A gyermekek kiszolgáltatottságát kihasználni, és azzal visszaélni aljas, megvetendő és elfogadhatatlan cselekedet – írta közösségi oldalán Horváth László országgyűlési képviselő.

A gyermekvédelmi törvények és szabályok korábbi szigorításai kapcsán vívott küzdelmekről van személyes tapasztalatom, nem kívülről beszélek.
A szülői elhanyagolás miatt elhunyt gyöngyösi kislány tragédiája után eredményesen kezdeményeztem a gyermekvédelmi jelzőrendszer szigorítását, majd a gyöngyöspatai ügyben az iskolai agresszorok szegregációs bizniszének folytatását is megszüntettük törvényi szigorítással. Később a név szerinti pedofilnyilvántartás, illetve az ilyen aljas bűnelkövetők eltiltása különböző munkaköröktől, de az iskolai, óvodai genderpropaganda kitiltása is a gyermekek védelme érdekében született döntés volt
– fogalmazott a képviselő.
Hozzátette:
Mindegyik ügyben hangos ellenvéleménnyel álltunk szemben. Volt, ahol a külföldről pénzelt liberális álcivilek támadtak, de emlékezzünk arra is, hogy a baloldal nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofilbűnözők, ellenezte a név szerint kereshető pedofilnyilvántartást, és érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást is, hogy a gyermekintézményi genderpropaganda tiltása elleni teljes letámadásról ne is beszéljünk.
A most álságosan pózoló politikusoknak, a tüntető tömeg dühéből és leginkább feledékenységéből politikai hasznot remélőknek üzenem: itt az alkalom, itt a teljes társadalmi egység, hogy végre egyetértésben tegyünk a gyermekek védelméért, és tovább szigorítsuk a gyermekvédelmi törvényeket!
2024. február 17.
Kiemelt fotó: Lénárt Márton