A következő néhány perc erejéig kalandozzunk el a mesék és legendák birodalmába, mutatunk három misztikus mátrai lényt, kiknek története még napjainkban is köztünk él.
Ki ne torpant volna meg, akár csak egy pillanatra is gyermekként egy-egy dajkamese hallatán? Bár sejtettük, sőt, szinte tudtuk, hogy ezek amolyan szülői fenyítések annak érdekében, hogy együk meg a borsófőzeléket, mossuk meg a fogunkat, rakjunk rendet a szobánkban vagy csak egyszerűen ne törjük a fejünket semmiféle turpisságon. De valahol mélyen, legbelül mégis mindig foglalkoztatott a kérdés: és mi van, ha tényleg létezik egy-egy ilyen „rémtörténet” szereplője? Mi van, ha meglátom a kertünk végében, az erdő szélén vagy az égbolton repkedni? Bizony, a mágiás lények létezésének kérdése sokakat még felnőttkorban is foglalkoztat, hiszen akadnak köztük olyan példák is, melyeknek valós kilétét még most is homály fedi.
1. A Mátranováki rém…
…vagy közismertebb nevén: a fanyűvő. Maga a fanyűvő, mint legendás lény fogalma nem csak a Mátravidéken ismert, megjelenéséről számoltak már be a Duna gátjának környékéről, főként Győr-Moson-Sopron megye területéről vagy éppen az Alföld buckáinak tájékáról, a Tisza különleges láperdeinek környékéről is. Ám valahogy mégis a Mátra lábánál él legerősebben a természetfeletti lénybe vetett hit, olyannyira, hogy a szkeptikusok és a legendákat erősítők tábora között még napjainkban is komoly viták alakulnak ki e lény létezésének kérdését illetően. Na, de ki is Ő?
Sokan a jetihez, avagy hegyi emberhez hasonlítják: magas, eléri a 2,5-3 métert is, hosszúkás, görnyedten járó, aránytalan testrészekkel bíró (hosszú, földig érő kezek és hosszú lábak, tömzsi fej és csenevész test), többnyire szürkésbarna bundát viselő, izzó szemű erdei mumus. Kerüli a napfényt, többnyire éjjel aktív, s jelenléte legfőképpen onnan ismerhető fel, hogy a csendes, éji erdőben monoton baltakoppanások visszhangoznak. Mivel a Mátranováki Fanyűvő legendája olyan tartalmas és bonyolult történet, hogy akár egy teljes cikket meg tudnánk tölteni vele, így most csupán az alábbi, róla alkotott mondókával zárnánk gondolatainkat:
„Szél szökik az éjszakába, messze hallik, csattan újra balta, éles foga fának törzsébe tép, remeg a föld, amerre csak lép.”
2. Boszorkányok, boszorkányok mindenütt!
A boszorkányok nem csak a magyar mitológiavilág meghatározó szereplői, de a világ szinte összes kultúrájában találkozhatunk más-más ruhába bújt alakjukkal. A Mátravidék területét illetően viszonylag sok boszorkányhistóriát, illetve egykor boszorkánysággal sújtott helyszínt ismerünk, most ezek közül emelnénk ki egyet, ahol egykor öblös üstökben forralhatták eszelős terveiknek levét e mágiás asszonyok. A Gyöngyössolymoshoz tartozó, a 24-es főút mentén álló, egyébként a Mátra történetét illetően fontos geológiai képződmény, úgynevezett gejzírkúp évszázadok óta a vidék egyik legendás helyszíne, több monda is fűződik hozzá, így szól az egyik: az öreg Mátra szelleme ki kívánta űzni területéről az ott valami rosszban sántikáló vasorrú bábát, kergetni kezdte, ám az seprűjén olyan gyorsan cikázott a bércek felett, hogy a szellem nem tudta utolérni, így egy hatalmas kőtömböt hajította utána, mely itt ért földet, s ezért nevezik Bába-kőnek. Más mesék szerint boszorkányok találkozóhelye volt, kik egyszer nem igyekeztek innen, s mikor rájuk virradt a hajnal, a felkelő Nap első sugarai által kővé váltak, más mondák szerint pedig e köveknél égették meg hajdanán a Gyöngyös környéki boszorkányokat.
A Bába-kő hangulatos miliőjének köszönhetően kedvelt kirándulóhely, a gyöngyössolymosi elágazástól pár perc séta alatt érhető el.
3. Sárkány a Mátraalján
Heves megye területén számtalan várat, várhelyet és egykori erődítményt tartunk számon, ezekből több tucatnak még ma is láthatóak nyomai várárkok, sáncok, úgynevezett „gyűrűk” vagy éppen kőfalak, tornyok, csarnokok formájában. Ez utóbbi halmazhoz tartozik a Mátraalján álló Mórévár, ismertebb nevén Kisnána vára. A vár építésének pontos ideje és építtetőjének kiléte nem ismert, ám feltehetően, mint annyi sok környékbeli hasonló objektum, ez is az Aba nemzetség nevéhez köthető. A helybeliek által még ma is táplált legenda úgy szól, hogy hajdanán egy hatalmas, szerencsét, békét és jóságot hozó sárkány élt a Mátra végtelen erdőségeinek mélyén. Mivel az állat a legtöbb sárkány tulajdonságaival ellenkező életmódot folytatott, ezért a falu népe, sőt, még a várt birtokló Kompolthy család is szerette, tisztelte őt. Amikor azonban a család utolsó sarja is meghalt, a sárkány belebetegedett a fájdalomba, ezért leszállott a vár kútjának fenekére, hogy így közel legyen a vár területén nyugvó család tagjaihoz. A rege úgy szól, hogy a sárkány ezer év múlva felébred majd, s mikor ez megtörténik, minden csupa pompa lesz, boldogság, szeretet és béke fog uralkodni, csakúgy, mint a Kompolthy család idejében. Ám a mágikus állat szerencsehozó tulajdonsága nem szunnyad továbbra sem: örökké szerencse kíséri majd annak életét, ki beszippantja a sárkány kútból áradó leheletét. Ha pénzérmét dobunk a kútba, s azt koppanni halljuk, azt jelenti, hogy a sárkány alszik, s az érme a testét borító valamely kemény pikkelyen koppant, ám ha nem halljuk, hogy a fémpénz földet ért volna, szippantsunk egy jó mélyet a levegőbe, és élvezzük sosem múló szerencsénket: a sárkány éppen ásított, mikor az érmét dobtuk a kútba, ezért nem hallottuk annak koppanását.
2020. április 14.
Demecs Norbi
