Kormányzati döntésnek köszönhetően, pályázati forrásokból újult meg az abasári patika, napelemmel vált fenntarthatóbbá, és bővülhetett a szakdolgozói létszám is – erről számolt be közösségi oldalán Horváth László, a térség országgyűlési képviselője.

Mint írta,

a világjárvány óta fokozottan tudjuk, milyen sokat jelent a biztonság és az elérhető segítség érzése, ha az egészségünket fenyegeti veszély.

A megújult patika ünnepélyes átadóján Horváth László köszönetet mondott az ott dolgozóknak, tulajdonosoknak, partnereknek, hogy térségünk hat településén, hat patikát üzemeltetve, több mint 9000 helybéli számára tesznek hozzá a biztonság érzéséhez: Abasáron immár megújult környezetben, vitán felül olyan színvonalon, mely bármely nagyvárosban is megállná a helyét! – fogalmazott a képviselő.

2022. november 30.

Forrás és fotó: Horváth László hivatalos közösségi oldala