Kollégái és barátai szerint Dr. Watti Jezdanchernek a mosolya a legfőbb ismertetőjele, pozitív kisugárzása, jókedve és optimizmusa pedig mindenkit megfertőz a környezetében. A Bugát Pál Kórház belgyógyásza és orvosigazgató-helyettese hét esztendeje erősíti az intézmény csapatát. Rezidensként külföldön is lehetősége nyílt szakmai tudását bővíteni, Svédországban tárt karokkal várták, de ő már az egyetemi évei alatt eldöntötte, orvosként a gyöngyösieket szeretné szolgálni és gyógyítani.
Édesapja, Dr. Watti Said köztiszteletben álló fogorvos Gyöngyösön. Egyértelmű volt, hogy Ön is az orvosi pályát választja hivatásául?
Édesapám mindig is a legnagyobb példaképem volt, ahogy cseperedtem, az erkölcsi tartása, az értékítélete és a szakmaisága miatt is felnéztem rá. Amikor gyermekként azon gondolkodtam, mi leszek, ha nagy leszek, bizony voltak „vadhajtások” a gondolataimban, – képzelje csak, hét évesen még rendőrnyomozó akartam lenni – de amikor elérkezett a pályaválasztás, nem volt kérdés, hogy édesapám nyomdokaiba lépek és fogorvos leszek.
Ha jól értem, a fogorvosi karon kezdett tanulni, de belgyógyászként végzett. Mi történt?
A Szegedi Tudományegyetemen valóban fogorvostan-hallgatóként kezdtem meg a tanulmányaimat, de már az első évben azt éreztem, nem ez lesz az én utam. Egyre jobban vonzott az általános orvosi pálya, lenyűgözött az emberi szervezet működése, így benyújtottam egy kérvényt a dékáni hivatalba. A dékán asszony azt mondta, meg akar nézni magának. Találkoztunk, beszélgettünk, látta, hogy mennyire eltökélt vagyok, de az áthelyezéshez persze kellett a 4-es szigorlati átlag is. Meglett. Így kerültem át az általános orvosi karra. A mai napig hálás vagyok kiváló tanáraimnak, professzoraimnak, mert nemcsak az orvoslás tudományát tanulhattam meg mellettük, de emberségből is példát mutattak. Mindazt, amit tőlük kaptam, minden egyes nap igyekszem megszolgálni a munkám során.
Hét esztendeje munkálkodik a Bugát Pál Kórházban. Miért emellett az intézmény mellett döntött?
A harmadéves gyakorlatomat Gyöngyösön töltöttem, s már az első napokban tudtam, hogy itt lesz a helyem. Lenyűgözött az a profizmus, ami az intézményben fogadott, s a velünk foglalkozó főorvosok tudása és szeretete is, amit nemcsak a munkájuk iránt, hanem felénk is tápláltak. Persze van egy másik, ugyanennyire fontos oka annak, hogy Gyöngyös mellett döntöttem. Két éves voltam, amikor édesapám ebben a városban kezdett dolgozni. Itt cseperedtem, már gyermekként is nagyszerű pedagógusoktól tanulhattam, akikre a mai napig végtelen hálával gondolok. De tulajdonképpen az egész városnak hálás vagyok, ismerem Gyöngyös minden szegletét, nincs olyan pont, melyhez ne kötne egy-egy kedves emlék, és itt vannak a csodálatos barátaim és a drága családom is. Így hát sohasem volt kérdés, hogy mindazt a jót, amit Gyöngyösön kaptam és átélhettem, minden igyekezetemmel meghálálom, ha lehetőségem nyílik rá. Tulajdonképpen kétszer is Gyöngyös mellett tettem le a voksom, a pályám elején ugyanis lehetőségem nyílt egy svédországi kórházban dolgozni rezidensként. Nem titok, hogy ott jóval magasabb járandóságot kínáltak, de ez csak materiális dolog. A lelkem visszahozott Gyöngyösre.
A lelke, a barátai, és ahogyan említette, a családja. Igazi orvosdinasztia az Önöké!
Valóban! Nem csak én, a testvéreim is édesapánk nyomdokába léptek. A húgom háziorvos szakorvos, az öcsém szívsebész szakorvos-jelölt, az ikeröcséim most tanulják a szakma szépségeit az orvosi egyetemen. Végtelenül büszke vagyok mindannyiukra, a szüleink iránt pedig határtalan hálát érzünk, hiszen mindig, mindenben szeretettel és odaadással támogattak minket.
Szakmáznak a vasárnapi ebédnél?
Szinte soha! Apukánktól azt tanultuk, hogy a köpenynek a rendelőben van a helye. Persze egy-egy érdekes esetet megosztunk egymással, de a szabadidőnkben igyekszünk csak egymásra figyelni. Van egy titkos szenvedélyünk, imádunk gokartozni, óriási versenyeket szoktunk rendezni! Igyekszem minél több időt tölteni a családdal, de ha van pár szabad percem vagy órám, akkor történelmi témájú könyvekkel és irodalmi művekkel is töltekezem. Rajongok a magyar költők verseiért, de ragaszkodom a gyökereimhez, ezért a kurd irodalmat is gyakran forgatom.
És mindig mosolyog! „Családi örökség” vagy tudatosság?
Már az általános iskolában is ez volt a védjegyem, a tanáraim azt mondták, ennek a gyereknek állandóan jó kedve van. Azt hiszem, egyrészt így születtem, másrészt hiszek abban, hogy a pozitív gondolatoknak teremtő erejük van. A munkámhoz, de az egész élethez optimistán állok hozzá, és vallom, hogy nincs lehetetlen! Volt egy 46 éves nő betegem, aki megjárt már sok-sok klinikát, magánrendelést, túl volt számtalan vizsgálaton, de sehol sem derült fény arra, pontosan milyen betegséggel küzd. A leleteit és a panaszait látva egy igen ritka, krónikus szívizombetegségre gyanakodtam, mely további vizsgálatok után bizonyítást is nyert. Nagyon tanulságos eset volt, a beteg pedig szerencsére jól van. Szóval tényleg hiszek abban, hogy a legtöbb esetben van megoldás, csak meg kell találni. Elvégre hét évesen nyomozónak készültem…
2021. szeptember 18.
Korepta Lilla
Fotó: Czímer Tamás
