A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2024. január 27-én tizennegyedik alkalommal rendezi meg a „Transzbükki Átkelés” elnevezésű, 25 km-es terepi tanulmányútját, ezúttal Mályinka és Miskolc között átszelve a Bükköt. A hagyományos, egész napos szakvezetéses túránn szabadon nem látogatható, fokozottan védett területeket is útba ejtenek, miközben a természetvédelem munkatársai és meghívott szakértők mutatják be a Bükki Nemzeti Park természeti és kulturális értékeit, a természetvédelmi kezelés érdekes tevékenységeit.

A programot már számos különböző útvonalon haladt, az útvonalak logisztikai okokból időnként ismétlődnek, miközben minden alkalommal valami újdonság is várja a visszajáró résztvevőket. Az idei túrán egy korábban még nem járt környéket mutatnak be, hiszen a Csondró-völgy, az Odvas-kő és a Kis-fennsík sziklavilágát veszik célba a szervezők. A teljes útvonal fele fokozottan védett területen halad. A kilátópontokról tiszta időben akár a Tátráig is el lehet látni, de barlangok mélyébe is betekintés nyerhető.

Az útvonal: Mályinka – Csondró-völgy – Odvas-kő – Látó-kövek – Szentléleki Pálos kolostorrom – Köpüs-kő – Aranylépcső – Csókás – Udvar-kő – Szeleta-zsomboly – Szeleta-barlang – Szeleta Park

A résztvevők 18.00 óra körül érkeznek meg az igazgatóság legújabb látogatóközpontjába, a miskolci Szeleta Parkba, ahol az „átkelőket” meleg vacsorával fogadják, valamint az otteni kiállítást is megtekinthetik.

Nehéz túra, remélhetőleg havas terepen, a 25 kilométeres táv megtétele közben 800 méternyi szintkülönbség leküzdésével.

Az átkelés során nemcsak jelzett turistaúton, időnként extrém (meredek sziklás, saras) terepen is közlekednek a túrázók, ezért tapasztalat, jó erőnlét és megfelelő túraöltözet szükséges!

A részvétel saját felelősségre történik, amelyről a résztvevők indulás előtt nyilatkoznak.

Találkozó: 2023. január 27-én (szombaton), 7:50-kor, Mályinkán, a “Mályinka tűzoltószertár” nevű autóbusz megállónál (Ökoturisztikai Látogatóközpont, https://maps.app.goo.gl/duqAvNYGvisS8na78). A miskolci autóbuszpályaudvarról 6:00-kor indul helyi járat, kazincbarcikai vagy vadnai átszállással 7:18-kor érkezik. Egerből 6:30-kor indul busz, dédestapolcsányi átszállással 7:50-kor érkezik. Parkolni a Mályinkai Református Templom környékén, vagy a közeli utcákban lehet. A korán érkezők számára a 300 méternyire lévő “Sanyi Kocsma/Kedvenc ABC/nemzeti dohánybolt” 6:30-tól nyitva tart (https://maps.app.goo.gl/yJVo2nQQLQNzZdeU6)!

A Mályinkán parkoló autók sofőrjeit 20 óra után kisbusszal vissza tudjuk juttatni a kiindulási helyre. Ugyanakkor a miskolci Szeleta Parknál is lehet autóval parkolni, innen reggel 7:00-kor indulunk kisbusszal Mályinkára. A szállítás csak korlátozott létszámmal vehető igénybe, ezért a jelentkezésnél kérjük, hogy a megjegyzés rovatban jelezzék ezirányú igényüket. (Reggel vagy este, hány fő.)

Részvételi díj: 8000 Ft/fő

Jelentkezés: A részvételi díj befizetésével, kizárólag az online regisztrációs felület segítségével, egyénileg. Túrajegy ide kattintva vásárolható. A létszámkorlát 50 fő, a betöltése a befizetés sorrendjében történik.

Az időjárási körülményekhez igazodva az útvonal módosítására lehet szükség. Indulás előtt a regisztráltakat e-mailben tájékoztatják a további részletekről.

2024. 01. 21.
Forrás és fotó: bnpi.hu