Két miniszteri elismerés és a Gyöngyös Város Kultúrájáért kitüntetés után idén Pro Civitate díjban részesült Lovászné Juhász Rita. A nemcsak országosan, de nemzetközileg is méltán ismert és elismert hímző, népi viseletkészítő iparművész szinte előbb tanult meg kézimunkázni, mint beszélni.
Hogyan válhatott ilyen magas szintűvé a tudása?
Mivel az édesanyám sokat dolgozott, így a nagymamám, Szakács Józsefné népi iparművész nevelt fel. Neki köszönhetem, hogy megtanultam ezt a szakmát. Még beszélni is alig tudtam, de 3 évesen már hímeztem a falvédőket. Egész egyszerűen ebben szocializálódtam, így óhatatlanul efelé fordult az érdeklődésem. Ezután kiderült, hogy tehetséges vagyok, 5. osztálytól a rajztanárnőm külön foglalkozott velem, rengeteget rajzoltam, festettem, kézimunkáztam, sőt, varrni is megtanultam.
Milyen iskolákat végzett, ahol az otthon megszerzett tudást tovább gyarapíthatta?
A budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskola textil szakára jártam. Itt szereztem meg azt az elméleti tudást, ami nélkül ezt a szakmát nem lehet jól műveli. Tanultunk tervezést, szerkesztést, egyszóval az alapokat, ezeken túl minden textiltechnikát: szövést, batikolást, varrást. Visszagondolva az ott megtanultak segítettek hozzá ahhoz, hogy eljussak idáig, ahol most tartok.
Az iskola elvégzése után merre vitte az útja?
Nem mentem tovább egyből főiskolára, mivel nagymamám megözvegyült, így hazajöttem hozzá. Először a háziiparnál dolgoztam, de voltam óvónő is. Egy idő után teljesen a viseletkészítésnek és a hímzésnek szenteltem minden percem, ebből próbáltam megélni. Később szereztem meg az andragógia szakos főiskolai diplomámat Egerben, egyébként az egykori Eszterházy Károly Főiskola Közművelődési Tanszékén gyakorlati óraadóként évekig népi kismesterségeket oktattam.
Mivel foglalkozik manapság?
A textilnek nem az iparművészeti, hanem a népi vonalát vittem tovább. Hímző és viseletkészítő népi iparművész vagyok, a végzettségem textil technikai tervező. A viseleteken túl textil babákat is készítek, ezt egy idős nénitől, Papp Ferencnétől, a Népművészet Mesterétől tanultam meg. Nagyon idős volt már, amikor találkoztunk, engem utolsó tanítványaként fogadott, Budapestre jártam fel hozzá. Nem könnyű feladat a babakészítés, de nagyon szeretem csinálni.
Ezen túlmenően oktatásokat, hímző szakköröket vezetek, rengeteg olyan pályázat van, amelyek keretében tanfolyam megtartására kérnek fel. Sok megrendelésem van, néptáncosoknak, hagyományőrző csoportoknak, asszonykórusoknak készítek viseleteket. Mindenki látott már igazi népviseletet, így biztosan el tudja képzelni, hogy ez mennyire időigényes feladat. Szerencsére már nemcsak kézzel, géppel is számos munkafázis elkészíthető, de még mindig nagyon sok kézimunka kell az öltözet megvarrásához. Gyöngyöket, díszeket csak kézzel lehet felvarrni.
Az egyik legnagyobb kihívás, ha nincs előttem a viselet, és egy régi fotóról kell azt elkészíteni. Most is volt ilyen munkám, egy kisnánai menyasszonyi öltözetet készítettem így el, persze ehhez sem elég, hogy csak úgy elképzelem, milyen lehet, főleg egy fekete-fehér fotóról, hanem utánajárok, hogy milyen volt valójában. Ez egy igazi kihívás, kutatómunka.
Mátrafüreden régóta működtetik a Palóc Néprajzi Gyűjtemény és Kiállítást. Ennek a tárlatnak az anyaga honnan gyűlt össze?
A gyűjtemény a nagymamától van, aki 1945 óta gyűjtötte a különböző lakástextileket, hímzéseket, viseleteket. Ő is járta a Palócföldet, és megvásárolta a darabokat. Engem inkább a ruha vonala, a szabása érdekelt, az, hogyan lehet újra megvarrni egy öltözetet, sokat rekonstruáltam, majd ezekből elkezdtem tervezni. Amikor Papp Ferencné – akitől a babakészítést tanultam – elhunyt, a lánya felajánlotta, hogy amit szeretnék, válasszam ki a hagyatékból. Azokat megvásároltam, így komplett babakészítő műhelyem van, ahol saját magam készítem a textilbabákat. A gyűjtemény alapkollekcióját ezek a babák teszik ki, de a saját készítésű babáim is megtalálhatóak a kiállításon. Az öltözeteket viszont mind én készítettem. Közel 50 baba látható a Palócbaba Múzeumban. A gyűjtemény folyamatosan bővül, ha időm engedi, minden évben csinálok újakat.
Lovászné Juhász Rita már számos rangos elismerésben részesült, ebből két miniszteri kitüntetést kapott, 1998-ban a Népművészet Ifjú Mestere lett, 2009-ben Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat vehetett át. Több versenyen, felhíváson, pályázaton ért el kiemelkedő helyezést, 2012-ben Gyöngyös Város Kultúrájáért díjat kapott. Nemcsak idehaza, de külföldön – Csehországban, Németországban, Lengyelországban, Franciaországban – is megismerhették már munkáit, 2015-ben a milánói világkiállításon képviselte Magyarországot a csipkeverés, babaöltöztetés bemutatóival.
Idén pedig a város legrangosabb elismerésével, a díszpolgári címmel együtt járó Pro Civitate díjjal ismerte el a gyöngyösi képviselő-testület a népi iparművész munkásságát.
2019. május 8.
Kékes Online, K. B.
Fotó: beküldött, Lovászné Juhász Rita
