Tóth Lóránt keze alatt új életre kel a fa, csodás alkotásaival pedig nemcsak környezetében, de szakmai berkekben is rendre kivívja az elismerést. Nagyvisnyó és megyénk büszkesége a minap egy újabb kitüntetésben részesült.
Milyen díjat hoztál nemrég haza a Mesterségek Ünnepéről?
Minden megye képviselteti magát ezen a rendezvényen, ahol első nap egy szakmai zsűri végignézi a mesterek munkáit. Nem kizárólag a portékákra kíváncsiak, globálisan nézik, az alkotó milyen bemutatót tart, hogyan rendezte be a standját, milyen minőségűek a termékei, milyen az előadói stílusa és így tovább. Az Év Mestere díjat a Népművészeti Egyesület Szövetsége alapította és idén a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként én kaptam ezt az országos elismerést.
Egy olyan munkával jelentél meg, ami az elmúlt 33 évben nem volt a Budai Várban. Mesélnél róla?
Az árvíz tavaly elöntötte a műhelyemet, mindenem odalett. Az első sokk után arra gondoltam, ha már a portékáim tönkre mentek, megpróbálom demonstrálni a víz erejét. Megmutatni azt, ha kordában tartjuk a víz pusztítását, még hasznunkra is válhat. Elkészítettem egy vízi fűrészt, mely 160 cm magas és 80 cm átmérőjű kerék, amelynek megoldottam a szivattyúját, ami újra visszaforgatta a vizet és közben egy ékszíjas rendszeren keresztül mozgatott egy fűrészt. A makettnek hatalmas sikere volt mind az alkotók, mind a zsűri és az érdeklődők körében.
Úgy tudom, neked nem ez a szakmád. Hogyan lettél fafaragó?
Igen, jól emlékszel, villanyszerelő a szakmám. Romantikus a történet. Amikor leszereltem a katonaságnál, megismerkedtem a mostani párommal, Ildikóval, és neki készítettem az első alkotásomat, ajándék címén. Akkor kezdtem el érdeklődni a szakma iránt. Majd Szerdahelyi Sándor tanár úrtól tanultam a rajzolást, Bartók Pista bácsitól pedig a szobrászatot. Tőle vásároltam az első faragó kést, s onnantól nem volt megállás. Gyerekjátékok faragásába kezdtem. Nem kifejezetten a pénzről szólt a dolog. Ma azonban már ebből élek. Hogy mi motivált? Bányászként dolgoztam előtte, ahol nem volt részem dicséretben, tiszteletben. Soha nem ismerték el a munkámat. Nem így a kézműves világban, ahol folyamatos inspirációt és dicséretet kaptam. Jólesett a lelkemnek. Beigazolódott a szlogenem, ami így szól: Te csak tedd, amit szeretsz, csináld, amiben hiszel és a siker szinte magától eljön!
Azóta életvitel szerűen Nagyvisnyón élsz, ugye?
Igen, 4 éve vállalkozóként dolgozom, és e mellett oktatok a Waldorf iskolában is Egerben. Zöld vállalkozói különdíjban is részesültem a Bükki nemzeti Parktól, most pedig a fenti díjjal büszkélkedhetem. Elismernek és szeretnek a faluban. és én is szeretek ott élni. Díszpolgári címet kaptam a munkásságom elismeréseként.
A fafaragónak igazán bensőséges a viszonya az alapanyaghoz, a fához. Neked van kedvenc fa fajtád?
Gyakorlatilag nincs. Mindegyiket használom, a fenyőt főleg játékokra, a gyümölcsfákat díszítő elemeknek, de a diófát nem faragom ki, mert olyan gyönyörű erezete van, hogy hagyom natúr. A fát nem én vágom ki, csak újra hasznosítom. Feldolgozom és értékesítem, így él újra a fa, nem megy tönkre. Egy-egy játékban vagy dísztárgyban pedig én is tovább élek.
2019. augusztus 25.
Kékes Online, Somogyi Mónika
Fotó: http://nemzetiparkitermek.hu, Tóth Lóránt Facebook oldala
