Alázat, kitartás, hit, becsület, mások tisztelete – ezek voltak a mozgatórugói Horváth Mártának, aki kezdetben pedagógusként, majd a Pétervásárai, később pedig a Hatvani Tankerületi Központ igazgatójaként dolgozott. Munkássága elismeréseként nemrég vehette át a Dr. Jakab István emlékgyűrűt. Két éve nyugdíjas, de a hivatásától a mai napig nem vált meg, jelenleg a recski és a mátraderecskei iskolában tanít matematikát. Mindemellett hét unoka főállású nagymamája is.
1983 óta munkálkodik tanárként. Tudatosan készült erre a hivatásra?
Egyszerű családban nevelkedtem a szülőfalumban, Mátraderecskén, ahol a mai napig élek. Édesanyám eladóként, édesapám bányászként dolgozott, gyermekként szinte lehetetlennek tűnt még az is, hogy pedagógus legyek. A szüleimtől azonban nagyon erős útravalót kaptam, mindenben támogattak és megtanították, hogy akarattal, kitartással sok minden elérhető.
Ez a hozzáállás kísérte a több évtizedes pályája során is?
Tulajdonképpen igen! Mindig a feladatok, a problémák megoldására törekedtem. Nem a kifogásokat néztem, hanem azt, hogyan lehet valamiből a legjobbat kihozni. Szerencsés vagyok, hiszen az évek során olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akik társaim voltak e tekintetben is. A mátraderecskei iskolában 1983-ban kezdtem a tanári pályát, ahol 2012 novemberéig igazgatóként is dolgoztam. Remek kollektíva vett körül. 2012-ben aztán először a Pétervásárai Tankerület vezetője lettem, majd 2016 nyarától már a gyöngyösi és a hatvani járásban működő iskolák munkáját is irányítottam. A Hatvani Tankerületi Központ megalakulásától, 2017. január 1-től igazgatóként munkálkodtam. Óriási megtiszteltetés volt számomra a felkérés, de bevallom, eleinte hatalmas kihívásnak tűnt létrehozni egy olyan szervezetet, amelyik képes az irányítói feladatokat ellátni három járás területén működő állami iskolákban. Aztán napról napra gyarapodott a tudásunk, a tapasztalatunk, jöttek a pozitív visszacsatolások, amik erőt adtak a mindennapi munkához. De köszönettel tartozom Horváth László és Szabó Zsolt országgyűlési képviselőknek, hogy bíztak bennem, valamint a települések polgármestereinek a konstruktív együttműködésért.
Az elmúlt pár évben sok projektet valósítottak meg az Ön vezetése mellett. Miben látja a siker kulcsát?
Egyrészt a csapatmunkában. Ahogyan már említettem, a sors kegyes volt hozzám a tekintetben, hogy szakmailag és emberileg is kiváló kollégáim voltak. Másrészt, én pedagógus voltam akkor is, amikor tankerületi igazgatóként dolgoztam. Amolyan régi módi, akinek a gyermek, a szülő, a tanár a legfontosabb. Sohasem a pozíciót, hanem a feladatot láttam és arra koncentráltam, hogyan tudunk előre jutni és a terveket megvalósítani.
Gyöngyösön is számtalan eredményt értek el. Melyek a legfontosabbak?
A legnagyobb kihívás a Kálváriaparti iskola volt, azt úgy vettük át, hogy nem működött az uszoda. Közel 50 milliós munkálatokat végeztünk, amelyek lehetővé tették, hogy az uszoda újra működjön. A fűtés korszerűsítése pedig több mint 100 milliós beruházás volt. A felsővárosi iskolában az önkormányzattal közösen kicseréltük a tetőt, az Arany János Általános Iskolában tanterem- és mosdófelújítás valósult meg, az EGYMI szintén több száz milliós projekt keretében újult meg, s lehetne még folytatni a sort. Persze a Gyöngyös környéki településeket sem szabad kihagyni a sorból, Kisnána, Detk, Domoszló, Abasár, Gyöngyöstarján, Gyöngyöspata, Gyöngyösoroszi, Markaz – ezeken a helyeken is komoly felújítások zajlottak. A munkánk során nagyon fontos volt a prioritások felállítása, mindig azt tettük rendbe, ami a legfontosabb volt.
Két éve döntött úgy, hogy nyugdíjba megy. Ma már a családé a főszerep?
(Fotó: beküldött)
Hét unoka nagymamájaként igen, a család az első. Igyekszem a lehető legteljesebben részt venni a két lányom életében, de arra ügyelek, hogy ne tolakodjak. Akkor vagyok jelen, amikor ők szólnak. Hála Istennek rengeteg időt töltünk együtt. Szinte minden hétvégén unokázom, kirándulunk, sakkozunk, kártyázunk, társasozunk, könyvtárba járunk. Végtelen boldogság velük minden pillanat. És emellett a tanári hivatást sem engedtem el, a recski és a mátraderecskei iskola diákjainak oktatok matematikát. Rengeteg szeretetet kapok tőlük is, nemrég az egyik kislány maminak hívott. Nagyon szeretem őket, és nagy öröm, hogy visszatérhettem a tanári hivatáshoz.
Nemrég a Dr. Jakab István emlékgyűrűvel ismerték el a munkásságát. Milyen érzésekkel fogadta a kitüntetést?
Meglepett, ugyanakkor nagyon megtisztelő volt. Két éve vagyok nyugdíjas, az, hogy ennyi idő után is érdemesnek tartanak egy ilyen elismerésre, nagyon sokat jelent számomra. Szeretettel gondolok mindenkire, akivel valaha is együtt dolgozhattam. S hálás vagyok, hogy az emberek emlékezetében még most is jelen vagyok.
2024. február 17.
Korepta Lilla
Fotó: Nemes Róbert
