Február végén számoltunk be arról, hogy miután szilveszterkor durandai fiatalok petárdákkal ijesztgettek, dobáltak meg kutyákat, megjelentek a településen a Szurkolók az Állatokért Alapítvány képviselői, majd a kialakult helyzet tarthatatlanságára tekintettel munkacsoport ült össze a városházán állatvédelmi, hatósági, politikai és civil szereplők részvételével.

Bár a szegregátumban gyakoriak az állatkínzások, a kutyák felelőtlen tartása pedig általános gyakorlat, a gyöngyösi jegyzőnek feltett kérdésünkre adott válaszból kiderült: az elkövetőket semmilyen módon nem szankcionálják, nem szabnak ki büntetéseket.

Ülés után bejárás

A munkacsoport-ülést kisvártatva helyszíni bejárás követte, mely során a Szurkolók közreműködésével 12 kutya került biztonságba, közülük egyet a Szurkolók szállítottak el befogadóhoz. A Durandában akár 100-150 kutya is lehet, s szinte mind oltatlan, chip nélküli és ivaros, tehát eleve magában hordozza a probléma újratermelődését. Sok hely kellene tehát. Ehhez képes csekély eredménynek tűnik, de mégis az, hogy időközben 2 kennellel bővült a telep és néhányat fel is újítottak. Hozzá kell tenni, hogy az ebtelep jelenlegi üzemeltetője, a VG Zrt. közel kétszer annyi pénzből gazdálkodik, mint az Új Nap Egyesület, amelyik 7 éven át vezette az ebtelepet. A város végül keretszerződést is kötött a Szurkolókkal a durandai kutyák elszállítására.

A februári bejárás sikeres volt, 12 kutya került biztonságba

Ez szép, de minden pénzbe kerül

Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért Alapítvány vezetője kérdésünkre elmondta: a kutyák szállítása, orvosi ellátása, oltása, chipelése, ivartalanítása és etetése természetesen pénzbe kerül, amit valakinek ki kell fizetni. Ideális esetben ezek a költségek a kutya gazdáját terhelik, de olyan helyeken, mint a Duranda sajnos nem ez a gyakorlat és úgy tűnik, ezt nem is tudják kikényszeríteni. Bár információink szerint az önkormányzat az általános tartalék terhére elkülönített a VG Zrt. részére egy célirányos 2 millió forintos keretet, később mégis több alkalommal elhalasztották az újabb bejárásokat, ahol kutyákat gyűjthettek volna be. Végül nagy nehezen, az ebrendészettel közösen további 5 kutyát fogtak be a Szurkolók, őket Salgótarjánba vitték.

Áldatlan állapotok a Durandában: kutyák rövid láncon, kitéve az időjárás viszontagságainak

Ti fogjátok be a kutyákat, miénk a papírmunka!

Aztán a VG Zrt. rájöhetett, hogy praktikusabb, ha ők csak adminisztrálnak, fogdossa csak össze a bolhás, férges kutyákat más, ezért a Szurkolóknak írt levelükben később kikötötték, hogy a kutyák befogása nem az ebrendész feladata. Azt is tudatták a civil szervezettel, hogy a gazdáktól elkért kutyák nem képezik a szerződés tárgyát, ugyanakkor kutyát nem lehet elszállítani csak akkor, ha ők már mindent precízen dokumentáltak.

Most már itt az ellési időszak, tehát újabb több tucat kiskutyával bővült, bővül a nehéz sorsú városrész kutyaállománya. A feladatot a Szurkolók végzik a begyűjtéstől a befogadóhoz juttatásig, ám a város csak akkor fizeti ki a felmerült költségeket, ha a kutyákat teljes körűen ellátták, beleértve az ivartalanítást is. Folyamatos tájékoztatást is kértek az elszállított kutyák helyzetéről egészen a gazdásításig, s előzetes nyilatkozatot arról, hogy hová viszik őket.

De miért baj ez?

Mert egy bőrbeteg vagy szívférges kutya esetében az ivartalanítás nem megoldható, s mire a kutya újra egészséges lesz, hónapok is eltelhetnek, s százezrek mehetnek el gyógyszerekre, állatorvosra, műtétekre, kezelésekre. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy minden kutya 2 hét karanténnal kezd az új helyén, ez is plusz idő. Így tehát a gyöngyösi kutyákkal járó kiadások az egyébként is túlterhelt alapítványra szállnak. Arra pedig senkinek nincs kapacitása, hogy hetente jelentgessen a városnak az ország különböző részein ellátott kutyákról, örülnek, hogy valahogy megoldódik a helyzetük. Előre pedig nem lehet tudni hol kötnek ki, hiszen ez függ a koruktól, állapotuktól, méretüktől és fajtajellegüktől is. A Szurkolók minden követ megmozgatnak, hogy átvevő szervezetet találjanak, mert az ország szerencsésebb régióiban is telt házzal működnek a telepek, az importált kutyák érdekében keményen kell lobbizni. Persze az is előfordulhat, hogy egy nem túl jó kiállású, nagytestű, netán fekete, beteg, maradandó sérüléssel elő vagy idős kutya sosem lel szerető családra, a menhely marad a végső otthona.

A Szurkolók a Durandában: az ország legproblémásabb helyein segítenek. Fotó: Szurkolók az Állatokért

Ha már eldöntötték az önkormányzatnál, hogy valahogy beavatkoznak a méltatlan és törvénysértő helyzetbe, illő lenne ehhez igazítani a forrásokat és azok életszerű kifizetését is, mert ennek hiányában megint csak látszatintézkedésekről beszélhetünk. Amíg nincs tömeges ivartalanítás, eltiltás és büntetés, addig érthetetlen, hogy mitől várja városvezetés a helyzet javulását. Az sem túl megnyugtató, hogy a Szurkolóknak küldött levélben ez áll: „Sajnos a tapasztalat az, hogy sokszor még az eljárni jogosult szervek sincsenek tisztában a pontos jogszabályi rendelkezésekkel…

A VG Zrt. vezérigazgatója, Szűcs Viktor kérdésünkre elmondta: február és március hónapban a Durandában 26 kutyát fogtak be és szállították az ebrendészeti telepre, többet gazdásítottak, s az állattartással kapcsolatos szabálysértés ügyében több hatósági eljárás is folyamatban van.

Kíváncsiak vagyunk a folyamatok kézzel fogható eredményére.

Ki tudja idén tavasszal hány ilyen kiskutya született bele a durandai balsorsba… Fotó: Szurkolók az Állatokért

Nemrég jött a szörnyű hír: oszlophoz kötöztek és az aknába dobtak egy kutyát a Harmadosztályon, a kutya kínok között pusztult el, már csak a bűzlő tetemét találták meg. Ha nem cselekszenek józan ésszel és gyorsan, akkor számtalan ilyen történik majd a közeljövőben Gyöngyös szegregátumaiban.

2023. 04. 23.
Kékes Online, Burián Orsolya
Fotó: Kékes Online