A HE-DO Kft. aszfaltot újít fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Szerencsen. A belterületi szakaszt érintő munkálatok a tervek szerint 2022 októberében fejeződnek be.

A 3614 jelű Szerencs-Mezőzombor összekötő út 0+000-ás és 0+900-as kilométerszelvénye között végez aszfaltozási munkálatokat a HE-DO Kft. Az útfelújításra forgalombiztonsági és utaskényelmi szempontok miatt kerül sor – a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízásából. Az útépítő cég szakemberei szakaszosan vették át a munkaterületet a „Cukorgyári” körforgalom és a vasútállomás melletti vasúti átjáró közötti területen.

„A biztonságos közlekedést szolgáló ideiglenes forgalomtechnika kiépítése után kollégáim a betonszegélyek cseréjét, a buszmegállók átépítését, profilmarást és az aknafedlapok, valamint a víznyelő rácsok szintre emelését végezték el. Az alapozó munkálatokat követően lokálisan profiljavító és kiegyenlítő réteg került beépítésre. Ezután történik a kopóréteg-építés, illetve a szegélyátépítéssel érintett szakaszokon a sérült járda burkolat helyreállítása is. Az utolsó fázisban jelzőtáblákat helyezünk ki, és felfestjük az útburkolati jeleket. A munkálatokat terveink szerint 2022 október végéig befejezzük” – tudtuk meg Vidó Zoltántól, a HE-DO Kft. főépítésvezetőjétől.

 

2022. október 14.