Ózon Hotel (1940)

Hegycsúcs hotel, Vörösmarty turistaház, Bérc Hotel, Pagoda. Legendás szálláshelyek Mátraházán és Kékestetőn. Van köztük, mely megújulva, más néven ma is üzemel, másutt már csak az épület áll, sőt, van olyan is, amelynek ma már nyoma sincs. Ma ezeket mutatjuk be.

Sástó

Az egyik legnépszerűbb kirándulóhely a Mátrában, jó időben szinte tömve van Sástó és környéke. Az 1960-as kezdett el kiépülni a környék, így a kemping is, akkoriban elkerítetlen területen komfort nélküli faházak épültek, ezek között sátrakat is fel lehetett állítani. Az első vizesblokkok, valamint a 28 szobás motel a hetvenes években épült a Heves Megyei Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából. Ekkor történt meg a kemping területének elkerítése is. A komfortos faházak 1989-ben épültek a kemping területén, melynek üzemeltetése az 1990-es évek elején az EGER Tourist Kft kezébe került. A Heves Megyei Önkormányzat, mint a kemping tulajdonosa, 2000-ben döntött a kemping értékesítéséről, amelyet árverésen az Élpak Zrt. nyert meg. 2000 decemberében az új tulajdonos a kemping üzemeltetésére létrehozta a Mátra Kemping Kft-t. Felújításra kerültek mind a komfortos, mind a komfort nélküli faházak, valamint a vizesblokkok. Az Élpak Zrt. 2009. év végén nyert pályázatot a felújításra, ennek keretében korszerű kemping parcellák jöttek létre, nem véletlen, hogy a fejlesztésben holland szakemberek véleményét is meghallgatták. Ahogy kempingezők mondják, ahol hollandok vannak, ott jó helyen vagyunk. Összesen 27, lakókocsi elhelyezésére is alkalmas, közművesített beállóhely jött létre, emellett akadálymentes vizesblokkok, kerti zuhanyzók készültek, és megépült 15 négyszemélyes és 6 nyolcszemélyes összkomfortos üdülőház. Ma már új étterem és büfé is várja a kirándulókat, amelyek a tó felől is megközelíthetőek.

Mátraháza

Irány tovább Mátraháza, hiszen számos különleges helyet találunk. Járjuk tehát körbe Mátraháza neves épületeit, innen túrázhatunk is, de érdekes látnivalókat is találunk. A 24-es úton kanyarogva, a mai Lifestyle Hotel Mátra lánykori nevén Bérc Hotel néven háromcsillagos szálláshelyként évtizedekig várta a vendégeket.

SZOT üdülő volt, mint oly sok más szálloda, a rendszerváltást követően némi ráncfelvarráson ugyan átesett, ám a teljes megújulás és tulajdonváltás után kapta mai nevét. Azóta is bővült, új szolgáltatásokkal, Kékesre néző panorámás szobáikkal nem véletlenül az egyik legnépszerűbb hely. Innen pár perces sétával jutunk át a Hotel Ózonhoz. Ennek elődje a két világháború közötti időszakhoz kötődik, a Magyar Államvasútiak Takarék- és Segélyszövetkezete Üdülőtelepe volt.

Egykor a B épület mögött állt egy szobor is. Ez a B épület később is megmaradt, a szocializmus évtizedeiben SZOT üdülőként működött a két épületből álló hotel, mely később magántulajdonban újult meg a Hoffmann család jóvoltából. A régi bejáratból kápolna lett, így megtartották formáját. A szállodához vezető sétányon Tormay Cecile írónőre emlékeztető fából faragott emlék áll, nem messze innen pedig trianoni emlékhelyet találunk.

Tovább indulva, érintjük a Magyar Tudományos Akadémia Üdülőjét. Az útról sok minden nem látszik, de ez az épület is állt már az 1940-es években. Hamarosan elérjük a kékesi elágazást, tegyünk most egy kitérőt Kékesre. Mielőtt Kékesre ráfordulnák, érdemes elidőzni Mátraháza központjában. A Hotel Pagoda épületét az is ismeri, aki talán soha nem is járt a Mátrában, hiszen szinte minden mátrai képeslapon, számos könyv borítóján szerepelt a sajátos formájú szálloda.

A lassan két évtizede zárva tartó szálloda ma már ismét állami tulajdonban van, és remélni lehet, hogy hasonlóan színvonalasan újul meg, mint a felette lévő egykori Mátraházi Edzőtábor, ami 2015-ben újult meg, és ma a Nemzeti Sportközpontok kezelésében áll.

De vissza a Pagodához, amit Medgyaszai István tervezett 1930-ban. Akkor Mátraháza menedékháznak hívták. Mögötte több épület is áll, ezek a legutóbbi időkig a Pagodához tartoztak. Ezek egyike az egykori Baán szálloda, melynek középtáján a kiugró U-alakú rész tetején nyitott panoráma és napozó terasz volt.

Tulajdonosa Baán Zsigmond volt, aki 1939-ben csatlakozott a kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter által létrehozott és felügyelt szakmai családpénztárak tagjait fogadó vendéglátóipari vállalkozásokhoz. A munkások gyermekneveltetési pótlékáról szóló törvény végrehajtására az akkori kormány nyolc családi bérpénztárt létesített. A második világháború után SZOT üdülőként használták, Béke elnevezéssel.

Kékestető

Kerítéssel körbevett terméskő épület mellett sétálunk, útban a nemzetiszínű kőhöz. Útközben álljunk meg egy pillanatra Csonka Endre emlékénél, akinek köszönhetően felépült a kékesi szanatórium. De vissza az idővel dacoló épülethez, ez a mára bezárt Hegycsúcs Hotel. A Mátrai kalauz 1960-as évek kiadása megemlítette, hogy Magyarország legmagasabb pontján sajnálatos módon nincsen kilátó. Ennek köszönhetően a Távközlési Kutató Intézet 8 emeletes épülete kilátóként is funkcionált, ám ehhez persze engedélyt kellett kérni. A kőből épült létesítményben mintegy 80 lépcsőn kellett felmenni a kilátásért. Ezt a kilátót 1958-ban építették, évtizedek alatt azonban elavulttá vált ezért 1981-ben közvetlen mellette megépült a mai tv-torony kilátó. Így lett később az Antenna Hungária Hegycsúcs szállodája, különleges hangulattal. Azok, akik itt laktak, a legfelső szinten továbbra is élvezhették a panorámát. Több mint tíz éve már, hogy végleg bezárta kapuit. Visszaúton ma már csak egy parkolót találunk az út baloldalán, itt állt egykor az ÉDOSZ üdülő, újabb kori nevén Kányai uram fogadója. Az egykori fogadó szobáit leginkább a kisebb pénzű vendégek szerették, ám félköríves étterme sajátos hangulatot árasztott. Innen a sípályán vissza is sétálhatunk Mátraházára.

Honvéd üdülő, Vörösmarty turistaház

Visszatérve Mátraházára induljunk el a 24-es úton Parád irányába. Hamarosan a Honvéd üdülő főépületének csúcsa bukkan a fák fölé, ilyenkor télen többet lehet látni belőle. Ez is, mint oly sok más, szintén a két világháború között épült, 1933. december 23-án nyitotta meg kapuit Vak Bottyán Honvédtiszti Magaslati Üdülő néven. Az épületet Kaplonyi László építészmérnök tervezte a honvédségi jóléti alapból, vezérkari tisztek számára. Ennek az épületnek sajátosságai a különleges ablakok és a faragott bútorok, ezeket is Kaplonyi László tervezte.

Egész más vendégkört célzott meg a Vörösmarty turistaház, amit a Vargák kútjánál építettek 70-es években. Az egyszerű épület mellett sokak számára voltak emlékezetesek azok a faházak, ahol előszeretettel szálltak meg diákcsoportok, tavasztól őszig zsibongott a hely. A komfort nélküli faházak felett eljárt az idő, ma már ezeknek sincs nyoma, elbontották őket. A turistaház kapuja is zárva, pedig hangulatos terasza, étterme és egyszerű szobái sokak számára voltak kedveltek.

 

2021. január 13.

Kápolnai Nagy Ágnes

Fotó: Kápolnai Nagy Ágnes, Fortepan