Vízkereszt: lezárja a karácsonyi ünnepkört és megnyitja a farsangot

A három, vízkereszthez kapcsolható történet közül az első a napkeleti bölcseket mutatja be, a második Jézus megkeresztelkedését a Jordánban, a harmadik pedig a kánai menyegzőt idézi fel, melyen Jézus első csodája történt.

A három történet hatalmas lendülettel viszi a hívek lelkületét Jézus néhány nappal ezelőtt ünnepelt világra jöttétől, vagyis a Megváltó karácsonyi megszületésétől húsvét, vagyis a megváltás betetőzése, a kereszthalál és a feltámadás irányába, és miközben a liturgikus naptár a szakrális értelemben vett csúcspont felé szalad, mind mélyebb és magasabb értelmű gondolatokat vet fel, egységbe forrasztván mindezzel a Megváltónak a Bibliából megismert életét és tanítását. Jézus ugyanis ezt mondta: „Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának vizéből” (János 21,6).

Ami az első vízkereszti történetet, a napkeleti bölcseket illeti, itt mindenekelőtt is finomítani kell, hiszen őket gyakorta királyokként szokták emlegetni. Csakhogy ez nem helyes, mert a Szentírás nem királyokról, hanem bölcsekről beszél. A királyi jelenlétet középkori hagyománynak tekinthetjük, amit a gazdagságuk miatt költött a képzelet.

Mindenekelőtt is adjuk át a szót a szent szerzőnek, Máté evangélistának, aki így írta le ezt a történetet:

„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt. Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt! Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba” (Máté 2,1-12).

Értelmezzük a történetet!

Az ószövetségi Bálám áldásában olvasható: „Csillag származik Jákobból, és királyi pálca támad Izraelből”. A három bölcs talán pont e prófécia hatására indult el, hogy megkeresse a kisdedet. A hármas szám itt nagyon fontos, hiszen az isteni teljességet jelzi. Az ajándékok azonban már nemcsak Jézus megszületésére, hanem az üdvtörténet kiteljesedésére is utalnak, hiszen az arany a királyi hatalmat, a tömjén a főpapi méltóságot, a mirha pedig Krisztus szenvedését és halálát jelzi, vagyis Jézus születésének ezen története túlmutat önmagán, egyúttal már a megváltás legszentebb pillanatára, a kereszthalálára is utal.

A bölcsek ugyanakkor a pogányokat is képviselik, akik a történet szerint messziről jöttek, hogy Jézushoz járuljanak. Ezen gondolat mentén kapták meg a középkorban nevüket is: Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik az akkor ismert három kontinenst, Európát, Ázsiát és Afrikát jelképezik. Nem véletlen, hogy Boldizsárt négerként ábrázolják.

A kinyilatkoztatás szakrális évkörén haladva jutunk el vízkereszt második történetéhez. Jézus itt már felnőtt, és a nyilvános működése megkezdése előtt a Jordánhoz megy, ahol Keresztelő Szent János tanított és vízkeresztséggel hirdette a bűnbánatot és Isten országát.

János evangélista így ír erről: „amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben. János azután így folytatta tanúságtételét: Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!” (János 1,29-34).

Együtt van a teljes Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Lám, megint itt van a hármas, a teljesség száma!

És akkor nézzük a harmadik történetet, a kánai menyegzőt, amely az ünnep révén egyúttal a mennyek országára is utal, tehát ez is előre, a kinyilatkoztatás szakrális évkörének következő nagy eseménye felé mutat. Jézus tanításai során példabeszédekbe rejtette gondolatait, a mennyek országáról például gyakorta beszélt a menyasszony, vőlegény és a menyegző képén keresztül. A víz borrá tétele pedig az eucharisztia irányába mutat, mintegy annak előképeként.

Jézus első csodája a kánai menyegzőn történt. János evangélista ezt így írta le:

„A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg. Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtöltötték színültig. Aztán így szólt hozzájuk: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. Ők vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort. Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne” (János 2,1).

Vízkereszt tehát a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, mely több mondanivalót is magába sűrített.

Ányos Pál 1778-ban írt versében mindezt így foglalta össze: „Örülj mármost ember illyen változáson, / S térdet, fejet hajtsál e csudalátáson! / Kiss Boldizsár, te is jelentsd örömedet, / Ki egy szent királnak köszönöd nevedet. / De, hogy hosszas légyen buzgó vigasságod, / Élj, s azután égben légyen boldogságod!”