Palócok? Igen, Mikszáth! – vágja rá mindenki, meg persze palócleves, kék és piros színek, hogy az általános válaszokat idézzük. De nézzünk kicsit mélyebbre, hiszen számtalan érdekességet találunk!
Mikszáth Kálmán írásaiból vált sokak számára ismertté a palócság, mint „A jó palócok”, de nem járunk messze az igazságtól, ha a palóclevest is említjük. Bár ennek a palócsághoz nem sok köze van, csupán annyi, hogy Gundel János készítette először Mikszáth számára, és iránta való tiszteletből kapta a keresztségben a nevet.
De vissza az eredeti kérdéshez, kik is azok a palócok?
A palócok eredete máig vitatott kérdés, többféle válasz lehetséges, ezek egyike, hogy a palócok a kabarok utódai, s a honfoglalókkal egyidejűleg érkeztek, települtek meg a Mátra-Bükk vidékén, más nézet szerint a palóc népcsoport magja polovec-kun eredetű, s a 12. században, a tatárjárás előtt érkezett hazánkba. Végül van olyan nézet, avar, hun, szkíta töredékek ivadékai, s a magyar honfoglalást megelőzően települtek meg e vidéken. A palócok lakhelye a sokszor emlegetett Palócföldre terjed ki, amely régen Hont és Gömör vármegyékhez tartozott, ma pedig részben szlovákiai és részben magyar területeket – Nógrád, Heves, Borsod megye – érint, a Cserhát-, a Mátra-, és Bükk-hegység és ezektől északra fekvő medence, valamint az Ipoly-völgy.
Nyelvjárásuk érdekes, „a” hang helyett rövid „á”-t ejtenek, az „á” hang helyett pedig inkább mély „a”-t mondanak. Tehát az egyiket jóval nyíltabban, a másikat pedig sokkal zártabban ejti a palóc ember, mint ahogy a köznyelvet beszélő teszi. A hosszú, nyílt e-nek é-vé válása a középkor vége táján ment végbe, de egyes palóc nyelvjárásokban mindmáig megmaradt. Az é hang esetében előfordul, hogy egyszer a köznyelvinél nyíltabban, máskor pedig zártabban ejtik, ennek következménye, hogy nem mindig tudják megkülönböztetni az e magánhangzót az é-től. Még napjainkban is megfigyelhető a főnévi igenév sajátosan palócos képzése: rínyi, futnyi, alunnyi. A -t végű igék rövid múlt idejű alakját csak a palóc nyelv őrizte meg: kikötte, kifutta, megsütte.
A palócság népviselete a mindennapokban ma már ritka, bár milyen szép lenne, ha vendégházaknál, fogadóknál ma is ebben fogadnák a vendégeket. Így azonban csak ünnepi alkalmakkor láthatjuk ezeket, olyan népszerű eseményeken, mint a Parádi Palóc Napok, ahol települések sokasága vonult mindig szebbnél szebb viseletekben.
Palócföldön belül számos viseleti csoport alakult ki a nők hajviselete, főkötőik színe, díszítése, szoknyájuk száma, hossza, az ingvállak hímzése, a kötény formája, a fejkendő anyaga, megkötésének módja, a férfiak kalapja, ingük hímzése, a rojtos aljú gatya hossza, szélessége alapján. Az öltözet falvanként és csoportonként kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát, de az alkalomra is utalhatott. Sokszínűségüket szépen példázza a mátrafüredi Palóc néprajzi gyűjtemény.
A palóc család gazdálkodása, állattartása sajátos, érdekes rendszerben zajlott, annak mind időrendjét, mind pedig művelési, tartási szerkezetét tekintve. Megélhetésük alapja az állattartás és a földművelés volt, értelemszerűen az erdő is meghatározó szerepet játszott. Erdei foglalkozás volt régebben a hamu- és salétromfőzés, a mészégetés. A fakitermelés, erdei gyümölcsök, növények gyűjtögetése is szerepet játszott. Számos családnak nyújtott megélhetést a fafaragás. Elsősorban az állattartáshoz, a pásztorkodáshoz kapcsolódott a népi fafaragó művészet. A palóc tájak régi állattartását a makkoltatás jellemezte. Az erdei disznótartás hanyatlása elsősorban az erdőterület csökkenésével, majd a legeltetési jog szabályozásával, értékesítési nehézségekkel és egyes sertésbetegségekkel magyarázható. A sertéstenyésztés mellett az állattartás másik jelentős ága a juhtenyésztés volt. Azokon a területeken, ahol később megszűnt a juhtartás, szarvasmarhát legeltettek. Általában külön legelőre jártak a lovak, külön legelőre a szarvasmarhák.
A legsajátosabb munkafolyamat a kenderfeldolgozás volt. A falu határában szinte mindenütt kijelölt hely volt a kenderföld, ahol elsősorban az asszonyok foglalatoskodtak. A viseletek jelentős részét, valamint az ágyneműt, a terítőt, a törölközőt, a tarisznyát és a hamvast is kenderből varrták. Ezt részben gazdasági okok miatt tartották szükségszerűnek, nem volt ugyanis pénzük drága holmik vásárlására, és a kenderből készült termékek tartósak voltak.
Térjünk vissza a jelenbe, Parádsasvár, Parád, Sirok, Bodony, Recsk, Mátraballa, hogy csak a legismertebb palóc településeket említsük, melyek ma is őrzik múltjukat. Érdemes felkerekedni és megnézni a palóc tájházakat, így Mátraballán palóc babákat is láthatunk. Sirok tájháza építészetileg is különleges, az udvari homlokzata előtt végigfutó törpeoszlopos, bimbófejezetes tornác kiemelkedő értékűvé teszi a házat, olaszországi mesterek faragása. Érdemes tehát bebarangolni a palóc múlt örökeit, hiszen számtalan helyen találkozhatunk ezzel.
2020. szeptember 9.
Kápolnai Nagy Ágnes
