Tizennégy férőhelyes bölcsőde nyitotta meg kapuit Abasáron. Az épület, melyet szombaton ünnepélyesen is felavattak, közvetlenül az óvoda mellett kapott helyet.

Kazsu Attila, a település polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, az infrastrukturális fejlesztés óriási segítséget jelent az abasári családoknak. “Sokak fáradságos munkájának eredménye a bölcsőde létrejötte, külön köszönetet illeti Horváth Lászlót, térségünk országgyűlési képviselőjét, aki az első pillanattól kezdve elkötelezetten támogatta a projektet, s a nehéz időkben is a település mellett állt” – fogalmazott Kazsu Attila.

Horváth László országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a térség számos településén zajlanak a magyar családokat segítő beruházások.

Iskoláink, óvodáink újulnak meg, s bölcsődék épülnek a legifjabbaknak. Nagy öröm, hogy ezúttal – a magyar kormány támogatásának is köszönhetően – Abasáron nyithatta meg kapuit egy 14 férőhelyes mini bölcsőde. Az abasáriak jó úton járnak, hiszen elkötelezetten munkálkodnak a legkisebbek jövőjéért, mi pedig minden erőnkkel segítjük ezen törekvéseiket!

– fogalmazott Horváth László.

Az eseményen részt vett Kovácsné Bárány Ildikó, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Gyermekügyi és Idősügyi Főosztályának vezetője is, aki elmondta, mindig nagy öröm egy bölcsőde átadása, mely azt is jelenti, hogy egyre több kisgyermekes család számára válik elérhetővé hazánkban a bölcsődei szolgáltatás. A főosztályvezető ezt követően Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára gondolatait osztotta meg az egybegyűltekkel. Üzenetében többek közt az állt: Magyarország kormánya 2010-ben hozta meg azt a döntést, hogy kiemelt figyelmet fordít a családok és gyermekek támogatására. Hisszük, hogy nélkülük sem jövőt, sem jelent nem lehet elképzelni – írta az államtitkár. Hozzátette: az elmúlt 12 év eredményei bizakodásra adnak okot, napjainkban  már több mint háromszor annyi településen biztosított a bölcsődei ellátás, mint 2010-ben, s az esztendők alatt több mint 80 százalékkal nőtt a férőhelyek száma.

A Magyarország Kormányának támogatásával létrejött új bölcsődét Iváncsy Balázs plébános szentelte fel.

 

2022. október 1.

Kékes Online, K. L.