A Mátrában közel 50 igazolt eredetű, s több tucat feltételezett várhellyel, s valamikori erődítés nyomaival találkozhatunk természetjárás közben. Ez utóbbiak közé sorolhatjuk a Parádsasvár szomszédságában, az erdők mélyén emelkedő Áldozóvárat is, melynek szóbeszédekben forgó története legendás. Cikkünkben erről a titokzatos várhelyről mesélünk.
Összeállításainkban már sokszor írtuk, és rendezvények során a Mátrába látogató vendégeknek gyakran mondtuk élőszóban is, hogy kevés olyan legendákkal, hiedelmekkel, misztikus történetekkel átfont térség van Magyarországon, mint a Mátra vidéke. Nem csupán a helyi lakosok elbeszélt történetei, de a számos várhely, zarándokhely, és csodás történéseknek tulajdonított helyszínek, pl. források vagy hasadékok tanúskodnak mindezekről. Nemrégiben túrabakancsot húzva és hátizsákot ragadva mi is ellátogattunk egy ilyen megkérdőjelezett múltú helyszínre, a Parádsasvár – Fényespuszta szomszédságában megbúvó Áldozóvárhoz.
Sokszor tettünk és teszünk róla említést, hogy a cikkeinkben felelhető adatok, információk nem az internet bugyraiban megbúvó szövegek kimásolásából és beillesztéséből áll, hanem a térségünkben élő lakosok elbeszélésiből, és a könyvtárakban vagy egyéb intézményekben megtalálható anyagok forráskutatásaiból tevődnek össze. Ám olyan helyszínek esetében – mint a szóban forgó Áldozóvár is-, gyakran csábulunk el, s szívesebben helyezzük a hangsúlyt az évszázadok óta szájról szájra hagyományozódott, kissé misztikus lovagkori történtekre, mintsem a száraz tényekre. Egy ilyen olvasatban megközelített utazásra hívjuk most jelen cikkünket böngésző olvasóinkat is.
Történetünk a hegység déli tájain, a Mátraalján elterülő települések vidékén kezdjük. Sok évszázadon keresztül az Aba nemzetség birtokai voltak ezek a napjainkban többnyire gyümölcsösekkel és szőlőültetvényekkel gazdagított területek, mely fák, s tőkék gyökerei az őseink, valamint ellenségeink vérétől itatott földből táplálkoznak. A déli harctér, valamint kereskedelmi utakkal hálózott terület ellentéte a Mátra északi oldalán, a Parádi-medencében, mint az Aba nemzetség éléskamrája terülhetett el. A napfényes, az időjárás szélsőséges viszontagságaitól többnyire védett, fennsíkszerű környezetben található legelők és termőföldek nem csupán az időjárás körülményeitől, de a harcoktól, hadjáratoktól is védettebb helyen feküdtek. Mivel a csatározásoktól többnyire távolabb eső régióról beszélhetünk, így a már akkoriban (középkor) is itt jelenlévő két település, Parád és Bodony fontos egyházi, még régebbi korokban (őskorban) spirituális jelentőségű, ősi törzshelyek, áldozatbemutató helyek voltak/lehettek. E vonalvezetés mentén haladva arra a következtetésre juthatunk, hogy az Áldozóvár is egy ilyen szerepet betöltő intézményként működhetett a mögöttünk sorakozó évszázadok, évezredek során.
Az Áldozóvárat Parádsasvár és Fényespuszta között, a Parádsasvárhoz tartozó, Áldozó nevet viselő településrész erdős területén találjuk. A 390 méter magas, többnyire fenyőfákkal borított, környezetéből igen élesen, piramisszerűén kiemelkedő várhelyhez jelzett ösvény nem vezet, de térkép segítségével Parádsasvár, Fényespuszta és Áldozó felől is viszonylag könnyedén, jól járható utakon elérhető, csúcsára is kitaposott, járt ösvény vezet fel. Ismeretes még Székivár, valamint Kerekvár néven is – mely előbbi talán az áldozatbemutatási helyszín funkcióra utal, utóbbi pedig ikonikus formájára -, s egyes nézetek szerint léte összefüggésben lehet a Parádi Várheggyel, a közeli Hunok sírjával és a bodonyi templommal is.
A Heves megye várai az őskortól a kuruc korig című kiadvány így ír a várról:
„Parádsasvártól északra 1,5 km-re, a Parádsasvár, Parád és Bodony közös hármas határa közelében található az Áldozó-vár, melyet más néven Kerekvárnak vagy Székivár-nak is hívnak. Az Áldozóvár Parádsasvár területén helyezkedik el, de Bodony és Parád községekkel kapcsolatban is említik. A 375,8 m. tszf. magas hegyet először Bartalos Gyula, majd Soós Elemér és Pásztor József is említi. A Heves megyei műemléki topográfia a Kerekvárat, mint őskori várat határozza meg, majd a Vártúrák kalauza is szerepelteti, ahol a sánc helyét a domb aljában húzódó szekérútban jelölik meg. Az 1978-ban kiadott mátrai útikalauz az, ahol a hegyet már természetes eredetű kúpos hegynek határozza meg, vár maradványa nélkül. Nováki Gyula 1993. május 5-én járta be a területét, melyről megállapította, hogy kisméretű, természetes, kerek domb, jól áttekinthető fenyvessel. Kisméretű várnak igen alkalmas lehetett volna, de ennek semmilyen nyomát nem észlelte.
Különleges, a várhely feltételezett múltjára utaló információfoszlányokat említ Eszterhás István – a Keleti Mátra barlangjai címet viselő összeállításának egyik fejezete:
Sós-cseri Kerekvár 1. sz. ürege
A Kerekvár üregéről először az 1929-es kiadású „Mátra útikalauz” (PÁSZTOR 1929) számol. A benne szereplő információkat átvette a Barlangtani Intézet „kártyás nyilvántartása”, amit szánunkra 1989-ben le is másoltak. Ezen a következő információk szerepelnek: „Sóscseri Kerekvár üregei – Mátra hegység – Galyatető környéke – Kö: Galyatető K-i oldalán, a Martalóc-oromtól DK-re – Jell: Nagy méretű üregek vagy kazamaták.”
KORDOS LÁSZLÓ (1984): „Magyarország barlangjai” című kötetének 290. oldalán levő barlanglistában is szerepel e többes számban lévő név.
A Martalóc-oromtól, ha nem is pontosan délkeletre, hanem inkább 110°-os irányba, attól légvonalban 4 km-re, közvetlen Parádsasvár északi határában van a 360 m magas Sós-cseri a falun áthaladó Nagy-lápa-folyás és a Gilice-patak közt. Itt viszont egyetlen általunk ismert térkép sem jelöl várat. A legközelebb mutatott vár az Áldozóvár (más nevén: Széki vár). 1990-ben próbáltuk keresni a Kerekvár üregeit, de a megszólított, hegyet járó idevalósi emberek sem tudnak róla, de sajnos az utalások szerinti nagyméretű, aliganem mesterséges üregekre nem találtunk rá. (Eszterhás István – a Keleti Mátra barlangjai címet viselő cikkünk megírásakor bárki számára elérhető, nyilvánosan közzétett összeállításának kis részlete pontosan idézve.)
Titokzatosságának fátylát tovább őrzi a parádsasvári Áldozóvár. Ki tudja, vajon tényleg létezett-e a szóbeszédekből ismert, áldozatbemutatásokra alkalmas hajdani vár? Vagy csupán a helyiek rémisztő dajkameséje? S ha létezett, miféle áldozatokat s mely istenségnek mutathattak be az ormon? Kinek a tulajdona volt? Olyan kérdések, s titkos, babonás történetek ezek, melyekre talán sosem kapunk választ, de a kérdés mindannyiunkban, mint nyári estén az izgága szentjánosbogár, ott motoszkál, s talán még inkább arra ösztönöz, hogy ismerjük meg, kutassuk fel történelmünk viharának izgalmas momentumait, elfeledett titkait. S még oly sok ilyen történet lapul meg térségünk hegyvidékeinek erdeiben, melyek titokzatos múltja hangzatos regéket zenghetne mind jelenünk, mind pedig a jövő nemzedékének.
2022. május 14.
Demecs Norbi
Fotók: Barna Enikő, Demecs Norbi
Felhasznált irodalom: Nováki Gyula – Baráz Csaba – Dénes József – Feld István – Sárközy Sebestyén: A Heves megye várai az őskortól a kuruc korig
Eszterhás István – a Keleti Mátra barlangjai
