ott lenni?
– Valóban, az első találkozón is ott voltunk feleségemmel, Katival. Kik vagyunk, honnan jöttünk, kik a rokonaink? Ha az ember önmagának felteszi a kérdést, keresi a választ: elsősorban magyarok, szűkebb hazánk Palóc-ország, azon belül meg a Mátraalja a szülőföldünk. Örömmel mondhatom, hazataláltunk, visszajárunk a palócok nagy családjába. Ez egy három napos rendezvény, amely lehetőséget kínál a palócság bemutatkozására, a népi kultúra, a viselet, a néptánc, a népdalok terén. Azt tapasztaljuk, hogy a palócok igenis büszkék hagyományaikra, de még mennyire! Igazán megható látni, amikor a lakodalmas menetben, az elviselhetetlen hőségben a 8-10 alsószoknyát is méltósággal, mosolygósan viselik a lányok, asszonyok. Szeretném megemlíteni, hogy a palóctalálkozó megálmodója, egy Tar községben működő civil egyesület, melynek szíve-lelke, fáradtságot nem ismerő motorja, Berze Marianna. Igazi palóc módjára őszinte, szókimondó, csupa szív teremtés, hatalmas szervező munkával hozza össze évenként a palócokat. A palóc összetartozás szép példája nekünk ez az esemény, remek lehetőség egymás megismerésére, barátkozásra. Úgy vagyunk ezzel, hogy függetlenül attól, hogy átmegyünk az országhatár másik oldalára, hazamegyünk, a mieink közé.
Mivel készülnek, mit fognak bemutatni a Palóc világtalálkozón?
Bemutatjuk, hogy az ún. „ringő-ben” hogy vigyáztak egykor a pólyás babára a határban.
A lepedőt felkötötték egy háromlábú állványra, bele a gyereket és így az asszonyok tudtak dolgozni a mezőn. Emellett persze szólok Gyöngyössolymosról, a solymosi boszorkányokról szóló legendákat fogok mesélni. Aztán elmesélem majd azt a helyi anekdotát, hogy hogyan is esett meg egykor az a híres solymosi bíróválasztás! Eddig ennek mindig sikere volt!
Kápolnai Nagy Ágnes
