Visontán az egykori tsz épületében egy új családi manufaktúra indult útjára. A tulajdonos házaspárral, Török Péterrel és feleségével, Emesével találkoztunk, akik bemutatták BBQ fűszerkeveréküket.

Hónapokkal ezelőtt beszéltünk először telefonon, akkor abban maradtunk, amikor elindul a gyártás, akkor találkozunk. Kiderült, ahhoz, hogy a családi manufaktúra elinduljon, bizony számos akadályt kellett legyőzniük, a hatalmas épület – egykori tsz központ – néhány földszinti szobáját alakították át az előírásoknak megfelelően ahhoz, hogy útjára induljon egy különleges termék. Adódik a kérdés, miért éppen Visontára álmodták meg a kis manufaktúrát?

Emese és Péter mosolyogva válaszoltak, számukra természetes volt, hogy ott kezdik el, ahol a gyökereik vannak, hiszen itt nőttek fel, itt élnek a szüleik. Mindketten dolgoznak, ráadásul nem is itt élnek, ám mindenképpen szerették volna, hogy a kettejük által megálmodott vállalkozás itt kezdje meg szárnyalását. Arra a kérdésre, hogy miért éppen BBQ fűszer készítésébe kezdtek, Péter elmondta, nagyon szeret főzni, kedveli a minőségi ételeket. Ám ahogyan annyi más kisvállalkozás esetében, ő sem talált olyat, ami elnyerte volna tetszését, így aztán elkezdett kísérletezni. Mivel mindig is érdekelték a húsok különböző elkészítési módjai, ezért öt évvel ezelőtt részt vett egy alap BBQ tanfolyamon. Ez aztán annyira beszippantotta, hogy hamarosan beszerzett egy smokert, amit követett a kamodó, a gömb grill, a yakitori sütő is. Mielőtt végleg elvesztünk volna a különböző sütő berendezésekben Emese hozzáfűzte, hogy a folyamatos kísérletezések során barátaik, ismerőseik számára adták ajándékba a fűszerkeveréket, próbálják ki, mondjanak róla véleményt.

Péter ehhez folyamatosan figyelte a különböző BBQ csoportok információit, könyveket bújt, és mivel mélyebben szerette volna, ismerni az ételkészítést, ezért szakács szakmát is szerzett. Természetesen mindehhez társult, hogy egy amerikai út során a BBQ szülőhazájában, Texasban is sikerült tapasztalatot gyűjteni. Mindezek alapján alakult ki a saját fűszerük, amelynek összetevői természetesen olvashatók a tasakon, ám az arányok titkosak. Így most annyit elárulunk, a jelenleg kétféle fűszerből az alap tartalmaz többek között sót nádcukrot, koriandert, vöröshagymát, mustármagot, köményt, füstölt ízű paprikát, őrölt görögszénát, gyömbért, cayenne borsot, édesköményt kurkumát és még sok mást. Emese hozzáteszi, az eredeti BBQ mellett jelenleg a Parázs darázs keveréket készítik kettesben férjével. Később is maximum 4-5 féle termékben gondolkodnak, amennyiben a piac kedvezően fogadja a terméküket. Fontosnak tartják, hogy mindenféle ízfokozó nélkül készítik a fűszerkeveréket, amit nagyon fontosnak tartanak. Az eredeti BBQ fűszerkeverékük rusztikus jellegű, míg a Parázs darázs ízvilága inkább a keleti konyhát idézi. Egybehangzóan állítják, bátran lehet ezekkel kísérletezni, nem feltétlenül kell hozzá kerti grill eszköz, otthon a sütőben is ki lehet próbálni különböző húsokhoz, az alap keveréket elsősorban sertés és csirke ételekhez kínálják. Nevetve idézték fel, hogy volt olyan ismerősök, aki nemes egyszerűséggel vajas kenyéren próbálta ki a fűszerkeveréket. Természetesen mindenkinek azt ajánlják, kísérletezzen kedvére ezekkel, hiszen mindenkinek más és más az ízvilág, ami hozzá közel áll. Termékeikkel szeretnének a Mátrában mind több rendezvényen részt venni, és ha lehetőségük adódik, akkor a gyakorlatban is bemutatni, milyen ízek hozhatók elő ezekkel a különlegességekkel.

Akik Emese és Péter híreire kíváncsiak, követhetik őket a közösségi oldalon, ahol megosztják tapasztalataikat, ötleteiket, és persze azt, hol lehet majd velük találkozni. Némi egyszerűséggel, ahol ínycsiklandó illatok szállnak a levegőben, ott biztos az ő fűszereikkel készülnek a különböző fogások.

 

2022. április 20.

Kápolnai Nagy Ágnes