Lakossági bejelentésre érkeztek a Szurkolók az Állatokért Alapítvány tagjai Recskre, mert úgy tudták, hogy egy gyenge fizikai állapotban lévő, és rossz tartási körülmények között élő spánielt kell megmenteniük. Kiderült, hogy nem egy, hanem hat kutya tengődött a portán, ahol feltehetően szaporításra használták a két spánielt és a két máltai selyemkutyát. Rajtuk kívül egy francia bulldog és egy shiba inu is vegetált az ürülékkel teli szűkös kis karámban, ahol élelmük nem volt, a vizük befagyott és még elhullott baromfit is találtak a kiérkező állatvédők.

Nagy Sándor, a település polgármestere elmondta: ilyen állapotokra nem számítottak, a látottak nagyon meglepték őket. Öt kutyában nem volt kötelező chip, oltása egynek sem volt. A hivatal arról sem tudott, hogy ennyi kutya él eldugva a háznál. A településen sajnos jellemző a kutyatartás kultúrájának hiánya, így a napokban a Szurkolók visszatérnek majd, hogy további kutyákat mentsenek meg.
A Szurkolók Facebook bejegyzéséből megtudtuk: a helyszínre hívták a járási hivatalt, a rendőrséget és a hatósági állatorvost, akikhez csatlakozott még egy ellátó állatorvos is. A tulajdonosok ellen eddig a jegyző nem indított eljárást, csak a shiba inu közterületen kóborlása miatt küldött ki figyelmeztetést a gazdának.
A hivatalos személyek azonnal megkezdték a jegyzőkönyvezést, és eljárást indítottak.
A kutyák “gazdája” állatvédelmi bírságra és az állattartástól való eltiltásra is számíthat.
Az ebek elhelyezésében az alábbi szervezetek segítettek:
A Szurkolók az akcióban való részvételért, a gyors reagálásért és az együttműködésért köszönetet mondtak Recsk polgármesterének, az illetékes járási hivatal dolgozóinak, az Egri Rendőrkapitányságnak, a hatósági- és az ellátó állatorvosnak.
2024. 01. 18.
Forrás és fotó:

Szurkolók az Állatokért Alapítvány