Sástón immár több mint egy hete lehet korizni, sajátos élmény a természetes vízfelületen befagyott jég. Ennek kapcsán mutatunk egy kis korcsolyatörténelmet.
Mindazok, akik még valamikor a múlt században tanultak meg korcsolyázni, azok közül biztosan vannak, akik még emlékeznek a csatolós korcsolyára. Ez bizony úgy nézett ki, hogy a csizmára, magas szárú cipőre kellett felcsatolni a korcsolyát egy kis eszközzel. Akiknek ez nem ismerős, azok is megismerhetik ezt a már múzeumi eszközt. Az 1930-as évek egyik ikonikus filmjében, a Lovagias ügyben Perczel Zita és Jávor Pál csúszkálnak a jégen a Városligetben, ahol a korcsolyázás előtt Perczel Zita hangosan kiabálja, „Csatoló, csatoló”, vagyis azután az alkalmazott után kiáltott, aki felszereli, pontosabban felcsatolja neki a korcsolyát. No de ennyi nosztalgia után lapozzunk bele a korcsolyázás történetébe.
Egy kis koritörténelem
Az első csontkorcsolya használata a régészek szerint a korai kőkorszakra nyúlik vissza. Feltételezhetően a jeges vidékeken a gyorsabb és biztonságosabb mozgás igénye miatt született meg az első korcsolya, bár ez még csak nevében emlékeztet a maiakra. Az első adatok a kontinens északi országokból származnak. Kezdetben csontból készült, ezt eleinte nem rögzítették a lábukhoz, hanem a talpuk a csont redős érdességén tapadt meg. Később a csontot átfúrták és bőrszíjakkal kötözték lábukhoz. A jégkorszak embere rendszerint a rénszarvas és a ló lábszárcsontjából köszörülte, a befagyott tavak jegén hegyes végű bot, vagy kőhegyű lándzsa segítségével haladt előre. Érdekesség, de a középkorig csak az egyik lábukon használtak korcsolyát, a másikkal lökték magukat. A források szerint már a kora középkorban megjelent a fából készült korcsolya, melybe vasdarabot tettek. Sőt, már kezdetleges módon, de megjelent a mai jégkorong elődje is, két csapat a jégen, hajlított botokkal gurította, ütötte a labdát. Az európai korcsolyázás kezdeteit a források a 13-14. századra teszik, amikor téli közlekedésként jelent meg. A csatornákkal átszelt Hollandiában a korcsolyázás elsősorban nem a szórakozást szolgálta, hanem közlekedési eszközként funkcionált, lehetővé téve a befagyott csatornákon való átkelést. Érdekes lett volna átélni azt, amiről a források tudósítanak, hogy telente korcsolyázó parasztasszonyokat, kofákat látni. A kezdetleges csontkorcsolyákat a fába erősített vaspengéjű korcsolya követte. Az angolok sokáig hűek maradtak a csontkorcsolyához, csak 1500 körül vették át az ún. hollandi korcsolyát, amely tehát fa talpból állt és vékony sín volt beleerősítve. Egy nagyot ugorva az időben, az 1800-as években jelent meg az első fémből készült korcsolya, ami aztán rohamosan terjedt el Európában, majd a tengerentúlon. A norvég Axel Paulsen – akiről ugrást is elneveztek a műkorcsolyában – készítette az első korszerű, vékony acélpengéjű korcsolyát 1880-ban. Ő egyébként nemcsak gyorskorcsolyázóként, hanem műkorcsolyázóként is hírnevet szerzett magának. Az amerikaiak voltak az elsők, akik korcsolyáikat teljes egészében fémből készítették, 1860-ban már igen sokféle korcsolyamodellel rendelkeztek.
A honi korcsolyázás
Magyarországon a korcsolyázás első írásos dokumentuma az Esztergom melletti szentkirályfalvi keresztes lovagok egyik adásvételi szerződése, amely szerint „Hench dicti korcholyas” mestere Szentpálfalva községben korcsolyakészítő műhelyt tartott fenn. Az esztergomi Balassa Múzeumban őrzött emlékek marhalábszárcsontból készültek, és alakjukra nézve hasonlítanak a ma használatos műkorcsolyákhoz. Jóval később Szilágyi Sámuel tanárember Hollandiában ismerkedett meg a korcsolyázással, majd itthon a Hortobágy befagyott jegén mutatta be tudományát. Az 1800-as évek első harmadában már a fővárosban is népszerű volt a korcsolyázás, elsősorban a Városligeti-tó jegén, illetve a befagyott Dunán. Azért említsük meg, hogy kezdetben a közvélemény ellenszenvvel viseltetett a nők korcsolyázásával szemben, illetlennek tartották, hogy úrinő jégre menjen, mert könnyen kényes helyzetbe kerülhetett. A fiatalemberek ezért sorra járták az előkelő családokat, hogy szülők engedélyezzék a kisasszonyok korcsolyázását. 1869-ben alakult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet dr. Kresz Géza – a Budapesti Önkéntes Mentőszolgálat megalapítója – kezdeményezésére, Keve József vezetésével a Steingasser kávéházban. Az egyesület 15 tag részvételével jött létre. Az alapítás évében felépítették a Városligeti-tó partján azt a fabódét, amelyben az egyesületi élet megkezdődött. 1870-ben felépült az első korcsolyacsarnok, és egymást követték a jégünnepélyek. A pálya ünnepélyes megnyitójára 1870. január 29-én került sor, ezen Rudolf trónörökös is részt vett. 1871-ben vett újabb lendületet a hazai korcsolyázás, az amerikai korcsolyázó, Jackson Haines városligeti bemutatójának hatására. Róla említsük meg, hogy korcsolyájának élgörbülete lényegesen nagyobb volt a holland és angol korcsolyák görbületénél, így sokkal jobban megfelelt a figurális korcsolyázásnak. Ez lett a műkorcsolyázók sporteszköze, rövid idő kiszorítva az összes felcsatolható típust. Ezt a típust tökéletesítette a korábban említett Axel Paulsen is. 1893-ban felépült az egyesület székháza, amelyet Lechner Ödön tervezett, majd 1908. december 27-én létrejött a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség. 1926-ban felavatták az új városligeti műjégpályát, ami ma is talán az egyik legszebb környezetben lévő jégpálya.
Az első magyar sportlap, az 1884-ben alapított Herkules szerint a fővárosban csaknem kizárólag a műkorcsolyázás űzetik, a távolkorcsolyázásnak sem kedvelői, sem fejlesztői nincsenek. A műkorcsolya elnevezés a századelőn inkább a produkció művészi jellegére, mint a sportra utalt. A távolkorcsolyázás viszont kifejezetten sportot, versenyt jelentett: sportolóknak meghatározott idő alatt bizonyos távolságokat kellett megtenniük. Ebből lett a gyorskorcsolya. Ennyit változott a világ több mint száz év alatt. A lényeg az, aki a korcsolyát szereti, az már decemberben várja a hideget, hogy elő lehessen húzni a korcsolyát, és irány a pálya, vagy a természetes vizek jege. Utóbbiak kétségtelenül páratlan élményt jelentenek, így a tudósító is Sástóra indul, hiszen kevés nap adatik meg, hogy hódoljunk a jégen csúszkálás élményének. Bár egyszer érdemes lenne így farsangkor egy jelmezes korizás korabeli ruhákban.
Elő a korcsolyákkal, s a hétvégén irány Sástó! A jég még biztonságos vastagságú, aki teheti, használja ki és csúszkáljon egyet a csodás környezetben fekvő tavon!
2022. január 28.
Kápolnai Nagy Ágnes
Foto: fortepan, Sástó Turisztikai Központ,
Forrás: sportszertar.wordpress.com, bhgjeg.hu
