Mint minden ünnepnek, a karácsonynak is megvannak a maga hagyományos fogásai, hagyományai, ma ezekből mutatunk egy válogatást.
Csendes éj
A hagyományos karácsonyi fogások előtt ismerjük meg a Csendes éj történetét, ami kétségtelenül a talán a legismertebb karácsonyi dal! Szenteste, a december 24-ei gyertyagyújtás elengedhetetlen kelléke a Csendes éj 1818. december 24-én, az ausztriai Oberndorf templomában hangzott el először. Az országban a napóleoni háború miatt komoly szegénység volt, ráadásul abban az évben kemény volt a tél is. Az ünnep estéje előtt a 26 éves tanító, segédlelkész Joseph Mohr odaadta a Csendes éj versét a 31 éves kántornak Franz Grubernek, aki egy óra alatt írta meg a dallamot a szövegre. Aznap este gitárkísérettel, két szólamban énekelték el, a gyülekezet tagjai pedig a refrént énekelték velük. A legenda szerint azért gitáron szólalt meg a dal, mert olyan szegénység volt, hogy az egerek szétrágták a templom orgonáját, bár erre semmilyen bizonyíték nincs. A véletlenen múlt, hogy a Stille Nachtot az egész világ megismerte.
Történt ugyanis, hogy a dal kottája ott maradt a templomban, itt akadt rá később egy orgonaépítő mester, aki felismerte a dal szépségét. Egy tiroli családi kórushoz került, innen pedig szédítő gyorsasággal terjedt el, ma már több mint 300 nyelven éneklik világszerte. Salzburgban 1937. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján szentelték fel a kis emlékkápolnát Oberndorfban a régi Miklós-templom helyén. Két oldalon két színes ólomüveg ablak van, az egyik Joseph Mohrt, a másik Franz Xaver Grubert ábrázolja. Mellette egy kis múzeum is helyet kapott, így salzburgi kirándulás alkalmából érdemes útba ejteni.
Ünnepi vacsora
A karácsonyi vacsora az ünnep egyik fénypontja. Egykor a falusi ház legjobban tisztelt bútordarabja az asztal volt, ahol csak ünnepi alkalmakkor terítettek meg. Hétköznapokon a falusi házakban az asztalt nem fedte terítő, csak szentestén vették elő. Karácsonykor viszont piros terítő került az asztalra, az öröm színét jelképezve. Az ünnep asztalhoz hagyományok is kapcsolódtak, az asztal alá szalmát helyeztek el, a betlehemi jászolra emlékeztetve. Úgy tartották, ezzel segítik a jószágok szaporulatát. Ez a nap az asszonyok számára dologtiltó napnak számított, kivéve a sütést, főzést. Általános szokás volt, hogy a karácsonyi asztalra minden ételt felpakoltak, és a gazdasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lettek volna jó ülősek. Az ünnepi, karácsonyi abroszt csak ekkor használták, később vetőabrosz lett belőle, hogy bő termésük legyen egész évben. Volt, ahol sütőabroszként használták, hogy a kenyér finoman megsüljön. Egyes élelmiszerek, többek között a hüvelyesek – a bab, borsó, lencse, tök, mák és a hal – a hagyomány szerint pénzt, gazdagságot jelentett. A dió, az alma, a fokhagyma szintén nélkülözhetetlen eleme volt az ünnepi asztalnak. Az asztalra helyezett ételek a család tagjainak az egészségét biztosították, ezért főként szentelt ostyát, mézbe mártott fokhagymát, diót és almát fogyasztottak. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak, a lányok szépség- és egészségvarázsló célzattal ették, de a palócoknál a családfő egy almát annyifelé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család, ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon. Szép szokás volt, hogy az asztalra egy terítékkel többet tettek fel, ami annak a jelképe, hogy a család vendégül látja Jézust, aki akár egy betérő vándor vagy koldus képében is csatlakozhat a meghitt vacsorához. A régi szokások közül még említsük meg még azt, hogy volt ahol a fák tövébe szórták a karácsonyi morzsát, hogy jobb legyen a gyümölcstermés.
Karácsony nem múlhat el halászlé, rántott hal, vagy valamilyen más halétel nélkül. Bár mi, magyarok elég kevés halat eszünk – alig több mint hat kilót évente fejenként, ez pedig messze elmarad az európai átlagtól – ilyenkor szinte kötelező jelleggel majd minden családnál kerül az asztalra szenteste. A töltött káposzta szintén sok helyen az ünnepi fogás része, ahogyan a pulyka is. Bár ez utóbbi nem annyira régi hagyomány, inkább a tengerentúlról került hozzánk. Sokkal inkább gyakori volt a sertéshús, hiszen régen nem volt ritka az ünnepek előtti disznóvágás, így aztán bőséggel volt alapanyag töltött káposztához, hurkához és kolbászhoz. A karácsonyi menüben a káposzta nemcsak nálunk, hanem más nemzeteknél, a németeknél, az oroszoknál is szerepel. Édességeknél hagyományosan a diós és mákos bejgli állna vezet, a mákosat a pénzbőségért ették korábban, míg a diósat a rontás ellen, az egészségért. Érdekesség, hogy az első ilyen jellegű sütemények – igaz még patkó formájában – de már ismertek voltak a középkorban is. A mai bejgli nevet a bajor-osztrák eredetű Beugen (hajlítani) kifejezésből vehettük át. A mézeskalácsok és habcsókok pedig gyakran a karácsonyfát is díszítik, feltéve, ha már nem kóstoltuk el készítést közben.
Kitekintés Európára
A kontinens országainak karácsonyi asztalán vannak olyan ételek, amelyek nálunk nem ismertek illetve jellemzőek. A nyúl és a vadhúsok elsősorban Olaszországra és Franciaországra jellemzők, Spanyolországban mandulalevest, Finnországban rénszarvashúst, fogyasztanak. A belgáknál már november végén megjelenik a pékségekben a baba alakú kalács, Jézus kenyere, a „cougnou”, vagy ahogy egyes vidékeken nevezik, a cougnole, amely Észak-Franciaországban is ismert. A dánoknál a hagyomány szerint a karácsonyi forgatagban nissék (manók) lepik el az országot, akik a Télapó első számú segítői. A vacsora elfogyasztása után, de még az ajándékok kibontása előtt a család körbeveszi a fát, majd körültáncolják, miközben karácsonyi énekeket énekelnek. Luxemburgban a karácsonyi fogások között szinte mindenhol ott találjuk a Gromperekichelchert almaszósszal. Ez reszelt burgonya sütve, ami hasonlít a Magyarországon is ismert tócsnira. A cseh családoknál a hagyományos karácsonyi menüből nem hiányozhat a rántott ponty (smažený kapr), a krumplisaláta (bramborový salat), és a karácsonyi kalács, a vánočka. A karácsonyi vacsora után az asztalnál ülők mindegyike keresztben kettévág egy almát. Akinél az alma magháza ötágú csillagot formál, annak hosszú élete lesz, akinél viszont négyágú kereszt rajzolódik ki, annak rövid. A Szenteste egyik legfontosabb része az ostyatöréssel kísért jókívánság. Aki megosztja másokkal a saját ostyáját, kenyérből sem szenved majd hiányt. Ostyatörés közben jókívánságokat mondanak és megbocsátják egymásnak a sérelmeket. A lengyeleknél népszerű a halleves, amelynek mágikus erőt tulajdonítanak. Ott az ünnepi vacsorát ostyával kezdik, amely a kenyeret szimbolizálja, majd 12 fogásos vacsora következik a 12 apostol tiszteletére. Franciaországban a karácsonyi asztalra gyakran kerül liba, diós vagy gesztenyés pulyka. A desszert szinte mindenhol a csokoládéval töltött finomság, a „bûche de Noël”, azaz a karácsonyi faág. Tulajdonképpen a mi piskótatekercsünkre hasonlít. December 25-én a csemegének számító libamájat fogyasztják, de híres francia étel a töltött libanyak, amelyhez a liba nyakának bőrét töltik meg, és burgonyapürével tálalják. Olaszországban a karácsonyi sütemény a fűszeres, szárított gyümölcsökkel készülő panforte, a pandoro és a panettone (karácsonyi kuglóf). Az ország északi részében a hagyomány szerint a Télapó (Babbo Natale), a Jézuska (Gesù Bambino) vagy Szent Luca (Santa Lucia) hozza az ajándékokat a gyerekeknek. Az ország déli részén pedig Befana, egy jóságos öreg boszorkány, ő viszont a hagyomány szerint csak január 6-án. Végül, de nem utolsó sorban egy érdekesség, hálából a Norvégiának nyújtott brit második világháborús katonai segítségért, Oslo 1947-től minden évben egy karácsonyfát küld Londonnak, amelyet a tradíciók szerint a Trafalgar téren állítanak fel.
2021. december 24.
Kápolnai Nagy Ágnes
Oberndorf kép: Österreich Werbung/Salzburger Seenland Tourismus
Forrás: Régi ünnepek a konyhában, salzburg.info
