„A férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út” – tartja a mondás, ám Ducza József azt mondja, igaz ez minden emberre, nem csak az erősebbik nemre. A ma már nyugdíjas szakács tapasztalatból beszél, fél évszázada hódol ugyanis munkájának, ami egyben a szenvedélye is. Nyugdíjasként sem akart lemondani arról, hogy főztjével megörvendeztessen másokat, s olyan elfoglaltságot keresett, mellyen segíthet is. Pár éve ezért csatlakozott az Üdvhadsereg gyöngyösi szervezetéhez, s nehéz sorsúaknak főz naponta 250 adag ételt. Nemrég Ukrajnában is járt, ahol társaival levest készített a háború elől menekülőknek.
József Gyöngyösön kezdte a pályafutását, talán sokan emlékeznek még rá az Olimpia Étteremből, de dolgozott Egerben, Budapesten, Szilvásváradon és Mátraházán is. Sőt, számos rangos, országos megmérettetésen végzett az élen, egy alkalommal az Erkel Színház művészeinek is főzött, s képzéseken adta át tudását a fiatalabb generációnak.
„Ötven év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, s talán mondanom sem kell, egy vendéglátós a hétvégéket és az ünnepnapokat is munkával tölti, így hát alig emlékszem szabadnapra. Az idő vasfoga engem is megrágott kissé, több műtétem is volt, egy gerincbetegség miatt pedig sajnos lassítanom kellett a tempón. Rokkantnyugdíjas lettem, de egyszerűen nem tudtam otthon ülni tétlenül, így hát elhatároztam, hogy a nyugdíj mellett munkát vállalok. Szerencsés vagyok, mert van bennem annyi erő, hogy tegyek magamért és a családomért. De, hogy őszinte legyek, engem hálával tölt el az a segítség is, melyet a Kormány nyújt az időseknek. Jólesik, hogy gondolnak ránk, nekem a nyugdíjkiegészítés és a nyugdíjprémium is jól jött. Mindig mindenkinek azt mondom, a segítséget jó szívvel kell fogadni, de ha képesek vagyunk rá, akkor önmagunkon is tudni kell segíteni. Ezért úgy döntöttem, olyan lehetőség után nézek, mellyel segíthetek másokon és a nyugdíjamat is kiegészíthetem” – meséli József. Hozzáteszi, közel két éve látott meg egy hirdetést, hogy szakácsot keres az Üdvhadsereg gyöngyösi szervezete. Azonnal jelentkezett, hiszen, mint mondja, segíteni másokon az egyik legfelemelőbb érzés.
„Nagymamám a Harmadosztály mellett élt, a gyermekkorom egy jelentős részét ott töltöttem, így hát már kisfiúként is láttam, milyen nehéz sorsokkal élnek emberek. Talán épp ezért sem volt bennem soha előítélet mások felé, mindig igyekeztem egy közösség hasznos tagja lenni, de idős koromban értettem meg igazán, milyen sokat jelent az emberek hálája. És itt, az Üdvhadsereg konyháján tanultam meg igazán mások feltétel nélküli elfogadását és tiszteletét is. Mindenkiben igyekszem a jót és az értéket keresni, no és persze mindenkit igyekszem a főztömmel is lenyűgözni” – mondja nevetve József. És sikerül is neki! Azt meséli, szeret különlegességeket készíteni, s bár kedveli a hagyományos ételeket is főzni, ha a rizses hús vagy a savanyú vetrece elkészítése közül kell választania, az utóbbi mellett teszi le a voksát. Nyírségi gombócleves, olaszos tészták, ősi magyar ételkülönlegességek – ezek mind a sikerlistán vannak, cserébe pedig rengeteg elismerést és köszönetet kap a konyhán. S mint mondja, ez a legnagyobb öröm és fizetség számára, mások elégedett és őszinte mosolya.
„Kevés annál meghatóbb pillanat van, amikor valaki elfogyasztja az ételt, amit a két kezeddel és a szereteteddel készítettél el, és csak annyit mond: Az Isten áldja meg érte! Nekem ez az élet egyik legszebb ajándéka, segíteni és jó szót kapni. Minden egyes nap végén széles mosollyal az arcomon térek haza, ettől többet aligha kívánhatnék” – mondja József, aki jótékonysági akciókban is rendszeresen részt vesz, nemrég például Ukrajnában főzött a rászorulóknak.
„Az Üdvhadsereg az orosz-ukrán háború kirobbanásának kezdete óta segíti a konfliktus sújtotta országból érkező menekülteket a magyar-ukrán határ mindkét oldalán. Ruhát, tartós élelmiszereket vittünk és főztünk is a bajbajutottaknak. Rémes volt látni az anyák, a gyermekek szemében a kétségbeesést, a bizonytalanságot, a félelmet. Sokan nem tudják, áll-e még a házuk, lesz-e hova hazatérniük, nem kapnak hírt a férjeikről, fiaikról, apjukról. Az ételosztás súlyos csendjét olykor egy kézfogás, egy apró mosoly enyhítette, de olyan is volt, aki a leves elfogyasztása után meghajolt előttünk. A szív ilyenkor egyszerre facsarodik össze mások fájdalma és bánata láttán, és telik meg hálával és örömmel, hiszen – ha „csak” egy tányér forró levessel is – segíthettünk.”
2022. november 25.
Korepta Lilla
Fotó: Czímer Tamás
