A Mátraaljai betyárok évek óta állandó résztvevői a mátrai programoknak, legyen az Gyöngyösön a XIX. századi piac, a Mátrai múzeumok éjszakája, egy esküvő vagy épp egy települési rendezvény. A hagyományok megőrzéséről, a betyár múltról beszélgettünk Bárdos Antallal.
Betyárok márpedig vannak, jelzi az jelenlétük a mátrai rendezvényeken. Némi túlzással több olyan program van, ahol szinte kötelező megjelenésük, a vendégek várják Önöket. Honnan jött a betyárkodás gondolata?
Alapvetően a régi fegyverekbe szerettem bele, elkezdtem ezekkel foglalkozni, tanulmányozni őket. Még ma is sok mátrai település padlásáról, sufnijából kerülnek elő – sok esetben a tulajdonosok, örökösök számára is értéktelennek tűnő tárgyak. Van olyan betyárpuskánk, ami Markazon várta, hogy rá találjunk.
Régi rajzokon látjuk a betyárok viseletét, fegyvereit, azonban keveset tudunk erről. Mennyiben volt sajátos a mátrai betyárvilág?
A fellelhető források szerint kifejezetten mátrai viselet nem volt, a mátrai betyárvilágot a bakonyihoz lehetne hasonlítani, mindkettő hegyvidéki terület, ebből adódóan ezek a betyárok a terep adottságai miatt nem lovon jártak, inkább gyalog vagy szekéren. A fegyvereknél jól el lehet különíteni a lőfegyvereket és a mindennapi élet használati eszközeit, amit fegyverként használhattak. Ilyen a kés, a bot, de a fokos is minden betyárnál ott volt, ahogyan az ostor is. A programokon mi is használjuk a fokost, aminek van foka és éle, és a kanászbaltát, aminek ütőfelülete van és éle. A lőfegyvereink is korhűek, több eredeti is van köztük. Egyik érdekesség a replika, amit disznólábnak neveztek, a markolat végének hasonlatossága miatt. Előszeretettel használták ezt az alamuszi fegyvert, hiszen könnyen elfért az ingujjban, ahol fegyvert nem kerestek. Innen ered a szólás is, „itt a kezem, nem disznóláb”, vagyis üdvözléskor azt jelentette, nincs fegyver nálam, jó szándékkal érkeztem, kezet nyújtok.
A fegyverek mellett nyilván hangsúlyos szerepe volt a ruházkodásnak is. Mit tudunk erről?
A betyárok a viseletüket a pásztorvilágból hozták, a csikóskalap az arcot is elrejtette, ami fontos volt számukra. A szűr, a suba elengedhetetlen volt. Alatta bő szárú és bő ujjú inget hordtak, ez lehetett fekete vagy fehér. Természetesen hordtak övet, ami a legtöbb viselet fontos rögzítő eleme. 3 cm tenyérnyi szélességű öveket viseltek. Védték a hasat, tartották a derekat, zsebbel voltak ellátva. Erre aggattak mindent, ami nem fért bele a tarisznyába vagy a szűr ujjába.
Programjaikon gyakran felcsendülnek a régi nóták, olykor dorombolni is szoktak hozzá, sőt, bizonyos rablásoknál az áldozatokat dorombolással lehet kiváltani, ahol látszik, hogy bizony nem is olyan egyszerű megszólaltatni.
Ez nem kifejezetten a betyárvilághoz tartozik, de valóban programjaink aktív résztvevője. Évezredek óta használt hangszer, mely kiválóan kapcsolódik az általunk megjelenített világhoz.
A magyar betyárvilág egyik leghíresebb alakja Vidróczki volt, életéről legendák sora született, neve fennmaradt Kodály művében is, amit szinte mindenki ismer: A Vidróczki híres nyája, csörög, morog a Mátrába’. Mónosbélen látta meg a napvilágot, az apátfalvai plébánia anyakönyve szerint 1837. november 12-én, Vidróczki András és Kormos Anna gyermekeként. Az apa juhász volt, fia pedig, hasonlóan apjához, hol juhász-, hol kondásbojtárként dolgozott a szülőfalujához közeli, mai Bélapátfalván. Betyárrá válásának oka, hogy Vidróczki Marcit 1859-ben besorozták az Egerben állomásozó Wasa-ezredbe katonának, ahol trombitajátéka nyomán hamarosan a kürtösök közé léphetett elő. A katonai rendet és fegyelmet nehezen tűrő legény több alkalommal is összetűzésbe keveredett a feljebbvalóival. Egy történet szerint a fiatalember sorsát egy Kossuth-nóta eljátszása pecsételte meg végleg, ami ebben a korban tiltott volt, és amiért nemcsak összeütközésbe keveredett egy osztrák tiszttel, de felettesét a vita hevében meg is ütötte. Tettét a hadbíróság 12 éves várfogsággal büntette, amelyet Komáromban kellett letöltenie. Vidróczki viszont megszökött, méghozzá a legenda szerint úgy, hogy hatalmas erejével ártalmatlanná tette az őröket, majd az erőd faláról halálmegvető bátorsággal vetette le magát a Dunába. A szökevény egy dereglyén jutott el Pestre, majd onnan az otthonát jelentő Bükkbe, ahol megkezdte a bujdosást. Hamarosan társai is akadtak, akikkel lopásokkal és rablásokkal fedezték mulatozásaik költségét.
A néphagyomány szerint Vidróczki kezéhez sosem tapadt vér, és csak azokat leckéztette meg, akik megérdemelték. A mondák szerint szép, derék legény volt, lobogó ujjú inget és bő gatyát viselt, s mikor éppen nem ezt tette a jóképű bandavezér, vidám mulatozással és női szívek megdobogtatásával múlatta az időt. Nem vetette meg az bort, s ha úgy hozta kedve, társaival reggelig vigadott a csárdákban és korcsmákban, amely mulatozásokról aztán népdalok és történetek születtek. Népszerűségére jellemző, hogy a Mátra vidékén a betyártermészetű emberre még a mai nap azt mondják: „Eredj, te Vidróczki!” A lányok is nagyon szerették, ahol híre ment, hogy felbukkant, ott a templom helyett inkább az ő társaságát keresték. Ez lett a veszte is, ugyanabba a lányba szerettek bele és Pintér Pista csapta agyon Mátraverebély mellett szerelemféltésből, hátulról. Ez is mutatja, hogy olyan tekintélye és ereje volt, hogy szemből nem mertek vele szembe szállni.
Szó volt már arról hogy rendezvényeken gyakran feltűnnek, a XIX. századi piac programon – ami Gyöngyös egyik legkedveltebb rendezvénye – komplett előadást lehet látni arról, hogyan történhetett anno a sorozás. De magam is elszenvedője voltam, amikor 50 főnyi buszt parancsoltak le és tették próbára őket. Hányan csinálják a programokat?
Janó betyárral ketten vagyunk (Pinétr János, a szerk.), ha hívnak, megyünk, ott vagyunk a Hálózsákos éjszaka programokon, ahol mi is ott alszunk a vendégekkel, így van idő beszélgetni. Részt veszünk falunapokon, szüreti programokon, esküvőkön. Ami nem olyan egyszerű, mert mindkettőnknek van főállása, de ha tehetjük, megyünk. Vidám percek, amikor egy menyasszonyt rabolunk el esküvőn. Természetesen mindig egyeztetünk, milyen programot várnak, hiszen gyermekeknek játékos próbatételeket csinálunk, aminek a végén Betyár oklevelet adunk. Felnőtteknél meghatározó a társaság, mennyire vevők a különböző játékokra. Ezeket úgy állítjuk össze, hogy közben bemutatjuk a betyárhagyományokat, fegyvereket, mesélünk a viseletről. Az országban többen folytatják ezt, sőt, itt, a Mátra környékén is, ha tehát olyan program van, akkor többen összeállunk és úgy megyünk. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy megismertessük a fiatalokat ezekkel a hagyományokkal. Összeállítottunk egy bemutató anyagot, amiben szerepet kapnak tárgyak, viseletek, fegyverek. Ebbe beletartozik Vidróczki élete is, így ha hívnak, egy élő történelemórát tudunk tartani. Óvodákban, iskolákban, a korosztályi sajátosságoknak megfelelően. Ezt ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a rendezvényeken való részvételt.
Mit lehet ezek után mondani, ha egyszer azt látjuk egy esemény meghívóján, hogy a program nyomokban betyárokat is tartalmaz? Biztosak lehetünk benne, hogy Anti és Jankó betyár felbukkan.
2019. október 29.
Kápolnai Nagy Ágnes
