A tavalyi, első pite-parti után szeptember 21-én, 13 órától újra várják a nevezéseket a pitesütő versenyre, ahol értékes nyeremények is gazdára találnak majd. A sütiken túl lesz zene, tánc, móka és kacagás. A lélekmelengető őszköszöntő partit Mezőné Kovács Edit, a Bélapátfalvai Kulturális, Turisztikai és Média Nonprofit Kft. ügyvezetője ajánlja olvasóink figyelmébe.

Tavaly rendezték meg először a pite-partit. Mekkora sikere volt és milyen különleges sütemények készültek akkor?

Igen, valóban a múlt évben rendeztük meg első ízben a Zenés Őszköszöntő Pite-partit, ami hatalmas sikert aratott a helybéli lakosok, illetve a környékbeliek körében, ezért is gondoltunk a folytatásra. Több mint 45 süteménnyel neveztek a versenyre, a zsűrinek pedig igen nehéz dolga volt, hiszen végig kellett kóstolnia valamennyit. Mindegyik nagyon finom lett, nem volt könnyű kiválasztani az első három helyezettet.

Kik állhatott a dobogó legfelső fokára?

Az első díjat egy hagyományos erdélyi pite nyerte, amit anno a gyermekágyban fekvő édesanyáknak vittek ajándékba, hogy sok erejük és tejük legyen. A díjazott sütemény egy almás, fahéjas finomság volt. Emellett rengeteg gyümölcsös pite, linzer, kelt lepény, sőt, még gyümölcsös torta is érkezett.

Mi a program kiemelt célja?

Egy olyan rendezvényt kívántunk elindítani, ami minden korosztálynak érdekes lehet, ahol a család együtt alkothat, szórakozhat.

Mit érdemel a mostani programon a legfinomabb süti gazdája?

Idén is értékes nyereménnyel csábítjuk a sütés szerelmeseit: az első helyezett egy csokiszökőkutat, a második egy robotgépet, a harmadik pedig egy gofrisütőt vihet haza.

Az idei pite-partiban lesz újítás, változtatás?

Idén már a ház pitéje is bemutatkozik, a tavaly felépült kemencében sülnek a finomabbnál finomabb piték, amikből természetesen minden résztvevőt megkínálunk. A sütik mellett minden korosztály számára szórakoztató programokkal készülünk: a kicsiket Tóth Lóránt, az Év Mestere várja fafaragó játszóházával, kipróbálhatják a nemezelést, emellett a Babszem Jankó Gyermekszínház vidám, interaktív előadása is szórakoztatja majd őket. Bemutatkoznak a helyi hagyományőrző csoportok ének és néptánc produkciójukkal, illetve egy vidám Be-falós vetélkedő is várja a résztvevőket. Két sztárfellépő, Solymos Tóni és a Fiesta együttes teszi fel a koronát a napra.

Itt lesz a Bélapátfalvai Hagyományőrző Egyesület által támogatott “A Magyarország legszebb konyhakertje” verseny eredményhirdetésére is.

Szeretettel várjuk a nevezéseket és a résztvevőket nemcsak Bélapátfalváról, hanem a környező településekről is. Aki eljön, 2 db sütemény elfogyasztására feljogosító kuponjegyet kap a helyszínen, és garantáljuk, hogy pitében nem lesz hiány.

 

2019. szeptember 20.

Kékes Online, K. B.

Fotó: beküldött