Állatvédelmi ösztöndíjprogramra pályázhatnak diplomás jelentkezők, a képzések szeptemberben kezdődnek a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán – közölte az MTI-vel kedden a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány.

A szervezet állatvédelmi ösztöndíjprogramjának I. üteme az idén másodjára induló, 2 féléves állatvédelmi szakjogászképzésben és az először meghirdetett, ugyancsak 2 féléves jogi szakokleveles állatvédelmi szakemberképzésben 5-5 hallgató tandíját állja. Az oktatást jelenléti és online formában, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának szakmai együttműködésével szervezik meg Miskolcon – írták.

A közlemény szerint a résztvevők elsajátíthatják az állatvédelem jogintézményeihez kapcsolódó ismereteket, illetve megismerhetik az állatvédelem szervezeti rendszerét, eljárásait. A képzések hozzájárulhatnak a civil állatvédelem hatékonyságának és elismertségének javulásához, az állatjóllét és az állattartási kultúra fejlődéséhez – tették hozzá.

Az ösztöndíjpályázat augusztus 31-én zárul, az állatvédelmi tapasztalat és kutatási tevékenység előnyt jelent. A jelentkezőknek legalább 5 évig Magyarországon kell a megszerzett tudásukat hasznosítaniuk. A feltételek az alapítvány honlapján, a képzés részletei a Miskolci Egyetem jogi karának honlapján olvashatók.

2023. 08. 03.
Forrás: MTI
Fotó: Unsplash,  The Lucky Neko