Izgalmas programokkal várják az érdeklődőket Visontán, a szombati falunapon. Egy biztos, lesz móka, kacagás, no meg szép lábak! Mutatjuk a részleteket!

Az egész napos programnak a visontai sportpálya ad otthont, itt kezdődik 10 órakor a főzőverseny, melyhez a település biztosítja a csapatoknak a húst és a tűzifát. Amíg a bográcsban készülnek a finom falatok, a parasztolimpia veszi kezdetét. Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Visontai Parasztolimpiát, amelyre négyfős csapatok jelentkezését várják, de aki kedvet kap, akár a helyszínen is jelentkezhet. Sőt, nemcsak a legényeket, férfiakat várják, lesznek az asszonyoknak is versenyszámok, de gondoltak a gyerekekre is. A versenyszámok minden bizonnyal nem csupán a résztvevőknek tartogatnak izgalmakat, hanem a nézőknek is. Lesz itt ugyanis zsákban futás, terményválogatás, diótörés, csizmahajítás, favágás, asszonycipelés és furikolás is. Akinek ez utóbbi idegenül hangzana, annak segítünk: ez régies meghatározás szerint egykerekű, fából vagy vasból készült, ládaszerű, kézi szállító eszköz, amelyet az ember, két fogójánál fogva maga előtt tol föld vagy ömlesztett anyag szállításakor. Ugye így már ismerős? Tehát a furikot ma inkább talicskának mondanánk, de hívták ezt egykor talyigának is. De vissza még a versenyszámokhoz, lopótökből kell szívni, amit tucatnyi pohárba kell majd beleügyeskedni. Erre a programra benevezhetnek azok is, akik nem Visontán laknak, ám szeretnék kipróbálni magukat. A délelőtti versenyek között említsük még meg lövészversenyt, kiderül, ki céloz legjobban a helyben élők közül.

Igazi csemegének ígérkezik a Hegeshow triál bemutató, egy gravitációt meghazudtoló show-műsor, hihetetlen látványvilággal. Két keréken lesznek láthatók látványos elemek, repülések a levegőben. A nézők sem maradnak ki a produkcióból, de hogy hogyan, ezt nem áruljuk el, ez legyen a helyszín meglepetése. Az izgalmak után kora délután a gyerekeké lesz a főszerep, a gyöngyösi Hiszi a piszi gyermekkoncert minden bizonnyal sokakat vonz majd. A kánikulai forróságban ezt követően valószínűleg nem kell sokat biztatni a résztvevőket a habpartyra. A gyerekek még fánkevő versenyen is kipróbálhatják magukat, tehát garantáltan nem maradnak éhesen.

A délutáni programok sorából sem hiányoznak a különlegességek, 17:30-kor megválasztják Visonta legszexibb férfi vádliját. A tervek szerint a jelenlévők szavazhatnak majd arról, melyiket tartják a legvonzóbbnak. Megígérjük, az eseményen mi is ott leszünk, és részletesen beszámolunk a rendhagyó viadalról, a bírálat szempontjairól, megkérdezzük majd a nyertest a felkészülés állomásairól.

Az egész napos versenyek után sörivó versenyben is kipróbálhatják magukat a bátrak. A jókedvű, vidám forgatagot este koncertek zárják. Emellett a nap során vidámpark körhintával, dodzsemmel ,exatlon pálya és légvár is várja az érdeklődőket.

 

2021. augusztus 13.

Kápolnai Nagy Ágnes