Aki a Mátrába érkezik, elesősorban hazánk legmagasabb pontjára, valamint további, lenyűgöző panorámát nyújtó hegycsúcsokra, erdei ösvényekre, szurdokokra és sebesen pezsgő patakra, gyógyforrásokra, borospincékre vagy szakrális helyszínekre irányul a figyelme, ám a Mátravidék térsége rejt egy olyan látnivalót is, amit csak kevesen ismernek, s még annál is kevesebben keresnek fel.
A Gyöngyöstől mindössze huszonöt – a Mátraalján elterülő településektől (Abasár, Markaz, Visonta) pedig még kevesebb – kilométer távolságban terül el „Heves megye Hortobágya”, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet, mely tájképileg és az élővilág szempontjából is térségünk egyik kiemelten nagy figyelmet érdemlő, gazdag területe. Akár egy Mátrában töltött több napos nyaralás vagy üdülés folyamán is érdemes meglátogatni. E kevésbé ismert tájegység zegzugait és a füves puszták rejtette természeti, történelmi titkokat tárjuk fel következő összeállításunkban.
A mi Hortobágyunk
Heves megye rendkívüli természeti értékekkel rendelkezik, ezek közül az egyik legjelentősebb terület a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi körzet. Hazánkban 500.000 hektárra tehető a természetközeli állapotban maradt gyepes területek száma, melyből a Hevesi füves puszták 16.123,47 hektárt tesznek ki. A térség mintegy 60%-a szántóföldi művelés alatt áll, a gyepterületek aránya mindössze 12%. Sajnos az erdőterületek szinte teljesen eltűntek, alig maradt néhány 10 hektárnál nagyobb tömb a térség szétszórt pontjain. A védett terület legnagyobb részét a gyepek (47 %) és a szántók (46 %) teszik ki. Közel 5 % a művelésből kivont területek, alig több, mint 1 % az erdők és fásítások aránya.
Az országos jelentőségű, egyedi értékekkel bíró területet 1993-ban vonták védelem alá. Jelenlegi kiterjedtségét 2005-ös, majd 2008-as bővítései után nyerte el. Mint az Alföld északi szelete, legelő nyájakkal, gémeskutakkal és tanyavilágokkal tűzdelt vidék, melynek egyik látványbeli különlegessége, hogy a hegyekhez, elsősorban a Mátrához, s valamelyest a Bükkhöz való közelségéből adódóan tiszta időben olyan, mintha csak karnyújtásnyira volna valamely fűszáltól a Kékes csúcsa.
A tájvédelmi körzet 23 Heves megyei település határában fekszik, az ország egyik legfontosabb madártani élő- és lelőhelye. A Hevesi Füves Puszták területén olyan, a folyószabályozások után kialakult másodlagos szikes puszták találhatók, amelyek számos Európa-szerte is ritka és veszélyeztetett madárfaj számára biztosítanak kedvező életfeltételeket. A terület egyik legjelentősebb természeti értéke az a túzokállomány, amely az egész világon veszélyeztetett az élőhelyeinek nagymértékű csökkenése miatt. E faj megőrzése érdekében feltétlenül fontos a természetes élőhelyi feltételek megtartása, javítása. Hasonló jelentőségű a térségben élő madarak közül a parlagi sas és a kerecsensólyom. Eme élőlények kiváló táplálkozási lehetőséget találnak a hevesi síkon előforduló ürgetelepeken.
Érdekesség 2015-ből:
Legutóbb 90 éve láttak fakó keselyű csapatot hazánkban. Most a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, Borbáth Péter, a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területén, Pély közelében 15 fakó keselyűt pillantott meg, melyek épp az éjszakázáshoz kerestek megfelelő helyet. – tudható meg a Greeninfo adatbázisából.
Az Észak-alföldi-hordalékkúpsíkság kistájai – a Gyöngyösi- és a Hevesi-sík – a medenceperemi teraszos hordalékkúpsíkságok típusába tartoznak. Az észak-magyarországi-középhegységből kifutó vízfolyások a pleisztocén folyamán az Alföld északi sávjában építették ki hordalékkúpjaikat. A Gyöngyösi-síkon a Mátrából érkező vízfolyások (Ágói-patak, Gyöngyös, Bene-patak, Tarnóca) és a Tarna, míg a Hevesi-síkon az ős-Tarna, a Laskó és az Eger-patak akkumulálta hordalékát. A pleisztocén végén ezek a vízfolyások belevágódtak saját hordalékkúpjukba ártéri síksággá formálva környezetüket. A megmaradt hordalékkúp-felszíneket már a szél alakította tovább futóhomokformákat vagy löszös takarókat létrehozva. Ezen medenceperemi (vagy hegylábperemi) hordalékkúp-síkságok domborzatában három alföldi tájtípus – a futóhomokos és a lösszel fedett hordalékkúp-síkságok, valamint az ártéri síkságok – vonásai ötvöződnek. A Gyöngyösi-sík Tarna-menti és Tarnától nyugatra eső részét az ártéri síkságokra jellemző holt medrek és morotvák tagolják.
A terület meleg, mérsékelten forró, száraz éghajlati körzetbe esik, ebből adódóan nagy a vízszegénység. Az ország legszárazabb tájai között találhatjuk meg. A csapadék évi összege a területen 450-550 mm, nagy a csapadékbizonytalanság. A legcsapadékosabb hónap a június. A területen a hőmérséklet átlagos ingása szintén nagy. Az évi középhőmérséklet 10,0-10,2 °C. A tél viszonylag kemény, a januári középhőmérséklet -2 és-3 °C között van. A viszonylag hideg tél ellenére a kitavaszodás korán elkezdődik, hiszen április 10. és 15. között a napi középhőmérséklet már eléri a 10 °C-ot, amely egészen október 20. környékéig nem is csökken ez aláez kedvez az itt zajló mezőgazdasági tevékenységnek, illetve fóliasátrak vagy üvegházak telepítéséhez, azaz egész éves termesztéshez. A nyár meleg, forró. A júliusi középhőmérséklet 21-21,5 °C körül alakul. A nyári napok száma 75-85, a hőségnapoké 20-25, de ez a szám egyre növekszik. Az évi napfénytartam 1930-2000 óra között alakul. A medenceperemi jellegből következően a tájat az őszi, téli hónapokban gyakran köd borítja, mely akár hosszú napokig is képes beragadni a területre, a nyári félévben azonban a terület beleesik a legoptimálisabb napfényellátottság zónájába.
Növényzeti világát a szikesek képzik. A szikesek mozaikos élőhelyeket alkotnak.
A térségben 43 növénytársulásfordul elő, melyek közül országosan 2 kipusztulással veszélyeztetett, 5 aktuálisan, 31 potenciálisan veszélyeztetett, míg 5 nem veszélyeztetett. Az eddig kimutatott növényfajok száma meghaladja a 850-et. Ebből 51 faj védett. Az itt megfelelő élőhelyre lelő növények között említhetjük a teljesség igénye nélkül többek között a ligeti zsályát, a fekete nadálytövet, a piros kígyósziszt, a fátyolos nőszirmot, a réti ecsetpázsitot, a csenkeszt, a sziki őszirózsát vagy a sóvirágot is.
Egy kis történelem
A Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet területéhez tartozó települések közötti védett területek és szántók mezsgyéjén autózva nem mindennapi történelmi emlékre lehetünk figyelmesek. A terület délnyugati csücskében feltehetően egy ősi temetkezési helyre, kurgánra avagy ismertebb nevén kunhalomrra bukkanhatunk, mely az „Alföld piramisainak” egyik heves megyei képviselője. Hozzá kell tenni, hogy térségünkben igen kevés ilyen feltételezett halomsírral/egykori őrhellyel találkozhatunk, így ez itt, a puszták közepén igazi kuriózum.
De mi is az a kunhalom?
Györffy István, a 20. század első felének magyar néprajzkutatója így ír a különleges alföldi kúpokról: A kunhalom a Kárpát-medence alföldi területein található mesterségesen létrehozott jellegzetes földhalmok elnevezése, amelyek igen régről, többségükben a Kárpát-medencei honfoglalás előtti térből és időkből származnak. A kunhalom „olyan 5-10 m magas, 20-50 m átmérőjű kúp vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt.”
Az alföldi táj egyhangúságát megtörő kunhalmok tájképi értékeik mellett régészeti értékeikkel, valamint állat- és növényviláguk egyediségével tűnnek ki környezetükből, ebből következően Magyarországon a kunhalmok természetvédelmi oltalom alatt állnak.
2021. augusztus 4.
Demecs Norbi
