Az ütemterveknek megfelelően haladnak a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. kivitelezésében zajló átfogó fejlesztés munkálatok Miskolcon. 2022. november végére befejeződnek az építményeket érintő munkálatok.

„Már felfestették az útburkolati jeleket, október végén elkezdődik az átadás-átvétel a miskolci tehermentesítő beruházásban.” – írta a beruházó NIF Zrt.-re hivatkozva a magyarepitok.hu. A hónap végére a szakemberek elkészülnek az építmények felújításával, amelyek előreláthatólag idén decemberben kerülhetnek átadásra.

A projekt első ütemében a Vörösmarty utca négysávosítására, míg a másodikban az Y-híd kivitelezésére kerül sor. A NIF Zrt. beruházását fővállalkozóként a HE-DO Kft. kivitelezi nettó 13,5 milliárd forintos szerződéses értéken, míg a második ütemre a KM Építő Kft., mint alvállalkozó kötött vállalkozási.

A vasúti híd még az idén elkészül

Az ütemterveknek megfelelően haladnak a turbókörforgalom, a Vörösmarty út és az Y-híd kivitelezési munkálatai, sok helyen már az utolsó simításokat végzik a szakemberek. „Az eredeti műszaki tartalom szerinti építmények a közlekedők rendeltetésszerű és biztonságos használatához szükséges munkálatai a hónap végével befejeződnek.” – olvasható az összefoglalóban.

A projekt időközben új elemekkel bővült. Ilyen a Martinkertvárost a belvárossal 420 méter hosszúságban összekötő új kerékpárút, amely várhatóan 2023 tavaszán készül el. Emellett az idei decemberi átadásra Martinkertváros irányában forgalomkorlátozás nélkül használható lesz a Kisfaludy utcai vasút feletti műtárgy is.

 

2022. november 9.

Szöveg és kép forrása: Magyar Építők