Óriási meglepetést okozva, pontot szerzett a Mol-Pick Szegeddel szemben a B. Braun Gyöngyös, amely a játék képe alapján a győzelemtől sem állt távol.

Fantasztikusat alkotott a B. Braun Gyöngyös! A találkozót megelőzően az NB I-ben tizenegy mérkőzésen mindössze öt pontot szerző mátraaljai gárda, győzelemmel felérő döntetlennel fricskázta a Bajnokok Ligájában nemrég még a Barcelonát legyőző Szegedet.

Egészen az utolsó másodpercekig nyílt küzdelemben dőlt el a pontok sorsa. Szergej Gorbok bő fél perccel a végső dudaszó megszólalása előtt szerezte a vendégek döntetlent érő találatát, a végén pedig még a gyöngyösiek támadhattak a győzelemért.

Így látták a főszereplők

Konkoly Csaba, a gyöngyösiek vezetőedzője: – Úgy készültünk, hogy az elmúlt hetek kudarcai miatt nagy bizonyítási vágytól fűtött Szeged érkezik, amellyel szemben igyekszünk majd a lehető legtöbbet kihozni magunkból. Erőn felül teljesítettünk. A taktikai utasításokat betartva, oroszlánként küzdöttek a játékosok, ami látványos eredményben mutatkozott meg. Az a hét-nyolc kézilabdázó, akiket a találkozó nagy részén forgattam, óriási szívvel végezte a feladatát. Igazi csapatként teljesítettünk, neves ellenféllel szemben a sportág ünnepévé varázsoltuk a találkozót. Nagyon büszke vagyok a srácokra!

Juan Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője: – Újabb hatalmas csalódás ez számunkra, a vesszőfutásunk úgy tűnik még nem ért véget. Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, a félidő utolsó tíz percében találtunk magunkra és sikerült is felzárkózni, majd megfordítani az állást. A második játékrész elején amikor háromgólos vezetés birtokában lehetőségünk adódott arra, hogy lezárjuk az összecsapást, hétméterest, ziccereket hibáztunk. A gyenge helyzetkihasználás mellett ismét nagyon sok gólt kaptunk. Ezt nem lehet megmagyarázni.

Fekete Bálint, a szegediek jobbátlövője: – A gyöngyösiek jól kihasználva az indiszponáltságunkat, hamar jelentős előnyre tettek szert. A folytatásban futottunk az eredmény után, ami esetünkben azért nem megszokott. A második félidőt már jobban kezdtünk, de döntő szituációkban hibáztunk, ami azért érthetetlen, mert ez soha nem volt jellemző ránk.

Holló Márk, a gyöngyösiek kapusa: – Nehéz szavakat találni, hihetetlen, hogy ezt véghez vitte az együttesünk. Csapatként nagyot alkottunk, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egy pillanatig sem fogyott el a hitünk, s a nehéz helyzetekből is vissza tudunk jönni, megőriztük a tartásunkat. Pontot szereztünk a Szegeddel szemben, ez szinte felfoghatatlan.

Emlékeztető

A férfi NB I 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésen:

B. Braun Gyöngyös–Mol-Pick Szeged 33–33 (18–19)

Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, 1100 néző. V.: Andorka, Hucker.

Gyöngyös: HUDÁK – Gábori 1, MARKEZ 7, DURIS 5, MARTINS 1, M. MIKITA 6, KOVACSICS 9 (3). Csere: HOLLÓ M. (kapus), SIPEKI 2, Lele 1, Loncar, Urbán 1. Vezetőedző: Konkoly Csaba

SZEGED: Sierra – Zsitnyikov 1, Gaber 2, Thiagus Petrus 1, Blazevic, Bodó 2, Sigurmannsson 5 (2). Csere: Sego (kapus), BALOGH ZS. 9, Rodriguez, Skube 1, GORBOK 10, Fekete B. 2, Zubai. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor

Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–4, 12. p.: 7–5, 18. p.: 13–8, 24. p.: 17–14, 36. p.: 21–22, 42. p.: 22–24, 48. p.: 26–27, 54. p.: 30–30.

Kiállítások: 4, ill. 4 perc.

Hétméteresek: 3/3, ill. 3/2.

A gyöngyösiek legközelebb december 9-én, szombaton 17 órától az FTC vendégei lesznek a fővárosban.

Szerző: KékesOnline, Sike Károly
Fotó: A Gyöngyösi Kézilabda Klub facebook oldala