Ha nem bízunk a barlangjából kitekintő medvében vagy a falvakban zajosan felvonuló maskarásokban, még mindig bízhatunk Mátyásban. A magyar néphiedelem szerint ő hivatott arra február végén, hogy megtörje a jeget, elűzze a telet, s lépésről-lépésre hosszabbá tegye a nappalokat, valamit előcsalogassa a rügyekkel és hajtásokkal együtt a Nap sugarait a felhők mögül, azaz, hogy elhozza a várva várt tavaszt. A magyar folklórban Mátyás napja az egyik legfontosabb időjárásra és termékenységre mutató nap, egyúttal az utolsó februári tavaszjósló dátum.
Február 24-e a jégtörő ünnepeként ismert, hajdanán sokfelé tartottak bálokat, díszesebb vacsorákat vagy különböző összejöveteleket ez alkalomból. Egyik leghíresebb uralkodónk, Hunyadi Mátyás is a jégtörő után kapta nevét, ugyanis február 23-án látta meg a napvilágot. Mátyás napján az időjárás és az állatok segítségével igyekeztek következtetni a jövőre, szerencsét, illetve balszerencsét jövendölő jóslásokkal és varázslásokkal.
Február 24-e eredetileg Szent Mátyás apostol ünnepe. Mátyás tudós ember volt, az Úr tanítványai közé tartozott: követte Jézust János keresztségétől fogva egészen mennybevétele napjáig. Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról. Az apostolok szétszéledése után, a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot, életéhez számos legenda fűződik. Mátyás apostol vértanúságot szenvedett Krisztusért; a hagyomány szerint nyakazó bárd oltotta ki életét. Ezért ábrázolták bárddal vagy szekercével, s választották az ácsok és mészárosok védőszentjüknek, valamint a halászok körében is nagy tiszteletnek örvend. Az emberek képzelete kapcsolatot teremtett Mátyás apostol ünnepe és a közeledő tavasz között, így lett Szent Mátyás apostol Jégtörő Mátyás, mondván, hogy az ő szekercéje töri meg a jeget, a tél hatalmát.
„Ha Mátyás jeget talál, akkor töri, ha nem talál, akkor csinál” – ez talán az egyik legismertebb Mátyás-napi hiedelem. Számos vidéken azonban szimplán csak jégtörő tulajdonságát említik, utalva ezzel a nappali fagyok megszűnésére, s a kerti, mezőgazdasági munkák előkészületeire, így például a metszésre vagy a megfelelő körülmények között történő palántázásra. Mátyást, Gézát és Edinát sokszor a tél utolsó szorításaként is említik, ezzel is utalva az időjárás jobbra fordulására. A gazdák Mátyáskor az elkövetkező szezon bőségét próbálták megjósolni: a hideg idő bő esztendőt jelentett véleményük szerint, szeles idő esetén azonban kevés tojásra számítottak. (Ez főként a húsvétot megelőző böjti időszakban volt jelentős, abban az esetben, ha Mátyás-nap már a böjti szezonba esett, ugyanis ekkor már fújhatnak a böjti szelek.) Ha Mátyás-napon esett, akkor a tenyészidőszakban sok jégverésre, savanyú szőlőtermésre készültek. Helyenként magvetéssel próbálták elűzni a telet, a férfiak főként búza, árpa, valamint zab magját, az asszonyok pedig sárgarépa, petrezselyem, zeller és borsó magját szórták el, melyekről úgy tartották ha kikelnek, ellenállóbak lesznek, mint a tavaszi vetésből fejlődő zöldségnövények. A február 24-i tojásból kikelet állatoktól, vagy az ugyan ezen a napon tojt tojásoktól tartottak a gazdák, ezeket rossz tulajdonságúnak gondolták. A Mátyás napján fogott hal az egész évi szerencsés halászat előjele. A szökőnapot a régiek Mátyás ugrásának hívták, mivel február 24-én toldottak be egy napot, így Mátyás ünnepe február 25-ére csúszott.
Érdekesség továbbá, hogy Mátyás királyhoz fűződő helyszínekből többet is találunk térségünkben. Ilyen például a Kisnánai vár, Mátyás király és az oroszlán legendája, valamint több forrás is említi, hogy igazságos királyunk gyakran vadászott a Mátra és a Bükk erdőségeiben.
A portálunkon nemrégiben bemutatott bükki Gerennavár is a király egykori vadászkastélya lehetett.
2021. február 24.
Demecs Norbi
