A téli hónapok nem csak a szürkeségről és a ködről szólnak, a természetet járva számtalan igéző jelenséget láthatunk ilyenkor is. A ködképződés miatt gyakran megfigyelhető ilyenkor például egy Tyndall-effektusnak nevezett jelenség is, mely a Nap, pontosabban a fénysugarak bűvöletes mutatványa. Olvasóinkat az erdők mélyére kalauzolva mutatjuk a meseszép pillanatokat.
John Tyndall fizikus
John Tyndall 1820. augusztus 2-án született, az írországi Leighlinbridge-ben. Fiatal felnőtt korában, az 1840-es évek végén kezdte magasabb szintre emelni fizikai tanulmányait, melyeket német városokban, először Marburgban, majd Berlinben sajátított el. Németországból hazájába visszatérve az 1850-es években tanítással kezdett el foglalkozni, később több híres ír, s angol tanszék munkatársaként is dolgozott. Halála előtt hat évvel, 1887-ben vonult vissza. Főként az energia-megmaradás törvényének következményeit kutatta. Nagyon érdekelte az energia különböző fajtáinak terjedése, továbbá átfogóan tanulmányozta a fényszóródási jelenségeket is. Neve ez utóbbi témának, s további különleges, fénnyel és légköroptikai jelenségekkel kapcsolatban lévő felfedezései végett vált ismertté. Kísérletekkel megmutatta, hogy a föld felszínéről az ég azért látszik kéknek, mert a légkörbe érkező napsugarak szóródnak a légkört alkotó molekulákon, mielőtt a szemünkbe érkeznének. Felfedezte, hogy a nedves levegő hőmérséklete kevéssé változik, miközben hőt nyel el. Legismertebb, világhírű kutatása a kolloidokban lejátszódó fényszóródási jelenség vizsgálata, melyet a fizikus halála után kereszteltek el Tyndall-jelenségnek.
A jelenség
A jelenség során a kolloidokba érkező fényt a kolloidban lévő részecskék szórják. A jelenség kialakulása az adott részecskék sugarától és a beeső fény hullámhosszától függően változó. A részecskék a fényt sokkal nagyobb valószínűséggel szórják tovább a beérkező fotonok mozgási irányával megegyező irányban. A jelenség nem csak kémiai vagy fizikai laborokban, de a hétköznapi életben is, például időjárásunkat figyelemmel követve is gyakran megfigyelhető. Ilyen például a felhők közül előbukkanó napsugár pászma, vagy a napsugarak, továbbá a zseblámpa fénye ködös, párás időben. Gomolyfelhős időben megfigyelhetjük, hogy a felhő Nappal ellentétes oldalán világos és sötét színű sávok váltakoznak legyezőformát alakítva ki. Magyarázata, hogy a felhő által árnyékolt területekről nem érkezik hozzánk szórt fény, így ott sötétebb sávokat látunk, míg ahová a fény akadálytalanul juthat el, ott világosabb sávok jelentkeznek. Hasonló jelenség mutatkozik enyhe ködben, ha a közelünkben napsütés is észlelhető. Ha a Nap már a horizonton, vagy az alatt tartózkodik, akkor a ezen jelenséget alkonyati sugaraknak nevezzük.
Ahogy mi láttuk
A téli hónapokban gyakran elforduló hidegpárna-hatás esetén térségünk magasabb csúcsai, például a Kékes vagy Galyatető kiemelkednek a felhők szürke tengeréből, miközben a hegyek tétjén szikrázó napsütés jellemzi az időjárást, jelentős kontrasztot mutatva az alacsonyabb és magasabb területek időjárása között. A ködhatár közelébe érve, sőt, kevéssel az alá ereszkedve a fent említett körülmények együttes fennállása esetén bárki megcsodálhatja a Tyndall-jelenséget. Valóban magával ragadó természeti élmény, amint a vékony ködfátylon megtörnek a Nap sugarai, valóságos “fény-show”-t idézve elő. A Tyndall-effektusra is jellemző, hogy mint számos hasonló időjárási jelenség, adott formájában mindössze pár percig látható.
2020. december 15.
Demecs Norbi
