A Mátrát járó, kalandkereső túrázók közül kevesen lehetnek, akik Sirokot nem ismerik. Sokan a vár, a rendezvények miatt keresik fel a takaros falut a Mátra keleti kapujában. Mi azonban, lelkes természetjáróként arra voltunk kíváncsiak, miféle világ határolja a Mátra felől a völgyet, ahol a vár mellett egy barát- és apáca szikla is letekint az arra járókra.
A Siroktól északnyugatra megtalálható Darnó-hegyre a falu központjából indultunk el a kék túra jelzései mentén, majd a Nyírjes útról induló, kék kereszttel jelölt úton vágtunk neki a hegymenetnek. Előtte azért az út szélén megtalálható, takaros kis pihenőben leülve elfogyasztottuk tízóraira szánt útravalónkat, és megbeszéltük az útitervünket.
Az árnyékos, sűrű erdőbe belépve határozott emelkedésnek indult az ösvény, mely a Nyírjes-tó irányába vezetett. Egy napos tisztáson, két erdős szakasz között a száraz levelek között zajra lettünk figyelmesek, majd kis várakozás után észrevettük, hogy egy fiatal zöld gyík szaladt közeledtünk hallatán, de annyira nem volt fürge, hogy pár fotót ne tudjunk róla készíteni.
A fiatal erdőben sűrűbb, és szellősebb részek követték egymást, a tóhoz közeledve egy egészen alagútszerű, szinte bozótsűrűségűre nőtt növényzeten át tudtunk eljutni a jól ismert lápvidék szélére, mely ebben az aszályban igencsak száraznak bizonyult, akármerre jártuk is körbe a medrét.
A Nyírjes-tavat magunk mögött hagyva egyre fentebb jutottunk a hegyen, és egy széles, jól járható, erdészeti úton haladtunk északi irányba, tovább a hegy gerincén. Árnyékos és napsütötte szakaszok váltakoztak sűrű egymásutánban, az út szélén pedig különféle apróságok színesítették a terepet. Szép sorban néztük meg őket, nehezen tudtunk betelni látványukkal.
Miután szemügyre vettük a parányi, színes erdei csodákat, és megörökítettük őket saját örömünkre, no meg azéert is, hogy megmutathassuk őket mindenkinek, aki e sorokat olvassa, folytattuk utunkat, még mindig egyre fentebb.
Túl meredeknek nem volt mondható a hegy oldala, de határozottan emelkedő jellege volt, itt-ott tisztásokkal és más-más fafajok csoportjaiban gazdag részekkel. Egy vadhálóval elkerített terület mellett vettük észre, hogy lábujjhegyre, majd farönkre állva remek kilátás nyílik délkeletre, és onnan percekig legeltettük szemünket a szemközt magasodó hegy tetején üldögélő vár és az alatta elterülő falu látványán.
Kezdett melegünk lenni, és odébb egy magas fa árnyéka alatt megpihenve a kulacsokat gyakran emeltük a magasba, hogy fogyjon belőlük a szomjat oltó víz. Ilyen nyári napokon nemigen érdemes innivaló gyanánt mást hozni magunkkal, mert folyton csak szomjaznánk. Talán a citromos tea esett volna még jól, de a vizet semmi nem múlta felül.
Úgy nyolcszáz méterrel magunk mögött hagyva a kilátóhelyet, a hegy tetejéről nyugat-északnyugat felé a szemből érkező napsütés alatt ismerős hegy sejtelmes sziluettje rajzolta elénk a festői látóhatárt. A Kékestető, a csúcson lévő adótorony bárhonnan felismerhető a környékről, ha másért nem, hát azért, mert errefelé nincs magasabb nála. A hegy oldalát átölelő erdőrengeteg pedig változatlanul táplálja iránta érzett erős vonzalmunkat. Különös jókedvében lehetett a Jóisten, amikor ezt a sok szépet ide teremtette nekünk. Betelni a látvánnyal, és az erdő nyugalmával nehezen lehet, mi magunk nem is akarunk, megelégszünk azzal, ha újra és újra kapunk belőle.
Ha elérünk egy hegy tetejére, onnan mindig jutalom a folytatás, hiszen, ha el is fáradtunk felfelé, a lefelé vezető út könnyebb szokott lenni. Ez alkalommal sem volt ez másképpen. Még egy utolsó pillantást vetettünk Mátraderecske és Mátraballa irányába, túl a távoli dombokon, és a hegytetőn lévő irtáson átvágva elindultunk lefelé, a szomszédos Határ-tető felé vezető úton.
Túratervünket eredetileg úgy rajzoltuk, hogy a Határ-tetőre vezető erdészeti úton végig sétálva, a tetőt elérve, onnan délnyugati irányban ereszkedünk le a Recsket Szajlával összekötő földútra, mely a recski tó déli része felől vezet a dombokon át. Az az út egy jól járható, biztonságos kerülő a hegy körül, annak északi oldalán és Szajla déli határa felé kiérve a Tarnával párhuzamosan vezet vissza a hegy keleti oldalán Sirokba. Az erdőben azonban úgy gondoltuk, hogy nem kerülünk az ellenkező irányba, hanem az eredeti úttal ellenkezőleg, a hegy keleti oldalát az erdőn átvágva egy rövidebb szakaszon közelítjük meg. A tervünk a gyakorlatban is kivitelezhető volt, de az erdő helyenként igen sűrű, és nehéz terepet tartogatott, ezért azt javasoljuk, hogy aki erre túrázik, inkább kerüljön a tó felé, a járt úton. Gyakorlatlan, tájékozódásban kevésbé rutinos túrázók semmiképp ne térjenek le az útról!
Az irányt tartva, az akadályokat leküzdve kiértünk az erdőből, a hegy keleti lábánál vezető útra. Ott dél felé fordulva elindultunk vissza, Sirok irányába. Észak-északkelet felé festői táj kötötte le figyelmünket, egyik túratársunk azt találta mondani, olyan mint egy terepasztal – és valóban kétségkívül olyan volt.
A távoli dombok megkapó látványa mellett lábunk előtt virító szépségekből sem volt hiány. Találtunk már virágzó őszi kikericset, de ezt a kedves harangvirágot is sajnáltuk volna úgy otthagyni, hogy legalább egy fotót nem hozunk haza róla.
A dimbes-dombos úton teltek a percek, fogytak a méterek. Számos vadváltó keresztezte a mi utunkat. Egész szarvas-, és vaddisznósztráda-hálózat van a hegy keleti oldalán, számolni sem tudtuk, hány bokros-fás helyen találtunk kisebb-nagyobb csapásokat, melyeken jól láthatóan napi szintű vadforgalom van. Amíg a hegy tetején vezető utakon számos állat lábnyomát kémleltük, lent már a közlekedési útvonalaik voltak rendkívül látványosak.
A nagy vadváltó-megfigyelés közepette észre sem vettük, hogy Sirok mellett járunk már, és a házak mögött szaporázzuk lépteinket. Egy hangulatos legelőn komótosan uzsonnázó bocikra akadtunk, akiktől némi beszélgetés után elköszöntünk, mert mi is kezdtünk már éhesek lenni.
Még egy utolsó pillantást vetettünk a vár panorámájára, és a Tarna hídja felé vettük az irányt. Sirokban aztán a Petőfi útra kiérve örömmel csaptunk le az utca másik oldalán álló kúra, ahol friss, hűs vízzel töltöttük meg kulacsainkat, melyek addigra már igencsak kiszáradtak. A falu központjába érve a parkolóban elpakoltuk az útra magunkkal vitt felszerelést, cipőt cseréltünk, és hazafelé indultunk.
A Darnó-hegyi átkelést sikerrel teljesítettük a nyári, fülledt meleg ellenére. A terep nem olyan könnyű mindenhol, mint a teljes egészében turistajelzésekkel ellátott, állandóan kitaposott utakon, de kétségkívül kalandos, számos meglepetést tartogat, és újabb kalandokra csábít. Még nem írtuk be a naptárunkba, hogy mikor fogunk újra visszatérni ide, abban viszont egészen biztosak vagyunk, ha a Darnó-hegy újra hív bennünket, ismét meghódítjuk Sirok e csodálatos természet alkotta védőbástyáját.
Túraútvonal letölthető: https://www.termeszetjaro.hu/
2022. 08. 31.
Kékes Online, Gyetvai Péter
Fotó: Gyetvai Péter
