Az eredeti tervekkel szemben nem szombaton, hanem vasárnap lobban fel az őrtűz Terpesen.

Bujáki Ferenc Terpes polgármester elmondta, eredetileg szombatra tervezték a Töklámpás fesztivált és Őrtűz gyújtást, ám a pénteki jelentős eső nagyon feláztatta a területet, így vasárnap délután három órakor kezdődött az esemény. Jó volt látni – tette hozzá -, milyen sokan érkeztek, nem csak terpesiek, hanem a szomszédos településekről is ellátogattak családok.

Környékbeli polgármesterek is részt vettek az eseményen

A délután a gyerekeké volt, akiket kézművesfoglalkozással vártak és tökös finomságokkal. Sokféle finomságot készített négy helyi hölgy, volt itt sütőtök krémleves, sós és édes tökös finomságok, amelyek amellett, hogy szemre is hívogatóak voltak, ráadásul még egészségesek is.

Délután a töklámpás faragás hagyományairól vetítettek kisfilmet, majd szintén egy videón keresztül ismerkedtek a résztvevők a mindenszentek hagyományával. Emellett mesefilm is szórakoztatta a kicsiket.

A sötét leszálltával lobbant fel az őrtűz a máglyán. A Székely Nemzeti Tanács 2015-ben döntött úgy, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja.

A székely autonómia melletti kiállás jeleként ezen a napon Magyarországon, valamint a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és Erdélyben is fellobbannak az őrtüzek. Ezt a szép hagyományt vitték most tovább Terpesen. Bujáki Ferenc hozzáfűzte, az őrtűz lángja mellett az emlékezéshez illő zene szólt.

A gyorsan hűlő időben este forró tea és forralt bor, és az elmaradhatatlan zsíros kenyér lilahagymával várta a vendégeket. A délutántól estig tartó program szép példája annak, hogy az értékek megőrzését hogyan lehet átadni a jövő generációjának úgy, hogy a gyerekek mellett a szülők is egy hangulatos program részesei lehetnek.

2023. 10. 30.
Kékes Online, Kápolnai Nagy Ágnes
Fotó: Bujáki Ferenc