Idén két versenyen is aranyérmet szerzett a súlyemelő sport masters korosztályában ikonnak számító Szepessy Laci bácsi. Sem az országban, sem az európai mezőnyben nem talált legyőzőre. Kárpátaljáról indult, a súlyemelés élmezőnybe érkezett. A gépészmérnök végzettségű sportember négyszeres világbajnok, hatszoros Európa-bajnok, tizenhétszeres országos bajnok, egyszeres Olimpiai- és Európa-játékok bajnok.
– 76 évesen 90 kilót lök, 70 kilót szakít, hetente többször edz, egészséges, és nagyszabású tervei vannak a sport terén is. Árulja el, hogyan csinálja?
– A rendszeresség és a következetes edzésprogram csak egy része az eredményeimnek. Fontos a támogató család, a jó edző és főleg az önmagamban megszületett sziklaszilárd elhatározás: megcsinálom, nem adom fel! Egyszerűen attól érzem jól magam, hogy súlyokat emelek. Itthon is súlyzózom, de immár 12 éve Ózdra járok tréningezni Fekete Józsefhez. Bejártam a világot, s ha nem 80 ezer forint lenne a nyugdíjam, nem lennének horribilis nevezési díjak és egyéb költségek, a mai napig járnám is. Több nagy, nemzetközi versenyre, például Torontóba vagy Sydneybe épp az anyagi terhek miatt nem jutottam el, de nem ezt nézem, hanem azt a sok-sok gyönyörű helyet, ahová elsegített a sors. Egyebek mellett Ciprus, Görögország, Svédország, Dánia és Németország is szerepelt a versenylistámon. Ciprus volt az egyetlen hely, ahol a versenyen kívül még maradtunk egy kicsit szétnézni. Nagyon nagy élmény volt, szívesen emlékszem arra a társaságra, a fantasztikus helyekre.
– Most is készül valamilyen megmérettetésre?
– Természetesen, áprilisban országos bajnokság lesz, ahol ott a helyem, júniusban pedig Finnországban tartanak Európa-bajnokságot, ahová szintén szeretnék kijutni. Van motivációm és elvárásom is magammal szemben, hiszen 2002-től az országos bajnokságokon sorozatban 16 érmem van, és mind arany! Még legalább ötöt szeretnék szerezni, hogy meglegyen a 21! A legkedvesebb trófeáim az egri Sportmúzeumban megtekinthetők. Számomra a mai napig óriási öröm, ha a közönség megtapsol, sőt, elárulhatom, még mindig van bennem drukk a pástra lépés előtt. Van egy különleges védjegyem, egyfajta babona-szerűség: az érmeket mindig úgy veszem át, hogy helyből, páros lábbal ugrok fel a dobogóra.
– Ez igen! Egyébként népszerű ma a súlyemelés a fiatalok körében?
– Szerencsére igen, sok ifjú korú edz Ózdon is. Az nekem külön boldogság, amikor megtudom, hogy valaki az én példám miatt kezdi el űzni ezt a kitartást igénylő sportot. Korábban Szilvásváradon laktam, ahol az iskolában karbantartóként dolgoztam. Ott is foglalkoztam a fiatalokkal, és bizony nagyon szerettem! Komoly, kigyúrt gyerekek lettek az egykori kis tanítványaimból, nagyon büszke vagyok rájuk!
– Süt a hangjából a jókedv, a humor, a boldogság! Ez az életfilozófiája?
– Igen, igyekszem mindenben a jót látni, s ezt a szemléletet hangoztatni is! Több barátomat rángattam már ki a depresszióból, mondtam nekik, hogy megbetegíti őket az örökös panaszkodás. Van egy kedves egy tanár ismerősöm, aki szintén lelki válságban volt. Sokat beszélgettünk, s kértem, próbáljon a jó dolgokra, a szépségre koncentrálni. Néhány nap múlva eljött hozzám, s arról számolt be, hogy már minden gyermekben meglátja azt, amiben jó, ami egyedivé, különlegessé teszi. Ettől persze engem is átjárt a boldogság. Az öröm, a vidámság gyógyszer nélkül gyógyít. Voltak nekem is nagyon nehéz időszakaim, pontosan tudom milyen lent lenni. Volt, hogy a megélhetésemért kellett küzdenem.
– Ezek szerint nem mindig élt ilyen egészséges életet?
– Dehogy! Bár fiatal korom óta sportoltam, a Szovjetunió sportmestere címet is kaptam, volt időszak, hogy rossz társaságba keveredtem, és káros szokások rabja lettem. Emlékszem, hogy az alkoholt 19 éve tettem le végleg. A zsebemben egy deci töményre való apró csörgött, s az ivócimboráim már vártak a kocsma előtt. Ahogy azon az esős hajnalon sétáltam feléjük, egyszer csak, mintegy isteni sugallatként belém csapott egy kérdés: Miért csinálom ezt? Hová megyek? Kell ez nekem? Akkor megfordultam és hazamentem. Volt otthon egy másfél literes Margitszigeti ásványvizem, azt megittam és hangosan azt mondtam magamnak: én többet nem iszom! Nem voltak rossz emberek azok a srácok, akikkel akkor összejártam, de nem tudtak kitörni a szesz rabságából. Volt közöttük a buszsofőrtől az állatorvosig mindenféle foglalkozású. Egytől egyik mind meghaltak már. Tudja, korábban egy vágóhídon voltam főmérnök Beregszászon. Ott szinte alapkellék volt az alkohol a beszélgetésekhez, s a korra jellemző egyfajta elintézési mód is. Az is lehet, hogy a szüleim kértek fentről, hogy hagyjam abba. Sokszor gondoltam arra, hogy mit gondolna édesapám, ha így látna.
Később a cigarettáról is leszoktam. Az utolsó dobozra ráírtam a dátumot, hogy tudjam, itt a vége! A tükörképemnek mondtam, hogy én vagyok az erősebb és nem a nikotin, nem a megszokás! Volt, hogy ideges voltam, mert hiányzott, akkor megint beszéltem magamhoz a tükörben, hogy nem, nem gyújthatsz rá! Az előbb említett Margitszigeti vízre azóta is esküszöm. Volt, hogy napi 4-5 üveggel ittam meg.
– Hogy él most?
Boldogan töltöm idős napjaimat, örülök az otthonunk melegének, a finom ételeknek. A párom, aki zongoraművész, inkább pesszimista alkat, nehezebben dönt, de mindig mondom neki, hogy az apróságoknak is örülni kell! Épp a napokban voltam a 78 éves bátyámnál Sopronban. Elvonatoztam, sütött a nap, nagyon jót beszélgettünk, másnap jöttem vissza. Szinte naponta beszélünk telefonon, de mégis feldobott, hogy személyesen is láthatom. Öröm számomra, ha olyanokkal találkozhatok, akik feltöltenek lelkileg. Ilyen még szívbéli barátom, Horváth László, aki most az országgyűlési képviselőnk, akit még szilvásváradi tanítóskodása idejéről ismerek. Sokat segített nekem a családjával együtt, soha nem felejtem el neki. Emlékszem, eljött megnézni Ózdra hogy guggolok 160 kilóval. Ő mindent tud rólam.
Azt vallom egyébként, hogy minden perc ajándék! Ha az ember úgy fogja fel, egy boldogságszérum az egész élet! Csak betegség és fájdalom ne legyen! És sosem késő új életmódra váltani! Ahogy említettem, néha csak úgy bevág egy gondolat, hogy, na, most kezdd el! Ez volt nálam, mint mondtam, a szesszel kapcsolatos utolsó emlékem esetében 1999. szeptember 6-án reggel 5 óra 45 perckor.
– Azt hiszem, ezt az időpontot könnyű lesz megjegyeznem, mert 9 évvel később, pontosan szeptember 6-án, 5.45 perckor született a kisfiam.
– Tényleg? Ez hihetetlen! Nagyra nőjön, legyen sportoló és jó ember! Adja át neki az üdvözletem!
Szerző: KékesOnline, Burián Orsolya
Kiemelt fotó: Fekete László
2018. 11. 19.
