Korábban már csokorba szedtük néhány település útszéli keresztjeit. Újabb különleges értékekre leltünk. Mutatjuk!
A keresztek története
Az elmúlt egy év megtanított bennünket arra, hogy kicsit lassabb tempóban éljük életünket, így érdemes azokat az emlékeket is szemügyre venni, melyek mellett csak elsuhanunk. Ilyenek az út menti keresztek, ahol jó egy kicsit megállni, tisztelegni azok előtt az emberek előtt, akik egykor ezeket emelték. Kezdetben az útszéli kereszt a határoknál az út mentén állított kő-, fakereszt volt, ami a tájékozódást segítette. Emellett földrajzi helyek végének és kezdetének jelzésére is szolgált. Természetesen nemcsak útszéleken, hanem nevezetes vagy hangsúlyos helyeken – folyópart, falu széle, a mező, dűlők kezdete – is álltak. A keresztek tisztelete általános volt, az arra járók főhajtással tisztelegtek előttük. Érdekesség, hogy a tanyasi emberek ritkán jutottak el a falusi templomig, ezért számukra jó időben kereszteknél tartottak vasárnapi szentmisét. A keresztek állításának egy másik szempontja, hogy ezek természeti csapásoktól, tolvajoktól óvták a termést, bajtól a falut, távol tartották a betegséget. Természetesen volt, hogy hálából emeltek kereszteket a helyiek, amelyek ma már – a települések fejlődésével – egészen más helyen találhatók. A városiasodás következtében a keresztek ma sok esetben az ősi településhatárok emlékét őrzik. A keresztállítás különösen a 18. században lett gyakori, legtöbbjük 1850–1930 közötti. A keresztek nagy többségét nem az egyház állíttatta, hanem a hívek fizették költségüket, az egyház csak felszentelte, megáldotta ezeket. A szentelés minden esetben ünnepséggel, a helyszínen bemutatott misével és prédikációval történt. Hagyomány volt, hogy a keresztek előtt az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak előtte, ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk. Fontos állomások voltak a búcsújárás útvonalába esett keresztek. Ezeknél a búcsúsok megálltak imádkozni, énekelni, tehát hagyományos megállója, állomása volt a zarándokútnak.
Gyöngyöstarján
Alig több mint egy hónapot kell már csak arra várni, hogy ismét virágba boruljanak a vérszilvafák a településre vezető út két oldalán, a színpompás látvány sokakat vonz április elején. Érdemes azonban a település keresztjeit is szemügyre venni, egyikük közvetlenül a fasor végén, a települést jelző tábla előtt áll az út baloldalán. Tegyük le az autót a központban és sétáljunk egyet, a templom előtti keresztet 1914-ben állították. Milyen érdekes lenne megtudni, vajon ez már az első világháború kitörése előtt, vagy utána történt? A templom mögött a Haller pince húzódik, ami remélhetőleg belátható időn belül ismét kinyitja kapuit. A templomtól induljunk most az ellenkező irányba, ahol hamarosan elérjük a Falumúzeum épületét, udvarán különleges kemencéjével, majd egy aprócska Szent István szobrot találunk, helyi lakos készítette. Tovább sétálva, a Gyöngyöspatára vezető úton találjuk egy útkereszteződésben a másik keresztet. Jegyezzük meg ezeket, ha erre visz utunk, és keressük fel őket. Talán májusban már kirándulhatunk, akkor pedig ezek mellett bekukkanthatunk a múzeumba, sőt, a helyi pincészetek borait is megkóstolhatjuk.
Gyöngyöspata
Gyöngyöspatán a keresztet kutatva más érdekességre is bukkantunk, méghozzá először a település központjában, a régi hídnál. A Patán áthaladó Gyöngyös-Pásztó út ugyan nem volt országút, de kiemelten fontos kocsiútként kezelte nemcsak a mezőváros, hanem a vármegye is. A patakon átívelő hidat a megye építtette, de ez a többször javított fahíd 1821-re használhatatlanná vált. A következő évben Markmüller József vármegyei „rendszerint való indzsenyőr” azt a meglepő vizsgálati eredményt közölte, hogy egy kőhíd építése olcsóbb lenne, mint új fahíd ácsolása, így készülhetett el 1823-ra Rábl Károly tervei alapján a Danka-patak kétnyílású kőhídja, melyen Nepomuki Szent János szobra áll.
Korábban már írtunk róla, hogy Nepomuki szobrokat története miatt leggyakrabban folyók, patakok partján találunk, az mindenképpen különleges, hogy itt hídon őrzi az arra járókat. Heves megyében csak itt és Tarnamérán áll Nepomuki Szent János szobor hídon. A város éke, a gyöngyöspatai templom előtt is szép keresztet találunk. Ami azonban egészen különleges Gyöngyöspatán, azok az apró kis épületek, melyek egykor vámházak voltak. A település valamennyi bevezető útján álltak, hiszen egykor Gyöngyöspata városi joggal bírt, ami együtt járt vámszedéssel is. Természetesen az idők folyamán ezek funkciójukat vesztették, ekkor lettek szakrális helyek.
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöstarjánból indulva Gyöngyös felé több keresztet is találunk, egyiket a zsidó temető közelében, míg a másikat az oroszi elágazásnál az út jobb oldalán. Gyöngyösoroszi felé tartva, a település előtt közvetlenül baloldalt áll egy szép kereszt, érdemes itt kicsit elidőzni, mert szemközt a Mátra látványa is megkapó. Mai kirándulásunk végpontja a település római katolikus temploma, amit már 1332-ben is említett a pápai tizedjegyzék. Ez az Alexandriai Szent Katalinról elnevezett régi templom a török hódoltság végén 1680 körül elpusztult, a 18. század elején már felújításáról tudósítanak a források. A délutáni fényben különösen szép a templomkert hangulata, a három szobor együttese: Nepomuki Szent János szobra, Szentháromság szobor és a barokk stílusú kőkereszt keretezi a templom előterét. Végül ne feledkezzünk meg arról, ha újra kinyitják kapuikat a kiállítóhelyek, mindenképpen menjünk tovább az Ásványok Házáig.
2021. február 27.
Kápolnai Nagy Ágnes
