Indul a díjugrató világkupa és olimpiai kvalifikációs verseny.
A 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters versenysorozat három lovassport szakágat fog össze, a díjlovaglás és díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektetve a már jól ismert fogathajtó szakágra is. A sorozat célkitűzése, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovassport vérkeringésébe, valósággá vált.
Az elmúlt szezonban harmadik alkalommal rendezte meg a Ménesgazdaság a Szilvásvárad Masters nemzetközi versenysorozatot, mely évről évre igazolja, hogy a Lipicai Lovasközpont meghatározó helyet foglal el Európa lovassportjának térképén.
A fogathajtó és díjugrató világkupa fordulókra több mint félezer ló érkezett, több mint 30 nemzetet képviselve.
A lovasközpont a világ azon kevés versenypályájának egyike, mely minden lovassport szakágat egy helyen tud kiszolgálni. Stadionja 6500 néző befogadására alkalmas. Európa egyik legnagyobb területű négy évszakos talajjal rendelkező versenypályája és melegítőpályája fogadja a versenyzőket.
A nemzetközi díjugrató versenyre még folyamatosan érkeznek a nevezések. 20 nemzet- köztük Ausztrália, Japán, Új – Zéland, Thaiföld – majdnem 200 lovasa, mintegy 350 lóval jelezte nevezési szándékát.
A díjugrató verseny világkupa forduló is lesz egyben, valamint a lovasok számára ez az utolsó kvótaszerzési lehetőség a 2024-es párizsi olimpiára.
Öt olimpikon – Taizo Sugitani (JPN), Kristaps Neretnieks (LAT), Patrick Lam (HKG), Daniel Meech (NZL), Björn Nagel (GER) – továbbá a 2023-ban Felnőtt Európa bajnoki csapat-bronzérmes Gerfried Puck (AUT) mellett találkozhatnak az érdeklődők a 2024-ben világkupa-döntő résztvevőivel – Angelos Touloupissal (GRE) és Kristaps Neretnieksel (LAT)- valamint a teljes magyar válogatottal (felnőtt és utánpótlás Eb csapattagok, címvédő és korábbi magyar bajnokok).
A lipicai lovasközpont készen áll, hogy pályáján 2024 tavaszán a világ legjobb díjugratói között is legendák szülessenek.
Legyen részese a sikernek Ön is! Látogasson el május 08. és 12-e között a nemzetközi díjugrató versenyre Szilvásváradra, a Lipicai Lovasközpontba!
2024. 04. 29.
Fotó: Lénárt Márton