Rákóczi Ferenc 1708-ban alapította a parádóhutai üveghutát, a családi uradalmuk részét képező területen. Állítólag amiatt tette, mert a fejdelem igen kedvelte a parádi kénes-szénsavas forrás vizét, amit hordóban nem lehetett szállítani – mivel elillan az ereje –, ezért volt szükség az üvegpalackok gyártására.
A Mátrában már a 16. századtól működtek kis üveghuták, például Bodony vagy Szuha környékén. A hutákat 30-40 évente új helyre költöztették, ugyanis egy idő után elfogyott a faanyag, mert fával fűtötték azokat, és fából készültek az üveggyártáshoz elengedhetetlen üvegipari faformák is. Az első hutát a mai Parádóhután, egészen pontosan a méheskerti erdészlak közelében alapították. 1730 körül a Som-hegytől délre, majd 1767 környékén Újhutára, a mai Parádsasvárra telepítették át. Megtelepülése szempontjából fontos volt, hogy a közelben legyen kvarchomok és hamuzsír. Ez utóbbit, vagyis a kálium-karbonátot a bükkfából nyerték, márpedig a Mátrában fa volt bőven, a kvarchomokot szintén a közelben bányászták. A huta kezdetektől főleg öblösüvegeket gyártott, melynek a közeli borvidékek jelentős felvevőpiacai voltak.
A környék szénsavas forrásvizét, a csevicét 1804-től rendszeresen palackozták. 1840-től a gróf Károlyi György bérletébe, majd tulajdonába került, igazgatója Nendtwich Jenő lett. Ettől az időtől kezdve gyártottak a parádi fürdőközösség számára, különböző technikákkal, fürdői emlékpoharakat. Ezeket a díszes, az adott fürdőhelyre jellemző mintával ellátott poharakat a reformkortól nemcsak az ivókúrákhoz használták, de szuvenírként is népszerűek voltak. A parádsasvári üveggyárnak – fénykorában – közel 650 dolgozója volt, zömében a környékbeliek. A mesterség apáról fiúra szállt. Gyógyszertári üvegedények, patikaedények is nagy számban készültek itt. A 19. század végére, 20. század elejére a hazai gyógyszertári üvegszükséglet kilencven százalékát a parádi gyár adta. Ezek mellett rendkívül gazdag változatosságban készítettek a parasztság számára nélkülözhetetlen boros- és pálinkáspalackokat, poharakat, kancsókat, kulacsokat, befőttesüvegeket, mécseseket, lámpásokat. Amivel világhírűvé vált, az viszont nem a patikaüveg, meg a paraszti palackok voltak, hanem a csiszolt ólomkristály. Ez a bizonyos említett fénykor az ólomkristállyal nagyjából az 1970-es évektől ívelt felfelé, ekkor a termékeknek körülbelül a 95 százaléka nyugati piacra készült Európába, az USA-ba és Japánba. Gazdagon díszített ólomkristály kelyhek, vázák, tálak, elsősorban a jellegzetes minta, az úgynevezett forgókristály használatával: ez volt a parádi üveg. A gyár kiváló tervezője volt ekkor Rénes György iparművész, aki a 70-es évektől a 2000-res évek elejéig tevékenykedett a gyárban. Ő volt a Parád Kristály Manufaktúra vezető tervezője.
A gyár 2005-ös bezárása óta van több kis üvegcsiszoló üzem, de üvegfújással ma már csak a Parádsasvári üvegmanufaktúrában foglalkoznak.
Az itt formált üvegpoharakból kortyoltak a hazánkban forgatott Robin Hood-film szereplői is: a felkérés úgy szólt, a tárgyak úgy fessenek, mintha a középkorból származnának. Készítenek még üveg ablakszemeket, amelyeket majd a megrendelő illeszt be a templomi ólomkeretbe. Olyanok ezek, mint egy-egy üvegtalp, pohártest nélkül.
A manufaktúrában egyedi tárgyak is születnek, de a látogatóknak bemutatják a szakma szépségét is.
2019. október 12.
Kékes Online, Somogyi Mónika
Forrás: http://www.turistamagazin.hu
Fotók: https://szellemvarosok.blog.hu/2015/11/20/a_paradsasvari_uveggyar, Rénes Marcell
