Van egy több szempontból is egyedi formáció, a Nemzenekar. Az egyik különlegessége a helyi kötődés, hiszen bélapátfalvai a zenekar, de több is van még. Ezekről beszélgettünk Pásztor Gyula alapítóval.

Van egy zenekar, ami nincs, vagyis nemzenekar. hogy is van ez pontosan?

A Nemzenekar azért Nemzenekar, mert én vagyok az egyetlen állandó tagja. Én írom a zenéket, a szövegeket, énekelek és gitározom. Ha elkészültem egy dallal, valamely hangstúdióban demókat készítek, és keresek olyan zenészeket, akik éppen ráérnek.

Pásztor Gyula, a zenekar egyetlen állandó tagja

Ezek a személyek dalról dalra változnak: volt már hogy valaki Pécsről dobolt egy zenémhez, vagy Budapestről játszotta fel a basszust, de még az is előfordult, hogy egy hegedű futamot Németországból küldtek át az internet segítségével. Azt hiszem nincs is két olyan dalom, amiben ugyanazok a zenészek játszanak. A Muszáj című dalban Rácz Csaba játszik a másik gitáron, és a vokált is ő énekli. Ez az első hangfelvétel, ahol együtt dolgoztunk, de mivel Csaba nem csak gitározik, hanem kitűnő dobos, és basszeros is, és ugyancsak bélapátfalvai, valószínűleg nem ez az utolsó. Külön köszönet Károly Tamás hangmérnöknek, aki nemcsak a hangszerelésben segített és a stúdió munkákat végezte, de a zongorán is ő játszott.

Rácz Csaba közreműködött a legfrissebb műben

Annak ellenére, hogy a Nemzenekar dalok egyelőre csak az interneten terjednek, apró sikereket már elértünk. Többet is játszottak már közülük ismert rádiók – MR2 Petőfi, Juventus, Rádió Eger – sőt, egyszer egy Nemzenekar dalt beválasztottak az akkor még Eurovíziós dalválasztó 30 legjobbnak tartott dala közé.

A dalok mély mondanivalót hordoznak. Egy-egy újdonság megszületéséhez honnan jön az ihlet?

Örülök, ha úgy látod, hogy a daloknak van mondanivalója. Mivel erre nagyon figyelek, elég sokáig tart egy-egy dalszöveg megszületése. A rímeken és a mondanivalón kívül szeretem, ha van a dalokban valami érdekes, vagy épp meghökkentő. Azt gondolom, minden dalszerző a saját életének és környezetének szép vagy éppen szomorúbb pillanataiból, örömeiből vagy bánataiból meríti az ihletet. Sokszor évekig bennem van egy-egy gondolat mire dalt faragok belőle, máskor egy-két óra alatt megírom az egész dalt zenével, szöveggel együtt.

A hazai vagy akár külföldi könnyűzenei életből ki az, aki hatással van a stílusodra, dallamvilágodra?

Magyarországon sokféle stílusban sok jó zenekar van. Van néhány, akit különösen kedvelek. Ilyen a Vad Fruttik, az Esti Kornél, a 30Y, az Elefánt, a HS7. A tagok közül többüket személyesen, barátság szintjén is ismerek. Azt nem tudom, hogy vannak-e hatással rám, de az bizonyos, hogy szeretném, ha olyan hatással lennének rám, amitől én is tudnék olyan fantasztikus dalokat írni, mint ők. Külföldiek közül is sokat szeretek, de olyan, akinek a hatásait érezni szeretném, talán csak a Radiohead. Velük kapcsolatban az a megtiszteltetés ért, hogy engedélyezték a „Creep” c. daluk, József Attila versszöveggel történő feldolgozását. Tudom, hogy szinte szentségtörés volt feldolgozni ezt a dalt, de mivel megengedték, ezért roppant büszke vagyok rá.

A legutóbbi klip egy varázslatos helyen készült, az őszi Bélkő-hegyet tárja elénk. A Muszáj című dalt muszáj volt ott felvenni?

Bélapátfalvai vagyok, akárcsak a már említett Rácz Csaba vagy a drónfelvételeket készítő Vadál Tamás. Szerintem Bélapátfalva jelképe a Bélkő-hegy és annak környezete a legszebb Heves megyében. A több mint 800 méter magas, csipkés fehér szikla lenyűgöző látványa mindenkit rabul ejt, aki erre jár. Sokan nem tudják, hogy a lábánál egy gyönyörű kis tó is található, a partján étterem, körülötte kis hétvégi házak, zöldterületek, minden, ami szem szájnak ingere. Egyébként Bélapátfalván sok kedves és jó ember lakik, érdemes itt eltöltenie pár napot mindenkinek, aki fel akar töltődni a tájból áradó energiával.

A Bélkő- hegy környezete ősszel nyújtja a legfantasztikusabb látványt, az őszi színek összes létező pompáját felvonultatja. Szerettem volna tisztelegni a Bélkő-hegy szépsége előtt egy szép dallal. Remélem sikerült valamennyire. És, hogy miért kell mindenkinek egyszer az életben meglátogatnia ez a hegyet? Mondhatnám, hogy: MUSZÁJ.

Csodás képek és dallamok a klipben

Távlati tervek, dalok, klipek, koncertek, zenei kiadványok?

A távlati tervek között újabb dalok megjelentetése feltétlenül szerepel, folyamatosan készítem őket. 2021 első felében kijön egy lemez 15 dallal, BeatCoin címmel. Valamint két új dalhoz szeretnék bélapátfalvai szereplőkkel videoklipet is forgatni. A kor követelményeinek megfelelően elérhetővé tesszük a dalokat a Spotify-on és ismertebb zene-streamelőkön.

A Muszáj című dalt hamarosan az MR2 Petőfi Rádió is bemutatja, ami nagy megtiszteltetés, hiszen az egyik leghallgatottabb országos orgánumról van szó.

Gyakran kapok koncert meghívást, de nem szoktam elvállalni. Nekem a zenélés csak hobbi, bár nagyon fontos, de nem ebből élek, igazából csak akkor írok dalokat, ha a munkáim mellett van rá időm. Mint említettem, a Nemzenekar dalokban különböző zenészek játszanak, a koncertezés egy állandó formációt igényelne, amire sajnos se időm, se energiám nincs. Nem kizárt néhány fellépés, de ezek inkább előadói estek lesznek.

Ma már stabilan 3000 fölött van a Nemzenekar követőinek száma. A visszajelzések alapján az látszik, hogy aki szereti a Nemzenekar dalokat, az nem csak szereti, hanem nagyon-nagyon szereti. Büszke vagyok rá, hogy vannak emberek, akiknek a dalaim hallgatása örömet szerez.

Kékes Online – K.B.

Fotó: beküldött

Bővebb információ: http://nemzenekar.hu/