Több tízezer turistát vonz évente a Kékes, Magyarország legmagasabb hegye. Megszámlálhatatlan, mennyi csodát rejt a Mátra e kedvelt célpontja, van azonban egy szimbolikus pont, amely szinte minden látogató fényképén szerepel. Nem nehéz kitalálni, hogy ez nem más, mint a csúcskő, mely 1985 óta éke a Kékesnek. Mivel a turisták előszeretettel ülnek, állnak rajta, s egy nap akár több száz kéz is simogatja, bizony hamar kopik róla a festék, sőt, olykor firkákkal csúfítják. Megtaláltuk azt az embert, aki hosszú évek óta gondoskodik arról szabadidejében, önként vállalt feladatként, hogy a nemzeti színbe öltözött kő mindig teljes pompájában tündököljön.
Több éve már, hogy augusztus 20-a előtt Terjék Ferenc felfrissíti a piros, fehér, zöld színű követ. Pár napja azonban ismét festékes vödröket és ecseteket ragadott, valaki úgy gondolta ugyanis, nyomot hagy a kövön. Méghozzá egy filctollal. Ferenc azt mondja, szerencsére ritkán tesznek kárt a kőben, de ha ez megtörténik, ő azonnal gondoskodik arról, hogy a kéretlen firkák eltűnjenek. Így tesz most is, s az ecsetvonások közben mesél.
Több mint 30 éve hirdeti itt e kő, hogy Magyarország legmagasabb pontján járunk. Hány éve felelsz azért, hogy mindig élénk színekben pompázzon?
Az elmúlt évtizedek, no és persze az ide érkező turisták, bizony nyomot hagytak a kövön. Négy évvel ezelőtt, Lovasi András barátommal arról diskuráltunk, nem engedhetjük, hogy méltatlan állapotban, fakó színekben várja a csúcskő a látogatókat. A beszélgetést hamar tettek követték, ő adta a festéket, én pedig vállaltam, hogy kijavítom rajta a hibákat. Régóta kötődöm ehhez a vidékhez, így az első festés után megfogadtam, hogy minden évben, augusztus 20-a előtt lefestem a követ. Így van ez azóta is. Sosem érdekelt egy feladat kapcsán, hogy ez egyébként kinek lenne a dolga. Én inkább megcsinálom.
Mikor kezdődött a Mátrával, a Kékessel a történeted?
Amióta az eszemet tudom, ennek a csodás, változatos természeti kincseket rejtő térségnek a szerelmese vagyok. Gyöngyösön élek, az általános iskola alsó tagozatát Mátraházán, a felsőt Mátrafüreden jártam. Kissrácként bejártam a Kékes minden szegletét, emlékszem, merre szaladgáltunk, bújócskáztunk a barátaimmal, hol figyeltük a bogarak, madarak, fák és virágok életét. Már akkor elbűvölt, hogy minden évszakban, sőt, minden évben más és más arcát mutatta ez a páratlan vidék, de a mesebeli, havas telek, a meghitt karácsonyok élnek a legelevenebben az emlékezetemben. Sohasem volt kérdés, hogy felnőttként is itt képzelem el az életemet és a jövőmet. Ide köt a családom és a munkám is, azt hiszem, nem túlzás azt mondani, Kékestető a második otthonom.
Nem nehéz kitalálni, mivel foglalkozol, a pólód is arról tanúskodik, egy igen komoly csapat tagja vagy.
Közel 8 éve szolgálok a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány mentésvezetőjeként. Nem is munka ez, inkább hivatás. Kollégáimmal minden évszakban bevetésre készek vagyunk, a Mátra egész területén segítünk, ha baj van. Versenyeket, teljesítménytúrákat biztosítunk, de mentettünk már kirándulás közben eltévedt, sérült turistát is. A csapatom minden tagja magasan képzett szakember, akik rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel, de folyamatosan képezzük magunkat, hiszen egy vészhelyzetben nem elég jónak lenni! Gyakran konzultálunk más, akár külföldi mentőcsapatokkal is, a gyakorlatok során pedig mindig addig csinálunk egy feladatot, míg annak kivitelezése tökéletes nem lesz. Ezekhez az elvekhez az egyesület elnöke és csapatunk megálmodója, Klausmann Viktor és minden tagunk egyaránt ragaszkodik.
Hány sikeres mentésen vagytok túl?
Ha tudnád, mennyien megkérdezték már ezt, de nem számolom. Ez a hivatás egyikünknek sem a statisztikákról szól, úgyhogy tényleg fogalmam sincs. Egyet tudok, minden erőnkkel azon munkálkodunk, hogy a hozzánk érkező vendégek biztonságban érezzék magukat, s jó élményekkel térjenek haza.
Lassan elkészül a mű, a firkának nyoma sincs, beszélgetésünk végére pedig egy népes csapat gyűlik körénk. Beszédbe elegyedünk, megcsodálják Feri „alkotását”, s addig, amíg a művész még a helyszínen van, kérnek egy közös fotót is vele.
Feri nemcsak a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány tagja, megtudom, hogy ő fogadja a tv-torony kilátójába érkező vendégeket is. Én sem mulaszthatom el, hogy tegyek egy sétát a 45 méter magasságban található kilátóban, s miközben a lélegzetelállító panorámában gyönyörködünk, vendéglátóm megoszt még velem egy titkot.
„Gyermekkorom óta tisztelem a követ. Ha az élet nehézségek elé állít, vagy épp a munkám során kell egy komolyabb kihívással szembenéznem, mindig megállok előtte pár percre. Sok mindent kértem tőle, annál is több dolgot fogadtam már meg neki, vagyis tulajdonképpen magamnak. Hiszek abban, hogy minden tervünket az elszántságunk és az akaraterőnk mozdítja előre, de egy biztos, elég sok minden bejött, amit ott megfogadtam. Célom és tervem a jövőre nézve is jócskán van, s bízom abban, ha 200 százalékos erőbedobással vágok neki, sikerül megvalósítani. Klausmann Viktor csapatában vállaltam feladatot a következő közös kihívásunk előtt is: a Mátra után Gyöngyösön is szeretnénk maradandót alkotni. Ez is csapatmunka, és talán itt is szükség lesz olyan emberekre, akik előbb megoldják a problémát, aztán gondolkodnak el azon, hogy ez kinek lett volna a dolga. Talán a kő ereje ebben is segít majd.”
2019. augusztus 24.
Szöveg és fotó: Korepta Lilla
