Molnár László festőművész (Fotó: Lénárt Márton)

Molnár László 1941-ben született Gyöngyöspatán. Autodidakta módon kezdett el alkotni, majd 1962-ben kapcsolódott be a Zuglói Kör munkájába, 1967-től pedig tanulmányutakon képezte magát. Európa számos városában megfordult, tanult Párizsban, Londonban, Madridban, Bécsben, Kölnben, Prágában, Amszterdamban, Rómában, Velencében és Firenzében is. 

Pályája kezdetén a francia lírai absztrakcióval foglalkozott, majd festészete, az 1970-es évektől, a figuratív és nonfiguratív felfogás összeegyeztethetősége felé fordult. Alkotásai 1980 óta több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek, műveit a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében őrzik.

Molnár László egész életét a festészetre tette fel. Eleinte a mátrai dombok adták formáinak alakját, majd lassan lehiggadt az emberi szenvedély, és a harc, s képei kristállyá tömörültek. Érett festészetét végül hazavitte szülőfalujába, szülői házába. 2004-ben költözött vissza Gyöngyöspatára, s jelenleg is ott él és alkot. Művészetének kulcsa az áthatás jelensége: a csendéletek tájképként, a figurális kompozíciók tájként is értelmezhetők. Festményeinek ihletője Pilinszky lírája és Mednyánszky drámai expresszivitása; témája gyakran a szenvedéstörténet valamelyik epizódja. A róla elnevezett gyöngyöspatai galériában, akár a művész személyes kalauzolásával, bárki megtekintheti csodálatos alkotásait.

A róla készült portréfilm pedig itt látható:

2023. július 15.

Kékes Online

Videó forrása: Gyöngyöspata Város Közösségi Oldala