A Tájházak napjához kapcsolódva látogattunk el Mátraszentimrére, a szlovák tájházba. Az állandó kiállítás mellett, egy időszakos kiállításon ismerkedhetnek meg az érdeklődők a helyi viseletekkel. A kiállításmegnyitón gasztronómiai különlegességekkel is várták a látogatókat.
Kaszaláné Szabad Judit, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke kalauzolt bennünket végig az újranyitott tájházban, melyet múltidézéssel kezdett:
– Megbízható források szerint az 1740-es években érkeztek ide az első telepesek a Szudéta vidékről, ezt a pásztói ciszterciták és Gyivicsán Anna feljegyzéseiből ismerjük. Tudjuk, a huták időről időre vándoroltak, amikor elfogyott a működtetésükhöz szükséges fa. Így kerültek a mai Mátraszentistván (Felső Huta) településre is, ez volt a Felső-Mátra első települése, utána következett Mátraszentlászló (Fiskalitáshuta), majd végül Mátraszentimre (Ötházhuta). Érdekesség, hogy a mai Mátraszentimrére öt család költözött át Istvánból – vélhetően innen ered a régi név Ötházhuta, – mert ott már szűkös volt a hely, hiszen egy völgyben fekszik a település és a sűrűn épített házak miatt nagyon gyakori volt a tűzkár. Valószínűleg a mai Eötvös utcában építették fel első házaikat. Tegyük hozzá, van egy másik elnevezése is a falunak, szlovákul Alkár, ez azonban vélhetően a „sklár” azaz üveg szónak az elírásából keletkezhetett. Az egykor népes települések életében a második világháború is szerepet játszott, hiszen mind a német, mind az orosz csapatok hosszú ideig harcoltak itt. A települések meghatározó eseménye volt az 1947-es szlovák-magyar lakosságcsere amikor mintegy 1200-an hagyták el otthonaikat. Agitátorok járták a falvakat, próbálták meggyőzni az embereket, jobb életkörülményeket, jobb munkalehetőséget kínálva. Ennek eredménye lett, hogy a korábban legnagyobb faluból lett a legkisebb, és Mátraszentimre vált a központi településsé, mert innen költöztek ki a legkevesebben.
Régi fotók mesélnek a helyiek viseletéről. Milyen szempontok alapján választották ki a képeket?
Hosszú éveken keresztül gyűjtöttem a régi fotókat, ezekből most a viseletekre jellemzőeket választottam ki. Akik régóta itt üdülnek, azok számára még ismerős némelyik szereplő ezeken régi fekete fehér fotókon. A régi viseleteket egykor gyakran hordták, ám az 1950-es évektől kezdve, ahogyan a turizmus egyre jobban előtérbe került, lekerültek ezek a viseletek. Nehéz lett volna több alsószoknyában munkába járni. Ami mindenképpen különleges, az a fejfedő. A férjezett nők hajviselete miatt az asszonyok kiskendőt, ún. „rucsnícsek”-et hordtak. Ez a kendő előre meg volt kötve, csak a fejükre kellett tenni. Mindig hordták. A hajukat két copfba fonták és a két fülük köré tekerték csiga formában erre húzták rá a kiskendőt. A fejük tetejére egy műkonty szerepét ellátó lemezt rögzítettek, amivel úgy nézett ki a kendő, mintha alatta kontyot viselnének. A rendes fejkendőt a kiskendőre kötötték.
Emellett a kiállítás különlegessége a hímzett kötény, amivel először a fotókon találkoztam, majd Siposné Odler Klára jóvoltából egy eredeti darabhoz is hozzájutottam.
Ebbe a tulajdonos a nevét is belehímezte. Korábban szokás volt, hogy népviseletben mentek férjhez a lányok. Az utolsó ilyen esküvő 1953 április 6-án volt, Odler Gézáné menyegzője, az ő esküvői ruhája látható itt. Sajátossága volt a helyi viseleteknek az oplecko, ami aláöltözet volt tulajdonképpen, népviseleti felső alatt hordták, kialakítása kombiné szerű, de melltartó is volt egyben.
A kiállítás megnyitásával együtt helyi finomságokkal is készültek, a látogatók papuskát, zakrutyenít is kóstolhattak. Ez utóbbi tulajdonképpen kelt tekert kalács volt, amit töltöttek mákkal, dióval, alkalmanként túróval és káposztával. Kaszaláné Szabad Judit hozzáfűzte, hogy a tájház melletti házat sikerült megvennie a nemzetiségi önkormányzatnak, így a tervek szerint a jövőben lesz hely tárolásra, gyerekfoglalkozások tartására is. Ennek kertjében egy boksát is szeretnének felépíteni, hogy élőben is bemutassák az itt élő emberek múltját.
Röviden tekintsük át a tájház kialakulásának történetét!
Kezdeményezője az egykori iskolaigazgató, Zakupszky László volt – ma az általános iskola viseli nevét – , az ő az anyaga képezte a gyűjtemény alapját. Terve 1995-ben realizálódott a Deák Ferenc úton, ezt még az ötletgazda is megérte. Néhány év múlva annak az épületnek a hátsó fala beomlott a tető beázása miatt. A 2000-es évek második felében nyitott meg a jelenlegi helyén a tájház. Akkor még a szlovák önkormányzat csak működtetője volt a tájháznak, 2018 óta azonban a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a fenntartó, a települési önkormányzat a tulajdonos. Az új tájház épülete a 20. század elején épült. Tulajdonosa a lakosságcsere után a falu kondása lett, itt élték le egész életüket. Haláluk után a község önkormányzata vásárolta meg tájház céljára. A használati tárgyak jelentős része a községben élő emberek adományából került ide. Ezeken látható, hogy a lakosság döntő többsége szegény ember volt.
Az épület rövidebbik oldala párhuzamos az úttal, közös udvara van a szemközti házzal. A falai úgynevezett vertfalak, teteje cseréppel fedett. A ház hosszabbik oldalán „gang” húzódik, ami védi a bejáratot. Oszlopai egyszerű faoszlopok. A ház egyedüli díszei a faragott ablakok. A ház színe kívül, belül fehér, a lábazat barna. A padlózat mázolt volt, erre került az utóbbi években a cementlap. A mennyezet fagerendás. A bejárati ajtón belépve balra a vízpad, a tisztaszoba ajtaja, mellette a sparhelt látható. A szemközti oldalon lóca, előtte konyhaasztal székekkel került elhelyezésre. Az ajtó mögött van a mosdóállvány a lavórral, a sarokban a nagyobb használati tárgyak: teknő, káposztagyalu, dézsa, szakajtók, stb. A jobb oldali fal előtt áll a stelázsi, amin az étkezéshez szükséges edények (tányérok, bögrék, tálak, köcsögök) találhatók. A használati tárgyak egy része a falon van felakasztva, az akkori szokásnak megfelelően. A vízpad, sparhelt, lóca és mosdó mögötti falakat falvédők díszítik. A tisztaszobába lépve, az ajtó mellett balra található a vetett ágy. Az ágy végében két babán a helyi népviselet (menyasszony és vőlegény). Az ajtó mögött a jobb oldalon van a fogas, amin régi kabátok lógnak és ruhák. Alatta került elhelyezésre a varrógép Mellette a fiókos „skrinya”, amiben a huzatokat, fehérneműt tartották. Rajta a vendéglátáshoz használt bögrék, poharak. A jobb szemközti sarokba került a sarokpad (lóca) előtte az asztallal. A falakat családi fotók, fali tükör, szentképek díszítik. A gerendáról – az akkori szokásnak megfelelően – csizmák lógnak, egy pár női és egy pár férfi.
Érdemes tehát mátraszentimrei kirándulásunk alkalmával felkeresni a templom melletti utcában található tájházat is, hiszen különleges kincsekkel ismerkedhetünk meg.
2022. május 19.
Kápolnai Nagy Ágnes
