1931-től Assisi Szent Ferenc halálának napján, október 4-én tartjuk az állatok világnapját. A jeles napon az állat- és környezetvédelem területén tevékenykedő civilek különféle rendezvényekkel hívták fel figyelmünket a vadon élő- és a háziállatok iránti felelősségünkre, arra, hogy minden állat megérdemli a szeretetet és a jó bánásmódot.

A kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bóday Pál a világnapra faültetéssel egybekötött eseményre hívott több, állatszeretetéről is ismert közéleti szereplőt. Az állatvédelem iránt elkötelezett meghívottak között volt Horváth László, miniszterelnöki megbízott, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Berecz Kálmán, a település polgármestere, Blahó László, a Kompolti Polgárőrség parancsnoka, Kiss Norbert, kétszeres kamion Európa-bajnok, valamint Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért mozgalom vezetője is.

Bóday Pál köszöntőjében elmondta: a mai nap szakrális ünnep is, hiszen Assisi Szent Ferenc halála után ránk hagyta örökül az állatokért való kiállás és együttérzés felelősségét. Az elmúlt időszakban több írás is megjelent a magyar sajtóban, ami az állatok elleni gyűlöletkeltésre alkalmas, sőt a szerzők egyike azt is kijelentette, hogy az állatoknak nincsenek jogaik, a mi feladatunk az, hogy könyörületességet gyakoroljunk, és ne engedjünk teret az állatok ellen hangoló ideológiának. Magyarországnak van állatvédelmi törvénye és a büntető törvénykönyv is bír ide vágó passzussal, ám ezek betartatása, a megfelelő büntetések kiszabása egyelőre még nem kielégítő hazánkban. Bóday Pál kiemelte: szeretné, ha a Macskaárvaház egyfajta spirituális keresztény állatvédelmi szellemi műhely lenne. Szent Gertrúd, Assisi Szent Ferenc és Árpád-házi Szent Erzsébet életében különleges helyük volt az állatoknak, az ő hozzáállásuk, tevékenységük a mai napig követendő példaként áll előttünk. A kuratóriumi elnök bejelentette: egy Kassától Óbudáig vezető öko-zarándokút létrehozásán dolgoznak, mely gyalogos, kerékpáros vagy lóháton történő bejárása során számos ponton lehetne majd jótékonykodni, önkéntes munkát vállalni, például állatmenhelyeken.

Horváth László az eseményen úgy fogalmazott: a mai napon az embernek hálát kellene adnia azért, hogy még van, hálált kellene adni a Föld össze teremtményének és bocsánatot kellene kérni minden élőtől. Beteg az emberiség és mi is részesei vagyunk ennek a betegségnek. A képviselő többek között Weöres Sándort idézte beszédében: Wass Albert Szabadság című művét idézte:

„Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.”

Az állatvédelem egyben embervédelem is – mondta Horváth László. Egy kutya, egy macska vagy egy ló még akkor is hisz bennünk, mikor mi már régen nem hiszünk magunkban. Ha szeretettel akarunk találkozni, akkor simogassunk meg egy állatot.

Berecz Kálmán Kápolna polgármestere a fenntarthatóságra, az emberekkel és az állatokkal való harmonikusabb együttélésre hívta fel a figyelmet. Minden kis lépésekkel kezdődik- mondta, például az autózás helyett a kerékpár választásával. A most épülő Tarna-menti kerékpárút több környező falu lakóinak nyújtja a biztonságos és környezetbarát közlekedés élményét.

Az esemény végén sárga rózsát ültettek azt a legendát idézve ami szerint Árpád-házi Szent Erzsébet a szegényeknek kenyeret csempészett a kötényében, s egy alkalommal mikor megkérdezték tőle mit visz, attól tartva, hogy felfedik és megtiltják e cselekedetét azt válaszolta, hogy rózsákat. Isten nem akarta, hogy a szent hazudjon, így a nála lévő kenyeret rózsákká változtatta.

2020. 10. 04.
Szerző: Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Gyetvai Péter