A Sár-hegy tövében húzódó Farkasmályi pincesor története majd háromszáz évre nyúlik vissza. Kedvelt helye volt majálisoknak, bújtatta háború alatt Gyöngyös lakosságát, majd a rendszerváltás környékén álomba merült. Lassan ő is feltámadt hamvaiból, érdemes egy sétát tenni, s ha már arra járunk, hozzunk is magunkkal egy üveggel a Mátra boraiból!
Bár Farkasmály története csak az 1750-es évekre datálható, a Gyöngyös környéki borokról már Evlia Cselebi, török világutazó is írt : „E nagy város a Mátra hegy tövében s a Mátra folyó keresztülfolyik rajta és két részre osztja. Kertjei és tisztautcái vannak… …Borának nincsen párja sem Arábiában, sem Adsemországban, csak a Tenedosz-szigeti hasonló hozzá. Rózsazínű, fehér és zafírhoz hasonló sárga borai vannak, melyeket hosszúkás edényekben küldöznek ajándékul megízlelés végett. Fehér tejhez hasonló pálinkája is van. Tizenöt okára menő, ánizsmagos, szezámfűszeres, fehér cipókenyere nagyon ízletes. Szóval igen virágzó város ez.”(Evlija Cselebi: Gengös városa — Evlija Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1664-1666. Fordította és jegyzetekkel kísérte: dr. Karácson Imre Bp, 1908)
Vissza a jelenbe, tegyünk egy sétát Farkasmályban!
Most nem jár már a kisvonat, ám tavasztól őszig a Mátravasút megáll itt, tehát Gyöngyöstől pár perces vonatozással elérhetjük. Aki autóval érkezik, kényelmesen parkolhat a híd előtt. A Mérges-patak hídján átkelve a három emeletes, fatornácos présház szomorkásan állja a sarat az idővel, de el tudjuk képzelni, fénykorukban esténként talán lampionok fényénél tartottak mulatságokat, baráti társaságok jókedvűen itták a mátrai borokat, fiatalok talán az egykori színpad környékén gyülekeztek. Jobbra már csak a pincék száma látszik, omlásveszély tábla figyelmeztet bennünket arra, hogy bizony, lenne errefelé is tennivaló.
Azért ne keseredjünk el teljesen, találunk régi szép épületet és nyitva tartó borozót a híd túloldalán. Pár perces sétával elérjük a legendás Antusz bácsi egykori présházát. Mielőtt ezzel megismerkednénk, repüljünk vissza gondolatban az 1700-as évek közepéig.
A pincék építése
A 18. század közepén a gyöngyösi lakosok figyeltek fel a Sár-hegy lábánál a természet alkotta öt méter magas sziklafalakra, innen származik a pincék vájásának gondolata. A sajátos mikroklíma – ami ma a Sár-hegyet is különlegessé teszi – egyedi helyet biztosított a pincéknek. Ebben a történetben is meghatározó a város életében fontos szerepet játszó Orczy Lőrinc, aki francia hadifoglyokat hozatott Farkasmályba, hogy pincéket vájasson velük. A hadifoglyok kiválasztásakor figyelmet fordított rá, hogy pincevájásban vagy borászatban szerezett tapasztalatokkal rendelkezzenek. Itt jegyezzük meg, a gyöngyöstarjáni Haller pince építésében is francia hadifoglyok játszottak szerepet, erről korábban írtunk. A meredek sziklafal, amibe a pincéket vájták, lehetőséget adott, hogy nem csak egyenesen, de pár fokos emelkedővel haladjanak a munkálatok során, ennek eredménye lett, hogy a pincék kifelé lejtenek, így a mustgáz és a folyadék könnyen utat találtak a pincékből.
Az 1800-as évek
Összesen 26 pince készült el, amelynek a többsége pincefolyosón keresztül összeköttetésben állt a szomszédjával. A pincék úgynevezett városokra tagozódtak, az első pincéket később Középvárosnak nevezték. 1834-re elkészült a Magyarváros hét pincéje, majd 1840-re a Németváros hét pincéje. Nevüket a tulajdonosok német családneve után kapták. Itt érünk vissza Antusz bácsihoz, azaz Balla Antalhoz, aki a présházát 1834-ben építette, és ültetett négy platánfát a ház elé. A platánfák közül három még mindig látható, korábban az év fája versenyen is lehetett rá szavazni. Több mint ötméteres kerülete mennyi történetet mesélhetne! Sajnos a házon látható egykori emléktábla ma már nincs meg. Antusz bácsi – így hívták a helyiek – a város adószedője volt, ám foglalkozása ellenére nagyszerű vendéglátó hírében állt. Minden szabadidejét a pincesoron töltötte és aktív hivatali ideje után a pincesorra költözött. Úgy is hívták, hogy a farkasmályi remete. 91 éves kort élt meg. Itt a felső részen lévő pincéknél sokkal nagyobb az előtér, mint az alsó részen, ez is lehet az oka, hogy a népesebb mulatságokat és szüreteket itt tartották, főleg az 1850-60-as években. Egy ilyen szüreti mulatságot 1855-ben Spetykó Gáspár híres gyöngyösi költő is megénekelt Pincedal címen. Ő egyébként nagy pártolója volt a magyar zenének, ő alapította az első gyöngyösi műkedvelő társaságot. Az 1890-es években a diákmajálisoknak is kedvelt színhelye volt Farkasmály, erre az időszakra teljesen kiépült a pincesor. Minden pince előtt állt présház, a pincesor közepén volt a pincecsősz háza, aki a pincék biztonságárét felelt.
Közben első nagy krízisét a század végén élte át a pincesor, a philoxera járványnak köszönhetően. Káplány József így ír erről: „ott, ahol e század elejétől 1888. évig vígan dalolt a szüretelő nép, ott, ahol poharak csengése és elmés köszöntők között csapongott a kedély, ezer és ezer akószámra hevert a drága nektár, ott az 1900. évig csendes, mélabús volt minden. Üresek voltak a pincék, búskomoran jártak a szőlőtulajdonosok…. Mindezt egy picziny kis bogár, a philoxera okozta, mely pár év alatt tönkretette a nagykiterjedésű és bőven termő hazai szőlőültetéseket, koldussá tette a szőlőbirtokosokat…” Alig egy évtized múlva magához tért Farkasmály, és egy rövid időre ismét fénykorát élte.
Fénykor és pusztulás
A Farkasmályi pincesor az 1930-as években élte a fénykorát, ekkor volt a legnagyobb az élet. Felmerült az ötlet, hogy a pincesor végében egy szálloda épüljön, hiszen a falazata adott volt, a pincékből kibányászott kőzetet kockákra faragták és téglaként használták. Mint oly sok más álmot és tervet, ezt is félbeszakította a második világháború. A gyöngyösiek számára menedékül szolgált Farkasmály, a források szerint 7-800 ezer lakosnak adott oltalmat, melynek emlékét a pincesor közepén állított Máriácska szobor hirdeti. A világháborút követően a pincéket államosítottak. A pincesor első részén lévő pincéket ekkor nyitották egybe, így nyerte el Közép- és Kelet-Európa legnagyobb térfogattal rendelkező pincéje címet. A felső részt a világháború utáni károkból nem állították helyre és csak a pincelyukak hirdették egykori civilizáció nyomát. A szocializmus idején több mint egymillió liter bort tároltak, főként szovjet exportra termeltek. A rendszerváltás teljesen megváltoztatta a borkészítési szokásokat és a pincesor kihasználtságát is. Már nem volt szükség ekkora mennyiségek megtermelésére és tárolására. Az 1990-es években nagyon lassan indult meg az átalakulás, nem segítette az újraépülést, hogy több esetben távoli helyekről érkeztek vállalkozók, akik pár év után el is tűntek.
Hogy valaha ragyog-e még régi fényében Farkasmály, nehéz megmondani. Szerencsére a felső rész gondozott pincéi, előttük a szőlészet emlékeivel, padokkal, kellemes élményt nyújtanak, így ott jártunkkor is többen érkeztek autóval a pincékhez, hogy bort vegyenek. Komoly és átgondolt fejlesztéssel a Mátra éke lehetne a Farkasmályi pincesor a felette húzódó Sár-heggyel.
2020. november 30.
Kápolnai Nagy Ágnes
