Gyöngyöspata: mikor elhangzik a település neve, a környékbelieknek már nem csak a nyolc évvel ezelőtti botrány képei villannak be. Akik ismerik a város jelenét, a helyiek küzdelmét és bizony a sikereiket is, azoknak különösen fájó, mikor még napjainkban is a pokol egyik tornácaként mutatják be Gyöngyöspatát. Róluk, a távolból értekezőkről és a számunkra érthetetlen okokról egy sokat látott szakembert kérdeztünk.
Faragó Zoltán 2011-ben a média képviseletében volt jelen a legkeményebb pillanatoknál is, azóta is folyamatosan figyelemmel kíséri a település sajtóvisszhangját. A múlt héten egy országos női magazinban megjelent egy 17 éves lány írása Gyöngyöspatáról. A cikk hatalmas felháborodást okozott a helyiek körében, később a szerkesztőség inkább törölte is. E cikk – amely már a sokadik előítéletes és megalapozatlan írás a településről – apropóján kérdeztük a médiaszakembert a miértekről.
Túlzás nélkül állíthatjuk, nyolc éve az egész ország kísérte figyelemmel, mikor robban a balhé Gyöngyöspatán. Felidéznéd fiatalabb olvasóinknak személyes emlékeidet azokról a napokról?
2011-ben gyakorlatilag Magyarország akkori összes számottevő pártja, mozgalma, civil szervezete és szerkesztősége legalább egyszer megnyilatkozott az úgynevezett „gyöngyöspatai helyzet” kapcsán. Az események egyik központi eleme az egyik ellenzéki párt csatolt szervezeteinek látványos médiamasírozó akciója volt a politikai helyezkedős játékban. A kommunikációs teniszpálya másik oldalán a „civil” szervezetekkel, akik addigra a patai roma lakosság egy komoly részét fonták a befolyásuk alá.
A kép hollywoodi film-szerű volt: fent a gárdisták és véderősök, odalent az önjelölt jogvédők, a magyar és nemzetközi sajtómunkások folyamatos várakozásban az utcákon és a hivatal előtt. Itt volt az amerikai nagykövet, ENSZ-nagykövet, miniszterek és pártvezetők, ilyen-olyan békés és harcias felvonulások sora. A konfliktus fékezését, a rend fenntartását pedig az ország akkori legnagyobb rendőri jelenléte – 250 millió forintból több, mint 6000 fővel – igyekezett biztosítani.
Emlékezhetünk arra, hogy még ilyen készültség mellett sem sikerült megakadályozni az erőszakot. Az indulatok valódiak voltak, de elég nyilvánvalónak tűnt már akkor, hogy gerjesztették is azokat, minden oldalról. Mit tapasztaltál ebből a helyszínen?
Valóban volt, hogy vér folyt. Gyöngyöspatához – akárcsak a magyar futballhoz – ugyanis egy kicsit mindenki értett, és számtalan közszereplő, politikus dolgozott az állapotok élesítésén, vagy nyugtatásán. Akkor még gyakorló médiamunkatársként a helyi roma vezető konyhájában közel annyi ellenzéki vezető politikust láttam ücsörögni, mint esténként az országos híradóban. Százféle pecsenye süttetett a szüntelenül szított patai politikai parázson.
Nem vágyik ilyen hírnévre egy település sem, mégis Gyöngyöspatából vált az állatorvosi ló.
A gyöngyöspataiak nyilván nem pályáztak eredendően arra, hogy ilyen népszerűek legyenek, illetve főképp nem arra, hogy „a 2011-es helyzet” miatt legyenek ennyire ismertek. Hanem inkább például gyönyörű templomuk okán – benne az egyedülálló Jessze-oltárral – a feltörekvő borászaik, élénken őrzött néphagyományaik, viseletük, gasztronómiájuk, esetleg hangulatos mátraaljai fekvésük miatt. Vallják, hogy az utóbbi néhány szempont is érvényesül mihamarabb. Folyamatosan ezen dolgozik az önkormányzat, a helyi szállásadók, a hagyományőrzők, a helyi és máshonnan épp Pata szőlős-boros adottságai és szépségei miatt ide települt feltörekvő borászok, s a helyi valódi civilek közössége.
A nem kért bélyeget megkapta a város, és olyan rosszemlékű médiafogalommá vált Gyöngyöspata neve, amit máig bármikor elő lehet húzni. Mit tehetnek a helyiek ilyenkor?
Szép csendben megy a mindennapokban az alaposan megtépázott hírnév visszaszerzése. Ami azért különleges feladat, mert a rendszerváltás óta vidéki magyar településnek talán soha nem volt még éveken keresztül ilyen rossz a sajtója. És szándékosan nem a rossz hírnevét említem, mert azt vallják Gyöngyöspatán, hogy olyan bizonyosan nincs. Aki ismeri a várost máshol élő emberként, annak láthatóan van miért szeretnie is.
Az erre járó teljesítménytúrázóknak, a Bernáth Magdinál űreszközön dolgozó fizikusoknak, vagy épp az ott táborozó festőművészeknek, a Bata Mikinél szüretelő svéd nagykövetnek, a Molnár László Galériát meglátogató fővárosi művészetkedvelőknek egyaránt. De említhető a nagypapája gyökereit kereső Vujity Tvrtko is. Valószínűleg mindannyiuknak megvan a személyes oka, miért választja újra és újra épp a települést. Egy emlék, egy tájkép, egy íz, egy barát, egy élmény miatt, amely egyértelműen ide vezeti az utakat.
Ez mind elismerésre méltó, egyes médiákban ennek ellenére mintha időutazás zajlana. Nyolc évvel ezelőtti konfliktusokat sugallnak, melyek köszönőviszonyban sincsenek a mai állapotokkal. Beszélgetésünk apropója is egy hasonló írás megjelenése.
Gyöngyöspata helyzete eközben kiindulópontként valahol hasonlatos Érpatakhoz, Zámolyéhoz: az első szó, ami eszébe jut róla az átlagembernek, nem a valóságos, hanem a mesterségesen „megcsinált” hírnév. Ezt a negatív hírnevet önerőből kell kijavítania a város közösségének, miközben úgy hírlik: a jogvédő szervezetek praxisában a különböző pályázati pénzek odaítélésénél a „Gyöngyöspata” szó folyamatosan afféle nemzetközileg bevezetett jogvédő brandnek számít, egyfajta pluszpont a végső mérlegelésnél.
Az ismeretlen ítészek ugyanis tudni vélik, hogy „mi folyik Gyöngyöspatán”, a jól bejáratott kommunikációs panelek szerint a városban a roma lakosságot folyamatosan hátrányos helyzetben tartják, az iskola valamiféle borzasztó kiképzőtábor, a rendőrség pedig kifejezetten rászállt az itteni roma lakosokra.
Az említett jogvédőkről, médiacsoportokról, külföldi forrásokról elég sarkos véleményed van. Úgy tűnik szavaidból, mintha mindez nem csak múltidézés lenne tőled. Ma is érzékelhető tevékenységükből valami Gyöngyöspata kapcsán?
A kommunikációs panelek terjedése nyilvánvaló érdeke a sok esetben külföldről pénzelt jogvédőknek, akik gyártják az ügyeket az egyes mecénások médiabirodalmához. Ezek az írások sok esetben egyből angol nyelven jelennek meg. Megteremtik és tálalják is a sztorit, hogy legyen miről írniuk – lényegében kettő az egyben. Például romákat „menekítenek” húsvétkor a településről, vagy épp „utcatakarítást” szerveznek. És a sztorit automatikusan átveszi a hazai média egy jól behatárolható köre, aztán visszahivatkozza a nemzetközi média, így igyekeznek körkörösen hitelesíteni egymást.
Komoly munka folyik azért is, hogy a helyi iskola ellen lázítsák a diákokat és szüleiket, ma is megy egy hosszú per az intézmény és helyi lakosok között. Számtalan hasonló kört lehetne rövidre zárni némi oknyomozással, ami rendre elmarad persze. A cikkek is időnként újra úgy születnek, hogy a korábbi mítoszokra építenek.
A legutóbbi ilyen eset, – épp a múlt héten – hatalmas felháborodást keltett a közösségi oldalakon a gyöngyöspataiak körében. A helyi közösség ezúttal egy emberként állt ki a cikk tartalma ellen, melyet némi szabadkozás után végül töröltek. Hogyan történt pontosan?
Legutóbb, egy hárombetűs, önmagát országos női portálnak mutató híroldal tartotta fontosnak, hogy egy 17 éves lánynak adjon megjelenési terepet „vendégszerzőként”, aki újra erősíteni próbálta a sztereotípiákat. Amíg a város közössége össze nem fogott, s nem érte el a portálnál a cikk villámgyors törlését a felháborodás után. A cikkben ugyanis újra visszaköszöntek az eddigi mondatpanelek, ehhez hasonló szófordulatokat olvashattunk: „látogatóban a világ peremén” . „A romáknak külön ki van jelölve egy hely a pincében, ahol tanulásnak nehezen nevezhető tevékenységeket folytatnak, fűtés, folyóvíz és mellékhelyiségek nélkül”, „az oktatás színvonala is eléggé vitatható.” És egyebek. Ezeket a hazugságokat a pataiak rettentően unják már.
Azt ne boncolgassuk, milyen társadalmi és történelmi térlátása van egy 17 éves lánynak, aki talán 9 éves lehetett 2011-ben. Persze ne is feltételezzük tőle a rosszindulatot, tekintsük írását csupán egy naiv rácsodálkozásnak Budáról kelet felé. Az viszont más kérdés, ha egy szerkesztőség teret ad egy ilyen írásnak, akkor miként vállalja azért a felelősséget? Egy írásról beszélünk, melyet átnéztek, jóváhagytak, majd megjelentettek.
Hogy mire alapozta véleményét a diáklány, talán soha nem derül ki. Az viszont tény: számtalan hasonló blogbejegyzés és véleménycikk született már a városról 2011 óta, amely nélkülözi a névvel-címmel olvasható megszólalókat, amely csak sugall, de nem bizonyít. Pedig több olyan külhoni újságírót, tévéstábot kalauzolhattak a településen, amely alapjaiban más előítéletekkel érkezett, mint amilyen pozitív tapasztalattal távozott onnan. Hiszen kiderült egy személyes tájékozódásnál: nem esznek embert, csak élik a mindennapjainkat, jól vagy rosszul, mint bármelyik más magyar település, de botlásaikra egy ország figyel.
Egy erős előítélet megváltoztatásához azért kézzel fogható eredményeket is fel kell mutatni a településen. Van mit felmutatni 2011 óta Gyöngyöspatán?
Gyöngyöspata egyik központi épülete, az iskola épp kívül és belül is megújul, és maximum ugyanazokkal a dilemmákkal küzd, mint bármelyik másik magyar iskola vidéken. Egyre erősödik a verseny a helyi és a gyöngyösi iskolák között, a küzdelem tehát a városiasodás szintjén dőlhet el. Ennek érdekében pályázatot nyert a település szociális fejlesztésre, a Művelődési Ház és a Városháza energetikai rendbetételére. Nemrég megújult a Gyöngyöspatára vezető egyik fontos út több évtizednyi döcögés után. Tavaly Mátyás-nap alkalmából több napos, színes középkori forgatag várta a turistákat, hiszen mégiscsak itt vívta első győztes csatáját Hunyadi Mátyás.
A borászok sokáig keresték annak a kulcsát, milyen egyedi borászat-turisztikai termékkel jelenjenek meg a nem könnyű országos versenyben. Megálmodták és meg is valósították a Vulkanikus Borok Fesztiválját a szintén egyelőre kevéssé ismert hétsoros pincefalukban. Alig találni ma már közmunkást, mert aki dolgozni akar, annak Gyöngyöspatán is sok lehetősége akad, még akár alacsony képzettséggel is. Azok, akik korábban panaszkodtak – s akikre ráépíthették narratívájukat az úgynevezett jogvédők – ma főként külföldön, a fővárosi építkezéseken, vagy a környező városok üzemeiben megtalálhatták a számításukat. A közbiztonság pedig 2011 óta talán az eddigi legjobb mutatókkal bír.
Ebből úgy tűnik számomra, hogy itt egy település, melynek lakói igyekeznek kimaradni a sárdobálásból, munkával lemosni magukról a múltat. Ezzel szemben még manapság is a pokol egyik tornácaként olvashatunk róla. Hol az igazság?
Az előbb felsorolt eredmények jelentik ma „a gyöngyöspatai helyzetet”. Nem tökéletes, nem különleges, de a törekvésről szól, komoly eredményeket felmutatva. Aki nem hiszi, személyesen járjon utána, valódi tapasztalatokat szerezve, s nem az újságokat olvasva.
A Kékes Online szerkesztősége gyorsan összeszedett pár gyöngyöspatai fotót tavalyi archívumunkból, melyek talán kapaszkodót nyújthatnak az igazságkereséshez, vagy akár kedvet is csinálhatnak a személyes tapasztaláshoz.
(Képgaléria a világ pereméről)
Kékes Online, Zelei Dániel
2019.01.29.
Fotók: MTI/Komka Péter, H. Szabó Sándor, Czímer Tamás, Faragó Zoltán, Pásztor Benedek, gyongyospata.hu
